Támaszcsoport indul fiatal és középkorú daganatos betegeknek

• 2025-03-12 16:00:00

• Menyhárt Borbála

Az orvosi kezelés mellett lelki támaszra is szükség van

Fiatal, illetve középkorú daganatos betegeknek indít támaszcsoportot előreláthatólag március második felében Marosvásárhelyen a Fa-milia Centrum Egyesület és a Csillagvirág Egyesület. A kórházakban a kezelés biztosítva van a rákkal küzdő betegek számára, azonban a betegség lelki terhével sajnos a mai napig magára marad a páciens. Ezért született a hiánypótló kezdeményezés Pásztori-Kupán Imola pszichológus, pszichoterapeuta és Cosma István pszichológus, pszichoterapeuta, mentálhigiénés szakember részéről, hogy ingyenes csoportos tevékenységek során lehetőséget biztosítanak arra, hogy a daganatos betegséggel diagnosztizált személyek olyanokkal osszák meg gondjaikat, félelmeiket, akik a mindennapokban ugyanazokkal a nehézségekkel szembesülnek. A részletekről a támaszcsoport két kezdeményezőjével beszélgettünk. 

– Fiatal és középkorú betegek számára hirdettétek meg a támogató csoportba való bekapcsolódás lehetőségét. Miért éppen ezt a korosztályt célozzátok meg?

Cosma István: – Valójában az igény szülte ezt a csoportot, az elmúlt időszakban is érkeztek megkeresések fiatal páciensek részéről. Nyugdíjasoknak, illetve az idősebb korosztály számára már több éve működik egy csoport a marosvásárhelyi Teréz Anya Nappali Foglalkoztató keretében, és már régóta fontolgatjuk Pásztori-Kupán Imolával, hogy hasznos lenne egy támogató csoport fiatal, illetve középkorú daganatos betegeknek is. 

– Mi a tapasztalat, van-e különbség abban, hogy miként éli meg a daganatos diagnózissal való szembesülést egy fiatalabb, valamint egy idős beteg?

Pásztori-Kupán Imola: – Fontos, hogy korosztály szerint különválasszuk a daganattal diagnosztizált betegeket, hiszen a fiatalok és középkorúak számára talán még sokkolóbb, amikor szembesülnek ezzel a diagnózissal. Ezek az emberek az életük derekán vannak, legtöbbször családalapítás küszöbén, vagy éppen kisebb gyerekeket nevelnek, akikről gondoskodniuk kell, illetve a karrierjük kezdetén vagy éppen a csúcsán vannak, így jobban lesújtja őket egy ilyen diagnózis. Hihetetlennek is tűnhet számukra, hiszen amikor fiatalok vagyunk, szinte elképzelhetetlennek tartjuk, hogy érinthet bennünket egy ilyen betegség, így erőteljesebb a felháborodás, a düh, hogy miért éppen én, igazságtalanságnak érzik, tehát súlyos életviteli problémákhoz vezethet egy ilyen diagnózissal való szembesülés. Ugyanakkor fontos szempont, hogy nemcsak a saját életüket féltik, nemcsak a halálfélelem lesz ilyenkor úrrá rajtuk, hanem a másokért, szeretteikért való aggodalom is, hiszen ott van a család, a gyerekek, akiket fel kell nevelni, el kell tartani. Előfordulhat, hogy egy ilyen diagnózis oda vezet, hogy megszűnik az érintett munkaviszonya, tehát rengeteg szociális problémával is szembesülnek ezek a páciensek, a betegség okozta lelki teher és a fizikai szenvedés mellett. 

– Szakemberként is másként kell viszonyulni, más dolgokra kell összpontosítani a különböző életkorú betegeknél?

Cosma István: – Bármely korosztályról beszélünk, vannak hasonlóságok a dignózissal való szembesülés, az ezzel való megküzdés terén, hiszen mindig megjelenhetnek olyan negatív érzések, mint a szorongás, a félelem, a szomorúság, a tehetetlenség, a bűntudat, a harag, az elbizonytalanodás, a reményvesztettség érzése, a jövőkép elvesztése, egyfajta tagadás is. Természetesen pozitív érzések is megjelennek a megküzdés során, mint pl. kitartás, remény, bizakodás, bátorság, alkalmazkodás stb. Azonban életkor függvényében a fókuszok változhatnak, így a csoportban felmerülő témák, kérdések is. 

– Kizárólag daganatos betegeket fogadtok, vagy hozzátartozók is bekapcsolódhatnak, akik esetleg szeretnék támogatni beteg szerettüket, de nem tudják, hogyan?

Pásztori-Kupán Imola: – Felmerült már az igény támaszcsoport iránt a hozzátartozók számára, azonban a most induló csoportba kizárólag daganatos betegeket várunk. 

Természetesen nagyon fontos a szociális támasz a családtagok részére is, hiszen ilyenkor gyakran nehézkessé válik a kommunikáció a családban, rengeteg tabu alakul ki. Inkább nem beszélünk róla, félve közelítünk a témához, és ezzel, ha akaratlanul is, de hozzájárul a család és a külvilág is ahhoz, hogy elmagányosodjanak a rákos betegek. Mindenki fél hozzájuk szólni, nem tudjuk, mit mondjunk, ezért inkább elkerüljük őket, így magukra maradnak a fájdalmukkal, elkeseredésükkel. Ugyanakkor az is gyakori, hogy maga a beteg inkább visszahúzódik, magába fordul, hogy ne terhelje a családját. 

Cosma István: – A jövőre nézve, amennyiben erre igény mutatkozik, nagyon hasznos lenne egy hozzátartozói csoport is. A szakirodalom leírja a folyamatot, ahogyan a diagnózissal való szembesülést megélik a betegek, de ugyanakkor a mindennapok tapasztalata alapján azt is látjuk, hogy minden személy, minden család a maga egyéni módján éli meg ezt, nincsen „egy” forgatókönyv. Van, amikor az érintett beteg megnyílik, kifejezi az érzéseit, az igényeit a szeretteinek, viszont olyan helyzetek is, amikor keveset beszélnek a betegségről a családban. Ilyenkor pedig rengeteg kérdés, bizonytalanság merül fel, ezért is annyira fontos a kommunikáció, a sorstársak és a szakember támasza. A támogató csoportokban gyakran téma a kommunikáció, próbálunk támpontokkal szolgálni arra vonatkozóan, hogy hogyan kommunikáljunk asszertíven ilyen helyzetekben. Nagyon fontosan tartjuk hangsúlyozni, hogy ez egy támogató csoport, ahol igyekszünk támogató és biztonságos környezetet kialakítani, egyfajta érzelmi, pszichoszociális támaszt nyújtani az érintetteknek, az egyéni megküzdési stratégiákat fejleszteni, hiszen ilyenkor a szorongás, a stressz mellett csomó egzisztenciális kérdés is foglalkoztatja a betegeket, átalakulnak és átértékelődnek a szerepek, próbáljuk segíteni a résztvevőket a stresszel való megküzdésben, a lelki egészég megőrzésben. A csoportban nem kínálunk konkrét recepteket, nem adunk tanácsokat, csak igyekszünk „kapaszkodókkal” segíteni a válaszkeresésben. Ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy mennyire jelentős szerepe van a sorstársak támogatásának. 

Pásztori-Kupán Imola: – Nagyon fontos a reménykeltés és a remény fenntartása, különösen a fiatalabb korosztályhoz tartozó betegeknél, hiszen nekik remélhetőleg a gyógyulás után vissza kell majd illeszkedniük a társadalomba. Ha a csoportban olyanokkal tudják megosztani a gondjaikat, félelmeiket, akik hasonlókat élnek át, úgy érzik, nincsenek egyedül a nehézségeikkel, egymás történeteiből tudnak erőt meríteni. 

– Mire kell számítani a találkozásokon, illetve milyen rendszerességgel kerül majd sor ezekre?

Pásztori-Kupán Imola: – Kéthetente szeretnénk megszervezni a találkozókat, hét-tíz alkalmas csoportos tevékenységet tervezünk, de nyilván a csoport igényeinek, lehetőségeinek függvényében újra tudjuk majd gondolni. Kisebb létszámú, körülbelül 10 személyes csoportban gondolkodunk, mert minél kevesebben vannak, annál bensőségesebb tud maradni.

Cosma István: – Nagyon fontos, hogy egyéni döntés legyen a csoporthoz való csatlakozás, hogy maga a beteg akarjon bekapcsolódni. Már az első találkozáson leszögezünk bizonyos szabályokat, működési kereteket, hogy az érintettek tudják, mindig csak annyit osztanak meg magukról, amennyit szeretnének, itt nincs olyan, hogy kell. A másik fontos szempont a bizalom és a konfidencialitás. Ugyanakkor jó tudni, hogy a találkozókon nemcsak a betegségről fogunk beszélni, hanem az élet mindennapi történéseiről, apró és nagy dolgairól, örömökről, öngondoskodásról, relaxációról, töltekezésről, pihenésről és felépülésről is. Ezekben a csoportokban gyakran könnyezünk együtt, máskor pedig együtt örülünk a másik örömének. A tematikát, amivel készülünk, mindig igyekszünk a csoport igényeihez is igazítani, kitérni a kérdésekre, amelyek a résztvevőket foglalkoztatják. 

Pásztori-Kupán Imola: – A támogató csoportunk létrejöttének legfontosabb célja a szorongás oldásában nyújtott segítség, a lelki terhek súlyának enyhítése a betegséggel való szembesülés időszakában, a krízis feldolgozásában, az egész betegségfolyamatot végigkísérő pszichológiai támogatás. Lehetőség szerint teret szánnánk a különleges élethelyzet átgondolására és az érzelmi terhek elviselését lehetővé tevő belső erőforrások feltárására. Ezáltal egy támogató csoport nemcsak érzelmi támogatást nyújt, hanem gyakorlati segítséget is adhat a betegeknek abban, hogy a betegségük mellett is megtalálják az egyensúlyt a mindennapi életben.

A csoportos tevékenységek során senkinek nem kell megfelelni, sem alkalmazkodni semmiféle elvárásokhoz, ami eleve egy pluszteher az embernek. 

Cosma István: – Számtalan szakirodalom is alátámasztja a támogató csoportok hatékonyságát, egy onkológiai diagnózissal való szembesülés esetén az orvosi kezelés mellett nagyon fontos a különböző támogató rendszereket és közösségeket igénybe venni, erősíteni, ápolni a hitet, a reményt, az emberi, társas kapcsolatokat. Mozgósítani belső és külső erőforrásokat, átértékelni az életmódot, a prioritásokat, alkalmazkodni a megváltozott élethelyzethez, fejleszteni az önismeretet, az érzelmi feldolgozást, a stresszkezelő technikákat, illetve szakember segítségét kérni. Ilyenkor érzelmi hullámvasúthoz hasonlítható a betegek lelkiállapota, rengeteg ambivalens érzéssel küzdenek, hol azt érzik, hogy erőteljesebb a remény, máskor pedig a szorongás kerekedik felül. A csoport pluszhozadéka a felismerés, hogy nemcsak én küzdök ezzel a problémával. 

– A Teréz Anya Központban működő idős, daganatos betegeketnek szánt csoportot is évek óta vezeted. Milyenek a tapasztalatok, képesek-e megnyílni a betegek, és megosztani a legmélyebb félelmeiket számukra idegen személyek előtt? Vagy talán ez könnyebb, mint a szeretteiknek beszélni erről?

Cosma István: – Az ottani tapasztalatok megerősítenek abban, hogy mennyire hasznos tud lenni egy ilyen csoport. Rengeteg a pozitív visszajelzés a résztvevők részéről, hogy nagyban segíti őket a betegséggel való megküzdésben, de a mindennapi életben akár a hatékonyabb érzelmi menedzsmentben, a stresszel való megküzdésben, a jobb kommunikációban. Igazi közösséggé forrt össze a csoport, gyakran elkísérik egymást orvoshoz, vagy együtt szurkolunk, hogy jó hírekkel érkezzen a következő alkalommal egyik-másik tag az állapota alakulásáról. Gyakran fogalmaztak úgy a csoporttagok, hogy a csoport olyan számukra, mint egy oázis. Ugyanakkor idén már a harmadik tábort szervezzük a csoporttagok számára. 

A fiatal és középkorú daganatos betegeknek szánt csoportba az imolapasztori@gmail.com e-mail-címen lehet jelentkezni, vagy a Gyulafehérvári Caritas Teréz Anya idősek nappali foglalkoztatóközpontjánál, a 0265-213-509, 0741-258-194-es telefonszámokon (munkanapokon 8–15 óra között).