A taxisnő ajándéka
2013-12-27 16:51:31
- Nagy Székely Ildikó
Néha engedek az unszolásnak, és megkörnyékezzük a felkínálkozó járműveket. Ha netán – valami furcsa egybeesés folytán – több autó is ott állomásozna, mindig a legutolsóhoz megyünk.
Időnként, hétköznapi reggeleken a legkisebb távolság is legyőzhetetlennek tűnik számomra. Mikor hét mérföldet lépő csizmáinkat otthon felejtjük, és a buszmegállóban sziesztázók megnyugtatnak, hogy a legközelebbi járatra egyhamar nem számíthatunk, elsős kisfiam a közelben várakozó taxikra mutogat – bár 8 előtt pár perccel legtöbbször az efféle látvány inkább csak tűnő délibáb. Néha engedek az unszolásnak, és megkörnyékezzük a felkínálkozó járműveket. Ha netán – valami furcsa egybeesés folytán – több autó is ott állomásozna, mindig a legutolsóhoz megyünk. A Bernády György iskoláig pár perc az utazás, ne érezze úgy a sofőr, hogy ilyen rövid fuvarért kimozdítjuk a sor elejéről. És mégis előfordult már, hogy a volán mellett ülő férfi mennydörögve küldött melegebb vidékre, amikor pár lépésre az iskolától, a végtelennek tűnő forgalmi dugóban arra kértem, álljon meg, mert onnan már gyalog gyorsabban haladunk.
„Kiváló” arcmemóriámnak köszönhetően pár hét múlva ugyanarra az autóra esett a választásom – persze, hogy az zárta a sort –, de a sofőr már messziről emlékeztetett a történtekre.
Más taxisok – az udvariasan előrelátók – beszálláskor közlik: 5 lejért szívesen elvisznek a 3 lejnél alig drágább útra. Tisztességes ajánlat, és ha akarjuk, már az első percben kiszállhatunk, nincs harag.
Nemrég egy negyvenes éveiben járó nő autójának kopogtattam meg az ablakát. Félve kérdeztem, megtehetjük-e vele ezt a villanásnyi távolságot. Meglepetésemre mosollyal válaszolt, aztán már nyitotta is az ajtót. Az ő fia már kijárta az iskolát, de még emlékszik a reggeli rohanásokra – nyugtatott meg út közben, és a tanintézetig vitt, ott pedig felhúzott a járdára, hogy biztonságosan szállhassunk ki.
– Két lej lesz, a buszjegy ára – mondta, amikor a fuvardíjról érdeklődtem. – Van hova tenni a pénzt, ahol gyerek van.
Akkor értettem meg a korábbi, kellemetlen taxiskaland szerepét. Anélkül talán nem is éreztem volna annyira különlegesnek a sofőrhölgy gesztusát. Pedig a jóság legtöbbször szürke kabátban várakozik, és sohasem dudál ránk, hogy észrevegyük.
