…az ág is húzza, tartja a mondás.
…az ág is húzza, tartja a mondás. És ezt komolyan is vették a döntéshozók, mert egy évvel elhalasztotta a kormány annak a törvénynek az életbe léptetését, amely csődvédelemben részesítette volna az eladósodott magánszemélyeket. Balos kormánytól nem lett volna szalonképes ilyen angyalfiát adni az adócsapdában vergődő tömegek karácsonyfája alá, balról kézivezérelt szakértők viszont presztízsveszteség nélkül megúsznak egy ilyen aljasságot is.
Mert bezzeg a dolog érvekbe csomagolásához remekül értenek. Állítólag a törvény alkalmazására még nincsenek felkészülve az intézmények, de ha valaki szaki a talpán, nem halasztja kézelőből az alkalmazást, hanem megoldást keres egy amúgy már fél éve elfogadott jogszabály érvényesítésére. Így lesz belőle kampánymuníció a hatalomból időlegesen leléptetett szociáldemokratáknak.
Addig meg a végrehajtók vihetik a házat a magánadósok feje felől. Mert a játékszabályok úgy maradnak, hogy ha egy cég kerül adócsapdába, annak joga van a csődvédelemre, egy magánszemélynek még egy évig nem lesz ilyen reménye. Persze arra sincs semmilyen biztosíték, hogy a törvényt sikerült volna tisztességesen alkalmazni, hiszen az uniós jogharmonizációnak köszönhetően a padlásunk is tele van remekbe szabott, de csak papíron életképes törvényekkel, de legalább elvileg el kellett volna odáig jutni, hogy a kisembert is megillesse olyan jogi védelem a hitelezőkkel szemben, mint egy vállalkozást. Mert így tisztességes, és Európában ez így is illik.
Nyilván, elsősorban a bankároknak nem tetszett a magáncsődvédelem ötlete. Ugyan a bedőlt hiteleik pénzbeli mennyiségének csak egyharmada keseríti a magánadósok életét, de ez a gyakorlatban két nagyvárosnyi magánszemélyt jelent, akiknél akkor jöhet a végrehajtó, amikor csak a hitelező akarja. Jobbára azért nem akarja, mert nem pörög annyira a gazdaság, mint ezt megpróbálják a füllentős politikusok velünk elhitetni, és így a kényszervégrehajtások elharapódzása túl rossz hírverést jelentene a hiteleit kihelyezni nehezen tudó bankszektornak, melynek jelentős részében jócskán volna még mit tanulni profizmusból, ügyfélcentrikus viselkedésből. Vélhetően ezeknek az embereknek a jelentős része nem sétált volna adócsapdába, ha a rendelkezésére állt volna komoly pénzügyi ismeret vagy szaktanács, a becsapós hitelajánlatok helyett, ahol sokszor még a hozzáértőknek sem könnyű észrevenni a csapdákat a vaskos szerződések apró betűs paragrafustengerében. És hogy a pénzemberek rendesen rájátszottak arra, hogy az unió keleti fertályában a pénzügyi kultúra kívánnivalót hagy maga után, arra gazdag bizonyítékot az egyes bankok ellen megnyert kollektív fogyasztói perek adnak.
De ez nem segít a magánadósok többségén, akiknek a politikai döntéshozók sem nyújtottak segítséget. Ők a pénzemberekkel kártyáznak, mert a jövő évi voksvadászatra onnan lehet kampánypénzt fakasztani. Az adósnak csak a szavazata számít, de jó lenne, ha legalább azzal lehetne, és tudna is jól gazdálkodni.