Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A cím egyértelművé tehetné, kiről szól, mit tár elénk a kötet, de elég fellapoznunk, beleolvasnunk, máris felsejlik bennünk a ’80-as évek kultikus filmcíme: Mégis, kinek az élete? A Polcz Alaine-é, a 2007-ben elhunyt nagyra becsült pszichológus, író, tanatológusé? Kétségtelenül. De közel ugyanolyan mértékben a szerző Szávai Gézáé is. Meg a szeretteiké: a Kossuth-díjas író Mészöly Miklósé, aki 2001-ben bekövetkezett haláláig több mint fél évszázadon át Polcz Alaine férjeként osztotta meg vele a szóban forgó zaklatott korszak életeseményeit, illetve a Szávai családé, Szávai Ilonáé (Ájlonka) és lányuké, Eszteré. Ez a benyomás akkor is megmarad az olvasóban, amikor a könyv végére ért. Mert miközben mind alaposabban és árnyaltabban rajzolódik ki előttünk e Kolozsvárról indult és kegyetlen szenvedéseket átélt nagy formátumú asszony kedves, rokonszenves egyénisége, egyre többet tudunk meg Szávaiékról is. Azokról a megpróbáltatásokról, amelyek elé a diktatórikus Románia és súlyos betegségek állították őket, hogy áttelepülésük után a Mészöly–Polcz házaspár segítsen gyógyírt találni a gondjaikra Magyarországon. Az első lapoktól beszippant a könyv bensőségesen könnyed, életszerűen közvetlen, önironikus hangvétele, a felidézett történések, életmozzanatok, párbeszédek hangulatos, színes mozaikja, magukhoz vonzanak az abból markánsan kirajzolódó vagy az emlékezés ködében kissé elmosódó arcok, alakok, mozdulatok. Valóságosan is, hiszen nemcsak a szavakra, leírásokra és fantáziánkra kell alapoznunk, a kötetet elsősorban a gazdagon válogatott fotók határozzák meg, azok váltják ki az időrendet olykor felborító, látszólag véletlenszerű múltidézést, az időnként késleltető történetmesélést és a mind több és több információval bővülő karakterrajzot.
134 fotó és néhány kézirat, dokumentum, könyvborító képe jelenik meg a kötetben, ezekre épül ez a műfajilag nehezen besorolható kiadvány. De lényeges egyáltalán, hogy milyen műfajú? Rég megszoktuk, hogy Szávai Géza könyveit nem ez minősíti. Itt viszont döntő jelentőségű a fényképanyag. „A hitelesség és a felidéző erő hallatlan esélyével” ruházza fel a kötetet, ahogy Szávai is hangsúlyozza. „E dilógia fotóinak túlnyomó többségét a szerző készítette, de maguk a »szereplők« is fotóztak: Polcz Alaine, Mészöly Miklós, Szávai Ilona, a gyerekek; és a nagyon régi »családi fotókat« is felhasználtam.” Gyermekkorától folyamatosan fotózott a szerző, mesélte beszélgetéseink alkalmával. Kisoroszi éveik alatt is mindig nála volt a fényképezőgép, és állandóan, észrevétlenül is kattintgatta. „Nem hagyhatom veszni a sok fotót. Ám ha egyébre nem is, legalább képaláírásokra szükség van. És máris írásnál, könyvnél tartunk.” Itt képaláírásoknál sokkal többről van szó. Ez a könyv legalább annyira önéletírás is, mint portré és pályavázlat. A képaláírások sem maradtak el, azoknak is megvan a szerepük, de a szöveg önmagában is képes elénk varázsolni egy különleges világot, és felragyogtatni Polcz Alaine egyedi, komplexitásában, titokzatosságában is megnyerő, szeretnivaló személyiségét azok előtt, akik az írónőt nem ismerték személyesen. Szávai Géza jó emberismerő, kitűnő a memóriája, minden fontos dolgot fel tud eleveníteni a közösen töltött esztendőkből, jelentéktelennek tűnő epizódokat is megjegyzett, szavakkal, szófordulatokkal, gesztusokkal, kis sztorikkal is jellemez, nyilván mindebben nem csak az emléktárát mozgósítja, nem csupán empátiája segíti, támaszként mindig előveheti a fotókat is. Szávaiék érdekes viszonyban voltak Mészölyékkel. Mintha eltűnt volna az a közel három évtizednyi korkülönbség, ami a székelyföldi származású fiatalokat a tekintélyes budapesti író házaspártól elválasztotta. Igazi barátság alakult ki közöttük, akárha egyazon nemzedék tagjai lettek volna. Géza évődő, ugrasztgató, hamiskás stílusával találta meg azt a hangot Polcz Alaine-nel, amivel a pszichológusnőt mindegyre ki tudta zökkenteni komolyságából, és elő tudta csalogatni belőle a kis emberi rezgéseket, a meglepetésszerű reakciókat is.
„Az életünk – túlságosan is – összefonódott a Mészölyékével. Kisoroszi lakásunk szomszédságában, gyönyörű helyen, Miklós segítségével egy kis »hétvégi« házat vásároltunk. Ez lett – végeredményben titkos – menedékem, »búvóhelyem« vagy másfél évtizedre. Alaine-éknek is volt hozzá kulcsuk. Nekünk pedig még az ő Városmajor utcai, budapesti lakásukhoz is. Azért sorolgatok ilyen tényeket, mert nélkülük képtelenség rögzítenem, hogy ki volt nekem Polcz Alaine, akit soha nem tegeztem. Aki folyton bele akart szólni az életembe (akárcsak az anyám és a feleségem), akivel ezért – is – sokat veszekedtem, és ilyenkor néha úgy fel tudott húzni, mint a „csúcstartó” édesanyám vagy a feleségem. (Nem hagyhattam őket faképnél!)” … Többfelé olvashatunk a könyvben ilyen pontosító vallomástöredéket. Olykor ismétlődnek is dolgok, de mindig valamilyen többletinformációval kiegészítve. „A történelem széljárása is viharosan ellentmondásos volt az 1990-es évek elején. Kavargó illúziók között tántorogva végül saját magamba kapaszkodtam. Megalapítottam a PONT Kiadót. Mészöly segített, és újabb – olykor fantasztikus – terveket szőttünk. Alaine-nél maradva: egy évtizeden át a PONT kiadó jelentette meg a könyveit (gyakorlatilag az életművét). Ilonával könyvsorozatokat szerkesztett Alaine, folyóiratot gründoltak, találkozókat szerveztek.”
Így vagy úgy mindez részletesebben kibontva jelentkezik a kötet tizenkét fejezetében az írónő gyermek- és ifjúkorától, a tragikus háborús fejleményektől a későbbi szakmai, alkotói sikerekig, majd a halálig, hosszabb-rövidebb emlékezések, illetve fekete-fehér és színes fotók szeszélyes váltakozásában. Szávai képválogatását nem a felvételek művészi értéke határozta meg. Arra törekedett, hogy a fotók póztalanok, őszinték, igazak legyenek. Hogyha a helyzet, a pillanat, a körülmények jellege fotót követelt, az sem zavarta, ha a felvétel elmosódott, technikailag sikerületlen volt. Mert azt vallja, van úgy, „amikor az élet „fotóz”. Rögzíteni kell, ami elénk tárul.” Az író fotós megszállottságát a fejezetcímek is érzékeltetik. Persze azt is, hogy Szávai figyelemfelkeltő, jó címadó. Soroljuk csak: Vagyis, Felidéző erő, Előhívás, Örvények, Berlin felől a keleti ég, Boltív, Arcok, Búvóhely Isten tenyerén, Két lady kocsisa, Isten malmai, Amikor csúnyák vagyunk, Halál, hol a te fullánkod?
Igen, azt is el kell mondanunk, hogy a kötet sokat forgolódik a halál körül. Elkerülhető lenne? Aligha, hiszen akiről szól, Polcz Alaine a tanatológia, a halál és a gyász kutatásának magyarországi úttörője, aki könyveket írt arról, hogyan kellene emberi méltósággal meghalnunk. Na meg a szerző és családja is megtapasztalta, milyen az, amikor környékezi őket a halál. Szerintem mégis derűs, reményteljes könyv ez. Azért is, mert kilátásba helyezi a folytatást, az ikerkötetet, a Mészöly Miklós életének szánt összeállítást. Idézzük az ezt ígérő Vallomást: „amikor el kellett döntenem, hogy a Mészöly–Polcz boltív melyik pillérének szentelem a dilógia első könyvét, a kanonizált elvárhatóság ellen szavazva azonnal Alaine mellett döntöttem. Ne haragudj, Miklós, de kitűnő, jelentős író jócskán akad, írnak is róluk bőséggel könyveket, na de nagy formátumú asszonyokról – boltív-társainkról keveset regélnek. Miklós, mi szerencsések voltunk (mit ne mondjak álszerényen: a társ-pillérek is velünk!) Remélve, hogy a dilógia második könyvére is marad életidő(m), abban máris biztos vagyok, hogy az alkotóként sem jelentéktelen Alaine-t nem csupán Mészöly Miklós hátországaként kell emlegetni. Az autonóm személyiségű Ájlonkának is örülnöm lehetett. Mindketten bosszantottak ugyan, de ami engem illet, én is – becsülve! – bosszantottam őket.
De szerettem autonóm, saját életüket uraló, olyan asszonyemberek közelében élni, mint anyám, Alaine, Ájlonka és »akaratos kicsi leányom«, Eszter.”
Van alapja a bizakodásnak. Legutóbb 2019 októberében készítettem hosszabb, alapos interjút Szávai Gézával. Akkor újra veszélyes kór rohanta le, a legrosszabbra is gondolni lehetett. Az interjú mellé egy irodalmi végrendeletszerű írást mellékelt Világregények világa címmel. De ismét győzedelmeskedett benne a túlélőerő, amelyet korábban is megtapasztalt, és nem hagyta elesni. Azóta két új könyve is megjelent, és most előrevetítette a boltívet kiteljesítő másikat. Várjuk.
*Szávai Géza: Az életed, Polcz Alaine. Asszony a hátországban, PONT Kiadó, Budapest, 2021