Szavaink történetéből
Érdekes megismerni, hogy szavaink, melyeket naponta használunk, honnan jöttek, mi a történetük. Ebben a részben a legkorábban (1000-ig) meglévő szavainkból szemezgetünk.
Érdekes megismerni, hogy szavaink, melyeket naponta használunk, honnan jöttek, mi a történetük. Ebben a részben a legkorábban (1000-ig) meglévő szavainkból szemezgetünk.
Elsőként nézzük meg a nyelvünk, identitásunk, nemzetünk számára legfontosabbat: magyar szavunk első, írásos emléke valahol 870 körülre datálódik. Valószínűleg összetett szó, melynek tagjai olyan szavak vagy elemek, melyek vagy kihaltak, vagy már régóta csak összetételek elemeként használatosak. Előtagja ősi, ugor kori (i.e. 2. évezred eleje – i.e. 1000 és 500) szó, amelynek jelentése férfi, ember; nem, törzs, frátria lehetett; utótagja a férfi jelentésű ősi, finnugor kori (i.e. 3. évezred – i.e. 2. évezred) er szó. Nyelvünkben az elsődleges magyeri, magyer alakból az összetétel elhomályosulása után, alakult ki népnévvé a magyar forma.
Mindannyian használjuk a csorog szót, azonban, bizonyára, sokan nem tudjuk, milyen régóta élő láncszeme mindennapi megnyilatkozásainknak. Első írásos említése kérdés, hogy már 950 körül vagy csak később, 1450 után történt-e meg, annyit mindenesetre el lehet mondani, hogy ez valószínűleg egy ősi, uráli kori (i.e. 4. évezred – i.e. 3. évezred) szótő, amely képzés során vette fel ma használatos alakját. A szó az alapnyelvben a fut, csorog jelentésű csjoră alakban élhetett. A szóvégi –g igei gyakorító képző. Erősen hangutánzó jellege miatt a származtatás bizonytalan.
Forrás: Etimológiai szótár
