2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Pénteken bállal kezdődött a székesi búcsú, a rendezvénysorozatot vasárnap tűzijáték zárta. 

Fotó: Antalfi Imola


Pénteken bállal kezdődött a székesi búcsú, a rendezvénysorozatot vasárnap tűzijáték zárta. A Nagyernye községhez tartozó, kis lélekszámú falucskában idén a szórakoztató programok mellett újdonságként lóversenyt, a lovakat bemutató rendezvényeket is szerveztek. A jó szándék azonban – úgy tűnik – nem elegendő, az események azt mutatják, hogy a hasonló rendezvények megszervezésekor sokkal nagyobb körültekintéssel, felelősebben kell eljárni.
Szombaton a délelőtti lovas-programot „elmosta az eső”, teherhúzásban kellett volna összemérniük állataik erejét a helybélieknek. Megtartották azonban a kerékpárversenyt, amelyen mintegy 20 gyerek vett részt. Idén a gyerekek a gumivárnak is örülhettek. A szombat délutáni hosszú távú lóversenyt újdonságnak szánták a szervezők, mint kiderült, a helybélieknek akartak lehetőséget adni, hogy ne csak igáslóként mutassák meg állataikat, amelyek napjainkban is fontos szerepet játszanak a vidéki ember életében, a székesi gazda értékes segítőtársai – mondta Orbán Lehel nagyernyei tanácsos, aki 6 éve költözött a faluba, és aktívan részt vesz a közösség életében. A „vágtára” benevezett nyolc lovasnak egyenként kellett mintegy másfél kilométeres távot lefutnia. Általában saját lóval vettek részt a versenyen a helybéliek, az Udvar-dűlőről indulva, át a Csorgótáblán futottak be a célba. A vágta azonban nem mindig volt vágta, az igavonáshoz szokott lovak gyakran letértek a pályáról, az ingerült és állataikkal durva bánásmódot alkalmazó, úgynevezett lovasok nem éppen kulturált viselkedése, hangneme visszatetszést váltott ki a közönségből. Az emberek közé behajtott lovak riadalmat keltettek, és csak a szerencsén múlt, hogy nem okoztak sérülést. A verseny levezetését bármennyire is próbálta színvonalasan végezni Vajnár József, igyekezete nem járt túl nagy sikerrel. A jó szándék, úgy tűnik hát, nem elég. A jövőben a hasonló rendezvényeknél mindenképpen elővigyázatosabban, a közönség és a résztvevők biztonságát szem előtt tartva, jól átgondolt versenyszabályokra alapozva kell eljárjanak a szervezők.
 Vasárnap délelőtt istentiszteletet és katolikus búcsúszentmisét tartottak a falubelieknek és a vendégeknek, délután ismét lovasprogram volt, ezúttal a legszebb állatokat értékelte a zsűri. A vetélkedők és a lovasverseny nyerteseinek díjosztási ünnepségét követően Pap Peti Junior-koncertre került sor, a rendezvényt pedig tűzijáték zárta. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató