2022. október 3., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kissé formabontóan fogalmazva így kezdődött egy jó hangulatú beszélgetés: „Na, ne, már szélhámos sem lehet az ember zene nélkül?” – vágta a fejemhez valaki egyértelműen viccesen. E sorok írója pedig a zene értelmét és fontosságát védelmezve kijelentette, hogy ha valaki nem amolyan kisstílű szélhámos akar lenni, akkor bizony fontos, hogy értsen a muzsikához is. Természetesen ilyenkor mindig bizonyítékkal kell alátámasztani az érveket, így említésre került egy sokak számára ismert név.





A Giacomo Girolamo Casanova de Seingalt névből a Casanova mindenképp ismerősen hangzik. Bár sokan csak annyit tudnak róla, hogy világraszóló udvarló hírében állt, fontos azt is kiemelnünk, hogy sok egyéb kalandja mellett muzsikus is volt.

Ez a különösen romantikus alkatú úriember, Casanova máshol nem is születhetett volna, mint Velencében, talán nem túlzás, ha úgy fogalmazunk, hogy az álmok városában. 1725. április 2-án hallotta először a gondolások énekét – nem csoda, hogy „életművészete” közel állt az április elsejéhez… Mivel édesanyja színésznő volt, a turnék miatt leginkább a nagyanyja viselte gondját. Gyerekkori betegségek és a nehézségek megtanították, hogy ha boldogulni akar, 

csakis saját magára számíthat. Szerencséjére elképesztő memóriával és találékonysággal rendelkezett, és már tizenegy évesen ámulatba ejtett egy előkelő és művelt úriembert, aki latinul írt neki verses találós kérdést. A gyerek néhány pillanatnyi gondolkodás után, a vers stílusát és szerkezetét tökéletesen utánozva, szintén latinul válaszolt. Óriási sikert aratott, és a társaság kedvencévé vált.

Nagyanyja, látva a fiú éles eszét, papi pályára irányította Casanovát. A nagymamán kívül egy bizonyos Antonio Maria Gozzi nevű pap is, aki félig nevelője is volt, az erkölcsös papi életet ajánlotta. Casanova tehát szépen haladt a pappá válás ranglétráján. Négy novícius évet el is töltött a Szent Ciprián papneveldében, csakhogy tizenhat évesen egy kellemetlen esemény felkiáltójelek erdejét állította fel tanárai szemében, ugyanis prédikáció közben nagy nyekkenéssel átesett a szószék korlátján. Hogy nem szélütés érte, az hamarosan kiderült a misebort gőzölő leheletéből. Felszentelt pap nem lett ugyan, de 1742-ben doktori címet szerzett egyházi és világi jogból.

 A tízparancsolat béklyóját semmiképp sem viselte, és állandó szélhámossággal meg szerelmi ügyekkel haragított sok embert magára. Velencéből jobbnak látta elhúzni a csíkot, és meg sem állt Rómáig, ahol briliáns társalkodóként XIV. Benedek pápa kegyeibe férkőzött, és olyasmit is elért, ami nagyon kevés embernek adatott meg: a pápa megengedte, hogy tiltott könyvekhez is hozzáférjen. Tudásvágya is elképesztő volt, csakhogy ő nem vált könyvtárban ücsörgő könyvmollyá.

 Várt egy kicsit, hogy csituljanak a kedélyek, majd szép csendben ismét felbukkant szülővárosában. Mivel a megélhetés nagy úr, Casanovának nem volt más választása, mint beállni a San Samuele Színházhoz hegedűsnek. Ami másnak lehetetlen volt, ő megoldotta a problémát, ugyanis addig beszélt egy nemesembernek, amíg az elintézte neki a muzsikusi állást. Ekkor döbbent rá, mekkora szerencséje volt, hogy gyerekkorában Gozzi abbé hegedülni tanította. Gyerekként nem szerette a hangszertanulást, de felnőttként ez segítette ki a bajból. Igaz, hogy ki nem állhatta, hogy neki dirigáljanak, és briliáns eszének megalázó volt a színházi muzsika, de mégis megélt belőle valahogyan. Elképesztő megfigyelőkészsége révén gyorsan beilleszkedett a zenekarba, és az előadások után bizony kétes hírű kocsmákból kitámolyogva, a muzsikusbanda számtalan vandalizmust, zaklatást, rablást, nemi erőszakot és egyéb törvénybe ütköző dolgot művelt. A velencei hatóságok pénzjutalmat ajánlottak annak, aki feljelenti a randalírozókat, de mivel a bandavezér nemesember volt, senki sem jelentkezett.

Egyik alkalommal a zenekarral esküvőn muzsikált. A szerencse itt rámosolygott Casanovára, mert a tekintélyes Bragadino szenátor urat épp a mulatság alatt érte szélütés. Az orvostudományhoz is konyító Casanova azonnal cselekedett, szakszerűen eret vágott az uraságon, és ezzel megmentette az illető életét. A „műtét” sikeréért hálából Bragadino fiává fogadta megmentőjét, és szenátori álláshoz juttatta az addig tengődő muzsikust. Casanova gyorsan kiismerte új apját és annak két barátját, és számmisztikával meg egyéb varázslásokkal elérte, hogy a hiszékeny társaság anyagilag támogassa.

 Természete azonban nem hagyta nyugodni. Szélhámos varázslásokkal is foglalkozott. Bizonyára számtalan embert elbolondított és becsapott, mert a hírhedt velencei titkosrendőrség is szimatolni kezdett utána. Addig-addig feszegette a húrokat, míg végül az inkvizíció előtt találta magát. Számos vád közül a legsúlyosabbak a varázslás, a fekete mágia, a vallástalanság, a hamiskártyázás és még ki tudja mik voltak. Az inkvizíciót ismerve, szerencsésnek mondhatta magát, hogy máglya vagy az Orfano-csatorna vize helyett ötévi börtönre ítélték, mely időt a hírhedt ólombörtönben kellett letöltenie. Ez a börtön inkább kínzókamra volt, mert a dózsepalota tetőszerkezete alatti létesítmény rendkívül felforrósodott a napsütésben. Casanova meghazudtolta volna önmagát, ha 1756-ban meg nem szökik 15 hónapnyi raboskodás után. Később szökését részletezve és újraalkotva nagy sikereket ért el hallgatóságainak körében.

(Folytatjuk)