2020. szeptember 23., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A laikus számára is érdekes volt hallgatni dr. Papp Lajos pécsi nyugalmazott szívsebész professzort.


A laikus számára is érdekes volt hallgatni dr. Papp Lajos pécsi nyugalmazott szívsebész professzort, aki a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület XXVII. továbbképző ülésszakán tartott előadást egyetemi hallgatóknak, rezidens orvosoknak, szakorvosoknak a szív- és érrendszer anatómiájáról, fejlődési rendellenességeiről, a szív elektrofiziológiájáról, a szív- és érrendszer betegségeiről és kezelésükről – olyan ismeretekről, ami véleménye szerint az egyetemi oktatásból kimarad. 

Dr. Papp Lajos arra biztatta a jelenlevőket, hogy álljanak szóba a beteggel, kérdezzék ki, figyeljék meg, gondolkozzanak el a tüneteken, s a hallgatózás mellett sok más hagyományos módszert ajánlott a különböző szív-érrendszeri betegségek diagnosztizálására. A tudományok ultraszakosodása ellenére nem kell elveszíteni a horizontot, mert a különböző tünetek, betegségek közötti összefüggések csakis így ismerhetők fel – hangsúlyozta. s mesélt arról is, hogy a nagy dolgokat első munkahelyén, a pécsi uránbányában tanulta meg.

– Miért köti az ember az érzelmeket a szívhez? – tettünk fel néhány kérdést előadás után Papp Lajos professzornak.

Mi az a furcsa állapot?

– Nagyon fontos kérdés, bár tudós embereknek ritkán teszik fel, mivel nem tudnak rá válaszolni. Ha érzelmi bajunk, lelki csalódásunk van, akkor nem a fejünk fáj, hanem azt érezzük, hogy ott belül valami ki akar szakadni. Nem is fájdalom az, valami egészen furcsa érzés. Azok, akik bizonyos teológiai ismeretekkel rendelkeznek, tudják, hogy Jézus szíve valójában nem fizikai szív, hanem lelki kisugárzás. A magyar nyelv mindent megőrzött az ősi időkből, ezért a szív fájdalmára több mint kétszáz rokon értelmű szavunk van. Bár a modern tudományos eszközökkel nem bizonyítható, a szív a lélek központja. Ehhez tudni kell, hogy a lélegzetet eleink kétszáz évvel ezelőtt „lélekzetnek” mondták. És azt is, hogy nem akkor hal meg az ember, amikor megáll a szíve, hanem amikor kiadja a lelkét… A szív megállása után több percig lélegezhet, s ez idő alatt a szív újraindítható. A lélek vajon elhagyja-e a testet időlegesen és visszamegy-e, miután elhagyta, mi az a furcsa állapot, amikor halálélménye van az embernek és kívülről látja önmagát? Mi az a gyönyörűség, amit azon a másik világon lát és miért jön mégis vissza erre a földi nyomorúságra? Mi az odavonzó és mi az itt-tartó erő? Az gyönyörű, ez borzasztó, hisszük, s közben egy dolgot felejtünk el, hogy a Jó Isten rendelt a földre bennünket és ő is hív el. Amíg dolgunk van e világon, addig itt vagyunk, amikor bevégeztük, mennünk kell.

Kapcsolat a szellemiséggel

– Mindezek ellenére sokan mégis azt mondják, hogy az agyban van érzéseink központja.

– Az agyon keresztül kapunk információt. De elgondolkozhatunk azon, hogy a pici gyermekek meddig látnak angyalt, meddig van kapcsolatuk a felső világgal. Addig, amíg nyitva van a kutacsuk, míg be nem nő a fejük lágya. És azon is, hogy a magyar gyógyító emberek, a sámánok hogy próbáltak könnyíteni a szellemvilággal való kapcsolat megteremtésében. Preparálták a koponyát, mégpedig jobb oldalon, a homlok, a halánték és a fali lebeny találkozásánál, mert az a központ, ami a felső világgal kapcsolatot tart. Előadásomban próbáltam arra irányítani a figyelmet, hogy a szív nem nyomásgenerátor, hanem rezgés- és pulzusgenerátor. Miért van az, hogy a kutatók ma az agysejtek kapcsolatteremtésében a DNS-ek rezgésérzékeléséről beszélnek?

Fától az erdőt

– A megszokottól eltérő előadást tartott, mit szeretne még átadni a hallgatóknak?

– Ha nagyon sokat tanul és sok résztudást felhalmozott a kezdő orvos, ebben az információrobbanásos világban elvesztődik. Olyan feladatot adunk számára, hogy a szénakazalban keresse meg a tűt. Mivel a professzor kezében van a mágnes, a hallgatónak azt kell elmondanunk, hogy legyen nyitott a világra. Az emberi megismerés korlátozott, ezért élete végéig tanulnia kell, s akkor is keveset fog elsajátítani a szakmájából. A szakmai tudással nem szabad megelégednie, „az egész világot” kell megtanulnia. Egy professzor nem lehet szakbarbár, mert aki nem ismeri Arany Jánost, Vörösmartyt, Bartókot, Kodályt, és sorolhatnám a művészet és az irodalom nagyjait, az nem érti a világot sem. A rész kutatása közben mindig meg kell tartani a nagy rendszernek az ellenőrzését is, mert aki elvesztődik az apróságokban, az a jó magyar közmondás szerint nem fogja látni a fától az erdőt. Nekünk az erdőt is kell nézni, s ha kíváncsiak vagyunk, egy-egy fának a tulajdonságait, betegségeit is alaposan megvizsgálhatjuk. Ha azonban kiragadom a fát az erdőből, s elviszem a laboratóriumba, hamis következtetéseket vonok le és adok tovább.

Mese és élet

– Papp Lajos professzor sok akadályba ütközött pályája során…

– Folyton azt próbáltam mondani, hogy sokat segítettek nekem. Minden nehézségről, ami megtörténtekor tragédiának tűnt, később kiderült, hogy a legnagyobb kegyelem volt, s előrelendítette a pályámat. Csak az indulásról beszéltem az előadásban, de minden alkalommal úgy jártam, mint a csodálatos magyar népmesék hőse. A meséinkben az élet minden fontos dolga benne van. A legkisebb, a legszegényebb fiú elindul a legkisebb faluból és nem embert győz le, nem embert öl meg, hanem önmagát győzi le a sűrű sötét erdőben, megmássza az üveghegyet, s győztesen kerül ki a sárkány sátáni támadásából. A mese vége is gyönyörű, mert nem lesz abszolút nyerő, abszolút világbajnok, a királyságnak ugyanis csak a felét kapja, a másik fele a feleségéé lesz. Népmesekincsünk, nyelvünk az aranykor emlékét hordozza, ezért a magyar anyanyelvet tanulni a Kárpát-medencében óriási kegyelmet jelent.

Isten tökéletesre teremtette a világot, amit mi, emberek rontottunk el. Ezért nekünk kell helyrehozni a szomszédainkkal, barátainkkal, ellenségeikkel, a befogadottakkal és befogadókkal való kapcsolatot, az Újszövetség parancsát követve. Csak Istennek kell hálásak lennünk, akinek ha meghalljuk a hívását, hivatásunk lesz.

– Miért hagyta abba ezt a hivatást?

– Sok ezer műtét után 2008 augusztusában úgy éreztem, hogy nem válhatok a hatalom cinkosává. Nekem kellett volna kirúgni az orvosok egyharmadát, az ápolók egynegyedét, és eldönteni, hogy kit műtök meg és kit nem. Bár sokan haltak meg a kezem között, akkor a szándékom legalább jó volt. Azt azonban, amikor tudom, hogy a műtéttel életet lehet menteni, és nekem kell elküldeni a beteget, nem vállalhattam.

– És a tanítás?

– Azt nem hagytam abba. Magyarország 4300 helységéből több mint 1500-ban voltam az elmúlt 15 év során, s több mint egymillió embert szólítottam meg személyesen. Azt vallom, hogy nem a betegséget kell gyógyítani, az egészséget kell megőrizni, s az ehhez szükséges tudást osztom meg az emberekkel.