Tavasztánc
2015-02-17 15:20:15
- Nagy Székely Ildikó
Dóra olyan könnyed és céltudatos, mint a tavasz. Eddigi fél életét végigtáncolta, és amikor eljött az ideje, úgy tudott kilépni az ünnepi körforgásból, hogy saját belső zenéjéből egy dallamot se veszítsen el.
Dóra olyan könnyed és céltudatos, mint a tavasz. Eddigi fél életét végigtáncolta, és amikor eljött az ideje, úgy tudott kilépni az ünnepi körforgásból, hogy saját belső zenéjéből egy dallamot se veszítsen el. Találkozásunk első perceiben azon gondolkoztam, hogy milyen szálon indulhatnánk el ezzel a szép arcú, törékenynek látszó, húszéves budapesti lánnyal. Aztán szinte magától rajzolódott elém a történet.
– Két bátyám van, őket anyu mindig vitte táncolni, és én már kiskoromban velük tartottam. Ötévesen még csak az ajtóból kukucskáltam be a terembe, de aztán engem is magával ragadott az a világ. Hétéves lehettem, amikor hobbiszinten táncolni kezdtem egy egyesületnél. Közben zongoráztam és szolfézsra is jártam. A szüleink arra törekedtek, hogy sokféle fejlesztő jellegű programmal, lehetőséggel megismertessenek, a zene mellett sportra, úszásra, korcsolyára is beírattak. Nekem végül a versenytánc lett a legszimpatikusabb.
– Nem volt fárasztó annyi mindennel foglalkozni?
– Az az érdekes, hogy nem. Pedig a különféle foglalkozások valóban kitöltötték az egész napomat. Iskola után zeneórára mentem, onnan haza, aztán délután 6-tól este 10-ig táncolni. Kivétel nélkül mindennap ez volt a program. Nem esett nehezemre betartani, rendszert adott az életemnek. A tánctáborok pedig arra is megtanítottak, hogy egy egész hetet el tudjak tölteni távol az otthonomtól. Versenyekre negyedikes-ötödikes koromtól jártam.
– Mit táncoltál a legszívesebben?
– Bár a latin-amerikai táncok modernebbek, hozzám valahogy a sztenderd állt közelebb.
– Mi fogott meg a leginkább a versenytáncban?
– A versenyek hangulata, az izgatottság. És a készülődés. Már C kategóriás voltam, amikor kaptam egy ruhát, olyan habos-babos, királynőset, és ebben a kategóriában már strasszok is lehettek rajta. Imádtam. Hozzá illő hajtűket és sminket viseltem, egyben volt minden. Mindig nagyon szerettem készülődni a versenyekre. Az sem volt baj, hogy hajnalban kellett kelni, hogy időben meglegyen a kontyom. Akkoriban kötelező volt ez a hajviselet, legalábbis az edzők így kérték. Most már rövid hajjal is lehet táncolni. De én most is gyakran hordom kontyban a hajam, szerintem az nagyon elegáns.
– Milyen gyakran cserélődött a párod?
– Az első párommal három évig táncoltam, a másodikkal négyig. Közben voltak kompromisszumos megoldások is. Táncoltam kétméteres fiúval is, mert éppen egyikünknek sem volt párja. Az elég nehéz volt. Az is előfordult, hogy ifiként a felnőtt korcsoportban kellett versenyeznem, mivel mindig a fiú életkora számít, és a párom húszéves volt. A tánc egyébként sok egyéb mellett arra is megtanított, hogy odafigyeljek a páromra. Ezt a helyzetet kisgyerekként még nem volt könnyű kezelni.
– Melyik volt a legnagyobb sikered?
– A Budapest-bajnokság, amelyen az első párommal vettem részt. De a győzelem sohasem érdekelt igazán.
– Ez az életforma azért számos lemondással járt, nem?
– Nem tudtam spontán programokat bevállalni, a barátnőimmel való együttlétet is mindig az órarendemhez kellett igazítanom. De így megtanultam értékelni a szabad perceket.
– Mikor hagytad abba a táncot?
– Három-négy éve. Tíz évig elsősorban erről szólt az életem, de aztán úgy alakult, hogy jobbnak láttam váltani. Azóta semmilyen más szenvedély nem lépett a helyébe. De ma sem ülök naphosszat otthon, ha tehetem, inkább elmegyek sétálni. Kirándulni is nagyon szeretek, a bulizás viszont nem vonz.
– A középiskola után merre vetted az irányt?
– Jelenleg logisztikát tanulok Budapesten. Ez egy kétéves képzés, idén fejezem be. Nyáron megpróbálkozom a Magyar Táncművészeti Főiskolával, ahova egyébként nagyon nehéz bejutni, évente csak 30 jelentkezőt vesznek fel. A B terv a kertészmérnöki szak a Sapientia egyetem vásárhelyi karán. Az egyik bátyám a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen tanul, ő vetette fel az ötletet, én meg jónak találtam. Igaz, csak egy napot töltöttem el itt, még semmilyen kép nem alakult ki bennem a városról.
– Miért éppen a kertészmérnöki?
– Tavaly áprilisban elkezdtem dolgozni egy kertész mellett. Korábban egy diákszövetségnél találtam csomagolói munkát, aztán egy ismerős szólt, hogy van ez a lehetőség. Szabad napjaimon, illetve a nyári szünidőben végig ott segítkeztem, többnyire inkább a fenntartás részen, a kiépítéseknél még nem igazán. Öntözőrendszereket készítettünk, sziklakert kiépítésénél gyomláltam. Most újra lesz munka, jönnek a fametszések. Megszerettem ezt a szakmát, ezért gondolom, hogy a vásárhelyi egyetem jó választás lenne. Igaz, eddig még nem jártam külföldön, önálló vagyok, de otthon. Talán az lesz az új kihívás, hogy idegenben is megtaláljam önmagam.
