SZURKOS JUDIT
Bús temető csendes susogása, oda járok hozzád tizenkét éve már. Ezen a napon minden más, újra mélyen érint meg a gyász.
„Ha elvesztünk valakit, a gyász természetes. Gyászolni kell, csendesen elvonulva a világ zajától, amikor senki nem látja. A gyász nem a külsőségeken múlik, de nem is azon, hogy remeteként élsz, bánatosan és elkeseredetten. A gyászt magad kelted életre, ott és akkor és ahányszor csak te akarod, és mindig része lesz az életednek, és egyben magánügye a lelkednek”.
Virágot viszek néma sírodra. Ott pihensz, ahol már nem fáj semmi, s nyugalmadat nem zavarja senki. Minden virág beszél, amit sírodra teszek. A virág elhervad rövid pár nap alatt, de emléked a szívemben örökre megmarad.
Szememben könnyekkel, soha el nem múló, mély fájdalommal és szeretettel emlékezem szeptember 3-án drága feleségemre,
SZURKOS JUDITRA
szül. SZENTE
elhunytának tizenkettedik évfordulóján.
Az idő bárhogy is halad, telhetnek hónapok, múlhatnak évek, a régi szép emlékek vissza-visszatérnek. A Jóisten adjon örök nyugodalmat Neked!
Csendes álmod fölött őrködik a szeretetem és a megemlékezésem.
Bánatos férjed, Géza. (-I)
