Százéves ünnepelt

Október 2-án, vasárnap nagy ünnep virrad a Somostető utca egyik házára. Lakója, a tiszta tekintetű, kedves arcú Páczai Julianna ezen a napon tölti be századik életévét. 

Két nappal a születésnap előtt virágcsokorral és tortával köszöntünk be Julianna nénihez, aki Tibor fia és menye, Piroska társaságában fogadott. Kérésünkre könnyed, finom mozdulattal foglalt helyet a láthatatlan időgép előtt, hogy elővegye, egymáshoz varrja a régmúlt évtizedeket. 

– Székelykálban születtem. Heten voltunk testvérek, három fiú és négy lány. Én ötödikként jöttem a világra. 12 évesen, a hatodik osztály elvégzése után a szüleim beadtak Vásárhelyre varrni tanulni. Két évig tanultam a szakmát, aztán dolgozni kezdtem. A Kossuth utcában volt a varroda. 19 évesen férjhez mentem, két fiúgyermekünk született. A férjem férfiszabó volt, én ruhákat készítettem. A varrógép előtt töltöttem az életem. A nagyobbik fiam, Laci sajnos már felköltözött az égiekhez. A kisebbik, Tibi naponta háromszor, négyszer is megnézi, hogy vagyok, mit csinálok. A menyem is naponta látogat. Ritka szerencsém van velük.

Később a napfényes házra terelődik a szó. A Páczai család 1955-ben költözött ide, Julianna néni azelőtt albérletben élt a férjével és gyermekeivel. 

– Kevés ház volt akkoriban még az utcában. A sarkon, az útelágazásnál volt egy utcai kút, a környékbeliek onnan hordták a vizet főzéshez, mosáshoz – segítette az emlékezést Piroska. 

– Hány éves koráig dolgozott? – kérdeztem az ünnepeltet.

– 1985-ig. Miután férjhez mentem, rövid ideig még a varrodában maradtam, azután önállósítottam magam, otthon varrtam megrendelésre, közben vezettem a háztartást, neveltem a gyermekeket. A nyolcvanas évek közepére annyira meggyengült a szemem, hogy nem folytathattam a varrást. De tévézni mai napig tudok. Délelőtt a rádiót hallgatom, délután bekapcsolom a televíziót. Szép időben sokat sétálok a kertben, lapikat gyűjtök, a rózsáimban gyönyörködöm.

Az udvarról közben vendéglátóink a tiszta, rendezett szobákba vezetnek. A kisebbik helyiségben varrottas párnák, az előszoba falán megannyi szarvasagancs – Tibor trófeái –, az asztal üveglapja alatt vidám családi fotók, unokák, dédunokák képei. Tiboréknak egy fiuk és egy lányuk született, és két unokájuk van, egy 10 és egy 8 éves kislány. A nagyobbik fiú, Laci lánya Kanadában él, már ő is egy 7 éves kislány édesanyja. 

A nagyszobában kifogástalanul megvetett ágy – a ház asszonyának erre minden reggel gondja van –, a falon fekete-fehér esküvői fotó. 

– Mit tetszik gondolni, mi a hosszú élet titka? – teszem fel a közhelynek tűnő, mégis elmaradhatatlan kérdést.

– Én sosem „szegényítettem” meg a patikákat, nem szedtem orvosságot, mostanában is csak fájdalomcsillapítót és vérnyomáscsökkentőt veszek. A citromos tea volt mindig a gyógyszerem – árulta el az ünnepelt, akit élete legnehezebb és legszebb időszakáról is megkérdeztünk.

– A legnehezebb az volt, amikor 1973-ban elvesztettem a férjem. Azóta egyedül élek, azaz dehogy egyedül, hiszen itt van körülöttem az egész társaság. És hogy mi volt a legszebb? Szívem, nekem olyan folytatólagosan ment az életem, mindenben volt valami szép – emelte rám bizakodó, szeretetet sugárzó tekintetét Julianna néni, akinek azt kívánjuk, hogy még sokáig gyönyörködhessen családjában és kertje szépségeiben.