Szellemi térképrajz a térképtörténésszel

A Bernády Házban találkozott az érdeklődőkkel Gróf László térképtörténész.

Április 18-án a marosvásárhelyi Sütő András Baráti Egyesület meghívottjaként a Bernády Házban találkozott az érdeklődőkkel Gróf László térképtörténész, a Királyi Földrajzi Társaság tagja, az Oxfordi Egyetem nyugalmazott professzora. A jeles vendég Sütő András barátja volt, ő kezdeményezte az íróról nemrég megjelent Sütő András világa című jelentős kötet kiadását. A népes részvételű, sikeres est zárultával kértünk interjút a professzortól.

– Professzor úr, ön az erdélyi tájak régi és hűséges híve, kedvelője, térképtörténészként is többször felkereste, bebarangolta, tanulmányozta, jól ismeri tehát ezt a régiót. Erdély szellemi térképe is ugyanolyan érdekes, izgalmas, mint mondjuk, víz-, földrajzi vagy történelmi térképe?

– Azzal kezdem, hogy van egy nagyon becses, kis papírdarabom. Sütő András rajzolt erre egy térképet nekem, hogy elmagyarázza, hogyan jutok el a marosvásárhelyi lakásáról a Malom utcában lévő Laci csárdába. Akkor már nem a legjobb egészségben volt András barátom. Ez a rajz talán az egyik legkedvesebb térkép-emlékem. A térkép valójában egy olyan médium, amely közel hozza az embert ahhoz a területhez, amihez a szíve is fűzi. Tehát a térkép és a szív segítségével járjuk Erdélyt Feiszt György történész barátommal, immáron húsz esztendeje.

– Szív nélkül nem térképész a térképész?

– Szív mindenhez kell. Anélkül semmit nem csinálhatunk. Bármivel foglalkozzunk, ha szívvel, lélekkel, lelkesedéssel tesszük, könnyű lesz a dolgunk. Hogy sütői kifejezéssel éljek, az álmunk is könnyebb lesz.

– Sütő András egyik példaképe a nagy fejedelem, Bethlen Gábor volt, már csak azért is, mert ott tanult az ő kollégiumában, Nagyenyeden. Erdély már a fejedelem korából is őriz fontos térképet, sőt korábbról is.

– Természetesen. Erdély első térképe 1532-ben jelenik meg, Honterus adja ki. Ő szász humanista, előtte négy évvel jelenik meg Lázár deák híressé vált térképe, amelyik még a mohácsi vész előtt készül el kéziratban. 1514-ben is mérnek. Ezt Lázár deák mérőtársa, Jacob Ziegler jegyzi fel, pontosítva, hogy akkor mérték fel az országot, amikor a parasztok és a pásztorok lázadoztak. Ez nem volt más, mint a Dózsa György-féle parasztfelkelés. Ez a térkép jelenik meg 1528-ban Ingolstadt-ban. Ez roppant nagy lépéssel viszi előre a kartográfiát. Mára már csak egyetlen példány maradt fenn belőle a világon, a világörökség része. Most is nagy segítője a történelemtudománynak, hiszen az addig alig 20-30 helységet megnevező térképek után Lázár deák térképe több mint 1400 helységet jelöl meg a Kárpát-medencében.

– Azt írják róla, hogy meglehetősen pontos.

– Meglepően pontos. Ezt legjobban a térkép vízrajza bizonyítja. A folyók folyását olyan pontosan mérte fel, hogy az majdnem teljesen megegyezik a modern mérések eredményeivel. Ezt csakis úgy érhették el, hogy bejárták az országot, pontos méréseket végeztek, lelkiismeretesen, szívvel-lélekkel dolgoztak a térképen. Ezért tudták ennyire megelőzni Angliát a térképkészítésben, legalább negyed évszázaddal előtte jártak.

– Erdélyben meglehetősen sok folyóvíz van, amely valakik számára kedves. Számunkra, marosvásárhelyiek számára a Maros az. Gróf László melyik folyót kedveli leginkább?

– Elég nehéz kérdés, tudniillik sokhoz fűznek kedves, kellemes emlékek. Kezdve a Rábától, ahol én – Vas megyei születésű lévén – nyugati székelynek vallom magamat. Ott fürödtem mint gyermek, ott tanultam meg úszni. A Duna is fontos természetesen, Budapesten tanultam. A bombázások idején ott, a Duna-parton szedtük a repeszeket, azután sok szép emlék köt a Tiszához, ahol sok időt töltöttem rokonokkal. A Maroshoz, amely ott ered fent Marosfőnél, ahonnan most is végigjöttünk. A Maros völgyén közelítettük meg Vásárhelyt, csodálatos a vidék, csupa emlékhely. Ratosnya, Marosvécs az Erdélyi Helikon kiválóságaival. Sütő András nagy álma volt, hogy Vécs ismét egy íróközösségnek adjon otthont. Erről többször is beszélgettünk. Azután az Olt kedves folyóm, hiszen ott kanyarog Fogarasnál, ahol Árva Bethlen Kata nyugszik. Végigjártam azokat a részeket is, ahol Bod Péter született, Felsőcsernátontól végső nyughelyéig, Magyarigenig. Ő is foglalkozott térképekkel.

– És a Temzét megkedvelte?

– Természetesen. A Temze, amely angolul Thames, az óangolban Temese, míg latinul Tamesis névre hallgat, éppen körülöleli Oxfordot, később jut el Marlow-ig, ahol a Lánchíd kicsinyített mása látható. Az előzte meg húsz évvel a budapesti Lánchidat. Ugyanaz a tervezője mindkét hídnak, William Tierney Clark. A jeles tervező és építész síremléke egy másik híres hídja szomszédságában, a hammersmithi templomban található.

– A térképtörténész professzornak nem feltétlenül fontos olyan dolgokról is beszélnie hallgatóinak, amik nem tartoznak szorosan a diszciplínához, a témához. Önnek volt alkalma mesélni a diákoknak arról is, hogy volt, mint volt itt Erdélyben? Egyáltalán szóba került előadásain vagy órákon kívül Erdély?

– Ez is szívügyem, hiszen húsz éve immár általában három hetet töltünk itt. Ez a mostani a hetedik előadókörút. Amikor visszamegyek Oxfordba, ezt is folytatom. Legközelebb július 10-én tartok Erdélyről előadást az Oxfordi Egyetemen, ez az erdélyi előadás-sorozat második része. Egy előadásba nem fér bele Erdély egész története. Sok érdekes dolgot tudok megemlíteni. Nyugaton Erdély általában mint Drakula fellegvára él az emberek tudatában. Azt már kevesebben tudják, hogy amikor Oxfordban a XVI. század közepén még embereket, püspököket égettek el máglyán, akkor itt Erdélyben, Tordán kihirdetik a vallás- és gondolatszabadságot. A GONDOLAT szót különösen ki szeretném hangsúlyozni. A gondolat az, ami éltet bennünket, és ennek a szabadsága nagyon fontos mindannyiunk számára.

– Sütő Andrástól indultunk el, térjünk hozzá vissza. Egy ön által kezdeményezett könyv megjelenése kapcsán beszélgethetünk itt, Marosvásárhelyen. A barátságon túl miért fontos önnek ez a mi jelentős írónk?

– Azért olyan fontos, hogy az általa hirdetett gondolat tovább éljen. Hogy legyen közös gondunk és közös reményünk is a jövőben. És ne csak a tudósok, az irodalom elkötelezettjei, hanem mindannyian ismerjük meg ezt. Ő nemcsak a tudósokhoz szól, hanem mindenkihez. Az iskolás gyermekeket is meg tudja szólítani. Milyen megkapó, amikor leírja szalmazsákos megérkezését az ősi kollégiumba, a régi Nagyenyedre. Az egyik professzor rászól az ámuldozó, botladozó falusi kisdiákra: miért kornyikálsz te itt, fiacskám? Otthon mind süketek vagytok? Nem, reformátusok – jön a spontán gyermeki válasz. Sütő András a gondban is tudott könnyedén játszani a szavakkal, és még mosolyt is tud szerezni nekünk, amikor a történeteit olvassuk. Hát ezért fontos, hogy ezután is velünk legyen.

– Köszönöm szépen, professzor úr. Visszavárjuk.

– Mindig nagyon szívesen jövök vissza, különösen Marosvásárhelyre.