2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A szolgáltatókra a legtöbb a panasz

A Maros Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatalhoz érkező panaszok nagy része a szolgáltatásokra vonatkozik – derült ki tegnap az intézmény székhelyén tartott sajtótájékoztatón. 

A Maros Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatalhoz érkező panaszok nagy része a szolgáltatásokra vonatkozik – derült ki tegnap az intézmény székhelyén tartott sajtótájékoztatón. 
Március 15. a fogyasztók jogainak nemzetközi napja, amely alkalommal Marcela Achim, az intézmény igazgatóhelyettese felhívta a fogyasztók figyelmét, éljenek a törvény által biztosított jogaikkal és bizalommal forduljanak a Fogyasztóvédelmi Hivatalhoz, amennyiben úgy érzik, nem azt a terméket, szolgáltatást kapták a pénzükért, amire számítottak. 
Érdeklődésünkre, hogy melyek a leggyakoribb panaszok, amelyekkel a lakosság a fogyasztóvédőkhöz fordul, az igazgatóhelyettes kifejtette: tavaly a panaszok 42 százaléka az egyes szolgáltatókra vonatkozott, azaz elsősorban a mo-bil-, illetve vezetékes telefonhálózatokat működtetőkre, valamint a banki szolgáltatásokra. Sokan kérik a segítségüket továbbá a kábeltévé-, internet-, áramszolgáltató-, valamint gázvállalatok által, valamint bizonyos autószervizekben nyújtott szolgáltatások miatt. Az esetek zömében a fogyasztók a számlázási módozatok, illetve a szerződésekben szereplő feltételek miatt érzik magukat becsapva, és fordulnak jogorvoslás végett az intézményhez. A panaszosok 24 százalékának nem élelmiszer típusú termékek (ruhanemű, lábbeli, járműalkatrészek) ellen volt kifogása, 11 százalékuk pedig az általuk megvásárolt élelmiszerek miatt tett bejelentést. A panaszosok 5 százaléka online rendelt termékekkel volt elégedetlen, a fennmaradó 18 százalék között pedig akadnak interneten kínált munkalehetőségek, alkalmazások terén tapasztalt visszaélések. Az elmúlt évben az intézményhez érkező 1632 panasz 78 százalékában, azaz 1275 esetben bebizonyosodott, hogy valóban jogsérelem érte a fogyasztókat. A többi panasz vagy alaptalannak bizonyult, vagy átirányították az ügyben kompetens szervekhez, például a Szerencsejátékokat Felügyelő Országos Hivatalhoz, vagy a biztosításokat felügyelő hatósághoz. 
Nem kell hibás legyen a termék ahhoz, hogy visszaküldjük
A sajtótájékoztatón szó esett az online kereskedelemről is, ugyanis az internetes vásárlás egyre nagyobb méreteket ölt, a becslések alapján az elmúlt évhez viszonyítva idén már 35 százalékkal többen szereznek be ezúton termékeket. Marcela Achim hangsúlyozta, ezen a téren a törvény sokkal kedvezőbb a fogyasztókra nézve, azaz több jogot biztosít számukra, mint amikor közvetlenül a boltból szereznek be valamit, ugyanis online vásárlás során nincsen lehetőségünk élőben megnézni, kipróbálni a terméket, amiért fizetünk. A 2014. évi 34-es rendelet előírásai értelmében annak, aki online vásárol, 14 nap áll a rendelkezésére ahhoz, hogy visszaküldje a terméket, anélkül hogy meg kellene indokolja, miért teszi ezt. A bolti vásárlás esetén kizárólag akkor kerülhet sor a termék cseréjére, ha az hibás vagy nem rendeltetésszerűen működik, az online beszerzett termékeket viszont abban az esetben is vissza lehet küldeni, ha a vásárlónak egyszerűen nem tetszik, vagy úgy gondolja, nem ez az, amire valójában szüksége volt. Ugyanakkor ha a honlapon, ahonnan a terméket rendeljük, nincsen feltüntetve, hogy a vásárlónak jogában áll 14 napon belül azt visszaküldeni, akkor ez az időszak 12 hónapra hosszabbodik. A másik fontos tudnivaló, hogy a forgalmazónak, amint megkapta a visszaküldött terméket, 14 nap áll a rendelkezésére, hogy visszajuttassa a pénzt a vásárlónak. Azok a kereskedők, akik nem tartják tiszteletben ezeket az előírásokat, igen borsos, 2000-5000 lej közötti bírságra számíthatnak. Az igazgatóhelyettes azt tanácsolja a fogyasztóknak, hogy még mielőtt aláírnák, hogy átveszik a terméket, bontsák fel a csomagolást, és bizonyosodjanak meg, hogy az általuk várt darab érkezett meg, illetve hogy nem sérült-e a termék. Továbbá a rendelés során figyeljenek oda a végösszegre, hogy abba mindenféle egyéb költség legyen beleszámolva. A tavaly életbe lépett rendelkezés, miszerint a termékek cseréjekor nem szükséges felmutatni az eredeti csomagolást, az online vásárlásra is érvényes. Kérdésünkre válaszolva Marcela Achim elmondta, az interneten történő vásárlás kapcsán beérkező panaszok között akadt olyan is, hogy ruhaneműt rendelt a fogyasztó, és régi, használt darabok érkeztek helyette, illetve olyan eset is előfordult, hogy amikor a vásárló visszaküldte volna a nem megfelelő terméket, a forgalmazót már nem lehetett elérni. 
A sajtótájékoztatón felvetődött, hogy eljárhat-e a fogyasztóvédelmi hivatal a lakótársulásokkal kapcsolatos panaszok ügyében. Az intézményvezető-helyettes elmondta, érkezett hozzájuk panasz, hogy egy társulás egy céggel kötött szerződést a tömbház hőszigetelésére, és a lakók kifogásolták a munkálatok minőségét. Jelen esetben a fogyasztóvédők kivizsgálták az ügyet, ugyanis egy kereskedelmi egység által nyújtott szolgáltatásra irányult a panasz, viszont a közköltséggel, illetve a számlák kiállításával kapcsolatos bejelentéseket a polgármesteri hivatalhoz irányítják.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató