2019. december 14., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elbukta az osztályozó tornát a Marosvásárhelyi CSM női kézilabdacsapata. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen tudtuk, hogy a nagy esély a feljutásra a Slobozia elleni elődöntő volt, a Virágok Ligájából érkező két csapat ellen sokkal nehezebb lesz. Ami kellemetlen meglepetés, hogy a csapat kiábrándítóan, szív és lélek nélkül szerepelt. Egyes kulcsjátékosok mintha nem akartak volna játszani, azt a benyomást keltve, hogy közölte valaki előtte, ne erőltessék. Amúgy rendkívül furcsa, hogy az egész idény alatt a csapat közösségi oldala minden meccs előtt mozgósított, most meg sem hirdették, mintha nem is létezett volna az osztályozó.

A Slatina elleni első mérkőzésen az első negyedóra viszonylag még jól indult, 6-6-ot mutatott az eredményjelző. Következett azonban egy kihagyott hétméteres (Bărăbaş), két lépéshibáért elvett támadás (Cozma), és hirtelen három-, majd négygólosra nőtt az ellenfél előnye. Ez aztán többé-kevésbé a végéig megmaradt, miközben olyan játékosok, mint Stângu és Munteanu, akik korábban húzóemberek voltak, nagyon diszkréten teljesítettek, Stângu egy gólt sem lőtt. Ezen a meccsen Bucin egyáltalán nem játszott, és sok percet kaptak a tartalékok, mintegy a soron következő meccsekre készülve a kispad.

Csakhogy a második mérkőzés – a Kolozsvári U elleni – megpecsételte a marosvásárhelyi csapat sorsát. A találkozó (és ezzel együtt az is, hogy a CSM az ősztől is az A osztályban játszik) már az első tíz percben eldőlt. Lassú, minden fantáziát és átütő erőt nélkülöző támadások, ellenfélnek adott passzok, fél méterrel a kapu fölé küldött lövések. Eredmény: a 9. percben 5-1-re vezetett Kolozsvár. És a folytatás sem volt jobb. A CSM teljesen nélkülözte a gyors kontrákat, amely az idényben az egyik leghatásosabb fegyvere volt. Darie szinte soha nem kapott használható labdát a félkörön, a szélsők pedig – ha eljutott hozzájuk a labda – többször a kapusba dobták. Gyakorlatilag a kolozsváriak minden különösebb erőfeszítés nélkül szerelték le a marosvásárhelyi támadásokat, miközben túloldalt szinte minden lövés gólt jelentett. A kispad csak azután cserélte be Popovici helyett a kapuban Ugrant, amikor már hattal vezetett Kolozsvár.

Miután hatgólos volt szünetben az U előnye, szinte csak kötelességből jött vissza a pályára a második félidőre a marosvásárhelyi csapat, és folytatódtak a nagyon-nagyon elemi hibák. Kétszer sem találták el az üres kaput, saját lábukra ejtették a labdát, pontatlanul passzoltak. Így sokkal kategorikusabb vereséget szenvedtek az U-tól, mint a kupában a tavasszal, egy adott pillanatban 13 gól volt a hátrány (17-30).

A harmadik mérkőzés már csak az ellenfélnek számított, hisz Mioveni-nek tíz góllal kellett nyernie, hogy egy Kolozsvár elleni slatinai siker esetében megszerezze a második helyet. Marosvásárhelyi részről pedig egy teljesen demoralizált csapat lépett pályára. Ha nem lenne teljesen abszurd a feltételezés, egy kolozsvári szurkoló akár azzal is meggyanúsíthatta volna őket, hogy lefeküdtek az ellenfélnek. Nem azt a csapatot láthattuk, amelyet az alapszakaszban...

Ám hiába nyert Mioveni 14 (!?) góllal, az utolsó meccsen Kolozsvár legyőzte a tét nélkül játszó Slatinát, és bennmaradt az élvonalban, keserű száj-ízt hagyva az osztályozó torna után, függetlenül attól, hogy ki kinek szurkolt.

A kolozsváriak minden különösebb erőfeszítés nélkül szerelték le a marosvásárhelyi támadásokat, miközben túloldalt szinte minden lövés gólt jelentett. Így sokkal kategorikusabb vereséget szenvedtek az U-tól, mint a kupában a tavasszal, amikor ez a felvétel készült. Fotó: Nagy Tibor


Jegyzőkönyv

Női kézilabda osztályozó torna, 1. forduló: Marosvásárhelyi CSM – CSM Slatina 22-28 (12-17)

Nagydisznód, sportcsarnok. Vezette: Mihai Pârvu (Bukarest), Mihai Potârniche (Bodzavásár). Ellenőr: Valter Dăncescu (Bukarest).

Marosvásárhelyi CSM: Ugran (Popovici, F. Stan) – Stîngu, Cozma 5 gól, Bărăbaş 2, Darie 3, Lăcătuş 2, Munteanu 2 (Ola 5, Moldovan 1, Ghemeş, Sîngeorzan, Popeanu 2). 

Slatina: Nagy (L. Stan) – Cârligeanu 4, Dăscălete 4, Stoicănescu 4, Chiţacu 6, Ostase 8, Vădineanu (Drăghici 1, Fulga, Constantinescu 1, Rusu, Andrei).

Jegyzőkönyv

Női kézilabda osztályozó torna, 3. forduló: Marosvásárhelyi CSM – Dacia Mioveni 19-33 (8-13)

Nagydisznód, sportcsarnok. Vezette: Dorin Gurbina (Resicabánya), Emilian Stanciu (Resicabánya). Ellenőr: Viorel Ciucan (Bukarest).

Marosvásárhelyi CSM: Ugran (Popovici, Stan) – Stîngu 3 gól, Cozma 2, Ola 3, Darie 1, Sîngeorzan 2, Munteanu (Bărăbaş 4, Moldovan, Ghemeş 2, Lăcătuş 2, Popeanu). 

Dacia Mioveni: Mititelu (Diaconu 1) – Prelević 10, Toader 5, Pîrvulescu 5, Onicaş 4, Vacariu 4, Veşcă 3 (Niţu 1, Deaconu).

Jegyzőkönyv

Női kézilabda osztályozó torna, 2. forduló: Marosvásárhelyi CSM – Kolozsvári U 24-33 (10-16)
Nagydisznód, sportcsarnok. Vezette: Robert Harabagiu (Târgovişte), Silviu Stănescu (Târgovişte). Ellenőr: Vasile Pavel (Bodzavásár).
Marosvásárhelyi CSM: Popovici (Ugran, Stan) – Stîngu 1 gól, Cozma 2, Bărăbaş 6, Darie 4, Lăcătuş 3, Munteanu 4 (Ola 1, Moldovan, Ghemeş 1, Bucin, Popea-nu 2). 
Kolozsvári U: Ţăgean (Prodan) – Moroianu 8, Lazăr 7, Ani-Senocico 6, Popa 6, Dindiligan 3, Vasiliu 2, (Vălean 1, Tamas, Pica, Petruş, Boian).

Eredményjelző

A torna további eredményei: Marosvásárhelyi CSM – CSM Slatina 22-28, Kolozsvári U – Dacia Mioveni 23-23, Marosvásárhelyi CSM – Kolozsvári U 24-33, CSM Slatina-Dacia Mioveni 25-24, Marosvásárhelyi CSM – Dacia Mioveni 19-33, CSM Slatina – Kolozsvári U 21-26.
A torna végeredménye: 1. Kolozsvári U 7 pont, 2. CSM Slatina 6, 3. Dacia Mioveni 4, 4. Marosvásárhelyi CSM 0.
Az első két helyezett a következő idényben a Virágok Ligájában játszhat. A 3. helyezett az első tartalék, míg a 4. helyezett a második tartalék. Ha minden jogosult beiratkozik az új idényben, akkor az utóbbi két csapat az A osztályban szerepelhet.

Kerekes Éva Nagybányára igazolt

Nem marad a Marosvásárhelyi CSM-nél Kerekes Éva, aki hozzájárult a csapat ifjúsági bajnoki címéhez. A Székelyudvarhelyről érkező balszélsőt a tavaszi idény elején mutatták be a marosvásárhelyi közönségnek, de csak az ősztől csatlakozott volna a felnőttcsapathoz, a tavasszal még kettős leigazolással a felnőtteknél Székelyudvarhelyen, az ifiknél a CSM-nél játszott. Időközben a tehetséges kézilabdázót a felnőtt B válogatottba is behívták. A Nagybányai Minaur a napokban jelentette be, hogy a következő idényre megszerezte Kerekes Éva játékjogát.