Szászrégeni Malomárok, merre tovább?

(Folytatás március 16-i lapszámunkból)

A szászrégeni Malomárok rendezési tervéről a Népújságban március 2-án megjelent tudósítás ismételten a vízügyi hatóság csőlátásáról és képmutató hozzáállásáról tesz tanúbizonyságot. Ezeket a későbbiekben részletezem. Nem véletlenül volt olyan erőteljes a civil szféra fellépése a február 19-i utólagos (!?) nyilvános vitán.

A fentiekkel szöges ellentétben, a vízügy ukmukkfukk nekikezd a medertakarításnak, ami náluk a mostani konkrét tapasztalat szerint is egyet jelent a medret kísérő fák és cserjék nyomtalan eltüntetésével. Már ez a tény is erősen gyanús, ugyanis ha létezik egy szabályozási terv, akkor annak költségvetésében szerepelnie kell(ene) a legszükségesebb ilyen természetű munkálatoknak is, ami a kivitelező feladata (lenne). Mindenekelőtt viszont, épp a vízügyi törvény előírása szerint, a folyómedrekben levő fás növényzet kivágása (de ültetése is!) a vízjogi engedély mellett igényli az erdészeti hatóság jóváhagyását is. Vajon ez megvolna? Kérdés, hogy a vízügy spórol a kivitelezőnek, azután pedig kifizeti neki az el nem végzett munkát? Csak a nagy közfelháborodásra álltak le ideiglenesen, majd az újság szerint „közvitát szerveztek, jelenleg a kivitelezők (!?) és a civil szervezetek képviselői együtt keresik a jobb megoldást”. A kivitelezők? A törvény szerint a kivitelezőknek semmi beleszólása nincs a tervbe. Ha a cikkben említett „megoldáskeresés” ténylegesen megtörténik, ez csak a vízügynek a felelősség előli menekülését takarja. Ami viszont ennél még fontosabb, és amit a civil képviseletnek nagyon de nagyon tudnia kell: semmilyen utólagos tárgyalás, különösen a kivitelezővel, nem módosíthatja az eredeti terv előirányzatait. Ezt még a beruházó vízügy sem teheti meg a törvény megszegése nélkül. Ebben az esetben is csak a jelenlegi terv teljes felhagyásával és egy teljesen új, az érvényes törvényes előírásokkal összhangban levő megoldásokkal kidolgozott tervről lehet szó. Hogy a vízügynek esze ágában sincs a tervet lényegében megváltoztatni, az a cikk végén a beruházási-fejlesztési igazgatóval készített interjúból is fényesen kiderül. Ugyanis nem vagyunk olyan naivak, hogy elhinnénk: a vízügy nincs tudatában annak, hogy az egész utólagos „megoldáskeresés” csak porhintés, valójában lehetetlen. Ugyanis a vízügyi törvény szerint a vízjogi engedély konformálási kötelező erővel bír, ami számukra is azt jelenti, hogy azt betű szerint, „ad literam” be kell tartani. De úgy néz ki, hogy a vízügy nem veszi komolyan ezt az előírást. Ez lenne a bevezetőben jelzett képmutató magatartás bizonysága.

Ami a vízügynek és az alpolgármester szerint a polgármester asszonynak (aki szerint „a civil szervezetek közbenjárása miatt”) az országos költségvetésből megnyert összeg esetleges elvesztése feletti sajnálkozását illeti, nyíltan ki kell mondani, hogy inkább veszítsék el azt, minthogy a számtalan más, hasonló esetben kivitelezett elrettentő betonozással örökre tönkretegyék a még menthetőt. Igen jellemző ugyanakkor ez a magatartás, és nem is egyedülálló, hogy amikor a civil szféra véletlenül megneszel egy hatósági bakit (a közírás etikája szerint sajnos nem nevezhejük meg helyesen), és azt feltárja a nyilvánosság előtt, a hatóság a felelősséget rögtön a nyakukba akarja varrni. Vagy ha ez nem megy, akkor a fennvalóra. Erre is igen friss példa ismeretes már – milyen véletlen (!?), épp a környezetvédelmi gárda igazgatójától.

Ami a medertisztogatást illeti, a törvény szerint a településeken áthaladó vízfolyások medrének takarítása, nagyságtól függetlenül, a vízügy és a helyhatóság közös kötelessége. Amint a cikkből is kiderül, a medrek egy részét már több mint 30 éve nem takarították. Hogy miért nem, most ne firtassuk, mert úgysem kapunk rá értelmes magyarázatot. Ami az illegális szennyvízbevezetéseket illeti, nem fogadható el a hatósági magyarázkodás, mert kellő hozzáértéssel, rendszeres követéssel és módszeres beavatkozással mind fel lehetne azokat számolni. Nem könnyű, csak kellő akarat kell hozzá. Ez viszont nem a mederszabályozási munkálatok körébe tartozik.

Igen érdekes az alpolgármester meglátása. Hogy könnyebben megérthessük, érdemes teljes egészében idézni: „Fontos lett volna a terv közvitára bocsátása, mert úgy tűnik, hogy ezt irodában, terepszemlét mellőzve készítették el a szakemberek. Sajnos, nálunk aszerint terveznek, hogy ki nyeri meg az összeget. Egyetértek a civilekkel, hogy a tömör betonkazettás megoldás nem a legjobb, mivel ez idővel megrepedezik, feltörik. Nem tudunk olyan minőségi munkát végezni, mint amilyent a civilizáltabb országokban. Örvendetes, hogy a városnak ennyi pénz jutott, de mivel a közelgő kampány miatt nagy volt a nyomás a kivitelezés végett, egy kicsit elhamarkodottnak tűnik. Jó lett volna alaposabban átgondolni a projektet, és valóban a legjobb megoldást találni mind a vízügyi szempontok, mind a városlakók elvárásainak megfelelően”. A törvény szerint minden tervet már az engedélyezési eljárások alatt közvitára kell bocsátani. Ezt a későbbiekben jobban is kifejtem. Hogy ezt a tervet is irodában és feltehetően terepszemle nélkül, vagy felületes, protokolláris „terepszemlével” készítették, az már az újságcikk alapján is biztosra vehető. Egy bizonyos: nem kivételről, hanem kóros általánosságról van itt szó. A betonkazetta sajnos egy téves megnevezése a nyílt medrű, betonozott – vagy nem – fenekű, támfalas medernek. A kazetta ugyanis egy zárt szelvényt jelent. Ami igazán meglepő a nyilatkozatban, az az, hogy az alpolgármester szerint a betonmegoldás azért nem jó, mert idővel megrepedezik. A civilek viszont nem azért ellenezték a betonozást, mert idővel megrepedezik, hanem – igen helyesen – mert teljesen kiirtja a meder élővilágát, lásd a Poklos-patakot (igaz viszont, hogy ebben az esetben valóban nem létezett más, egyenértékű megoldás, és amire még igen nagy szükség lenne, annak a megépítése felelős hatósági hozzáállás hiányában bizonytalanabb, mint a kutya vacsorája). Legalább ilyen meglepő egy helyhatósági vezető állású illetékestől a „Nem tudunk olyan minőségi munkát végezni, mint amilyent a civilizáltabb országokban” kijelentés. Nyilván igaza van, csak az felejtődik valahogy ki (és nemcsak ebben az esetben), hogy a civilizáltabb országokban az ilyen kivitelezőknek felkopik az álluk, mivel, különösen közpénzű beruházásokat, arrafelé senki nem bíz ilyen cégekre. Ami azután a hab a tortán, hogy szerinte a választási kampány miatt sürgetődött meg egy 10 éve készített tervnek a kivitelezése. Egyébként Romániában ez is egy bevett, sajnos, a társadalom szempontjából a lehető legkárosabb szokás. A kijelentés igaz, csakhogy hadd jegyezzük meg gyorsan, politikai nyomás nélkül sem lehet egy elrontott tervet a kivitelezés megkezdése után kijavítani. A tíz év utáni politikai nyomást pedig nemigen lehet „kicsit elhamarkodottnak” tekinteni. A továbbiakban erről is bővebben szólok.

A legfontosabb, ugyanakkor a legtöbb kérdőjelű információkat a vízügy beruházási-fejlesztési igazgatójával készült interjúból tudjuk meg. Szerinte a Malomárok és a Rózsa-patak mederrendezési terve már 2010 óta várja a finanszírozást, a pénz folyósítását pedig a patak 2018-ban bekövetkezett áradása tette lehetővé. De vegyük sorjába.

Az újságcikkből sajnos nem derül ki, hogy a Rózsa-patakot és a Malomárkot milyen hosszban akarták rendezni. Amint feljebb láttuk, a Rózsa-patak medrét már a ’70-es években kezdték rendezni, tehát ebben az esetben a régi, valószínűleg teljesen tönkrement munkálatokat állítanák helyre, az újabb előírások szerint. A Malomárkot is a ’70-es és ’80-as években rendezték. Az Eperfás utcai beton támfalas megoldás inkább ideiglenes beavatkozásra utal, ugyanis nehezen képzelhető el, hogy egy „rendes” tervben ilyen megoldást jóváhagytak volna. Ami a szóban forgó tervet illeti, feltehetően a Só utcai hídtól kezdődhet.

Egy 2010-ben finanszírozásra kész terv esetében arra lehet következtetni, hogy ez már a technikai (proiect tehnic) és részletterv (detalii de execuţie) szakaszban van kidolgozva. Ugyanis a megvalósíthatósági tanulmány (studiu de fezabilitate – SF) szakaszában levő tervre alapozott kivitelezést törvény tiltja. Ugyanakkor ebből az is következik, hogy a tervet már évekkel azelőtt kezdték el kidolgozni, és mivel közberuházásról van szó, kötelező módon át kell mennie a megvalósíthatósági tanulmány szakaszán. A törvény szerint az összes szükséges engedélyt, és itt elsősorban a vízjogi engedélyt emelném ki, már ebben a szakaszban köteles beszereznie a megrendelőnek/beruházónak, még akkor is, ha az épp maga a vízügy. Ugyanakkor a törvény szerint a vízjogi engedély érvényét veszti, amennyiben a kibocsátásától számított 2 éven belül nem kezdődik meg a kivitelezés. Másrészt tudni kell, hogy a megvalósíthatósági tanulmány jóváhagyása a legkedvezőbb körülmények között is hónapokkal elhúzódhat az utolsó engedély (tételezzük fel, hogy szerencsés esetben ez épp a vízjogi engedély volt) megszerzése után. Ami azt jelenti, hogy a megvalósíthatósági tanulmány jóváhagyása után a technikai tervet olyan rövid idő alatt kell elkészíteni, hogy a kivitelezés az annak alapján kijelölt pillanatban ne haladja meg a vízjogi engedély 2 éves érvényességét. Könnyen belátható, hogy ez az előírás ebben a formában még viszonylag kisebb kaliberű beruházások esetében is igen nehezen teljesíthető. Ugyanakkor a terv kidolgozása idején érvényes előírások szerint a vízjogi engedély érvényességét csak egy alkalommal, annak lejárta előtt legtöbb 2 hónappal lehetett megújítani. Másrészt a technikai terv alapján kibocsátott építési engedély érvényességi ideje legtöbb 24 hónap. A kivitelezést ebben az intervallumban kell megkezdeni, ellenkező esetben az érvényét veszti. A meghosszabbítást az érvényességi határidő előtt legkevesebb 15 nappal kell kérvényezze a kivitelező, és indokolt esetben is csak egyszer lehet legtöbb 12 hónapos meghosszabbítást kapni. Mindezeken felül, amennyiben az építkezés megkezdése előtt megváltoztak a törvényes rendelkezések, a tervet mindenképpen elejétől kezdve az új műszaki rendelkezések és törvényes eljárások alapján át kell dolgozni, és az új engedélyezési eljárásoknak alávetni. Ezzel kapcsolatban ki kell emelni azt, hogy 2010 után már csak a vízjogi eljárás is háromszor változott, az építési törvényről és a többiről nem is szólva.

Még egy dologra érdemes felhívni a figyelmet. Már a terv kidolgozásának idején létezett két minisztériumi előírás, amely a tervező számára kötelező módon előírta a megvalósíthatósági tanulmányi szakaszban legalább három rendezési változat tanulmányozását mind műszaki, mind gazdasági szempontból, a vízfolyások minél természetközelibb állapotának megtartásával. Ehhez tudni kell, hogy ez egy Nyugaton kidolgozott, teljesen empirikus módszer, alkalmazása igen vitatható, és arrafele sem általánosan elterjedt. Nagy kérdés, hogy a tárgyalt esetben ez egyáltalán megtörtént-e. Ugyanakkor arra is figyelni kell, hogy érdekes módon mindig a betonozott változat „jön ki” a leggazdaságosabbnak. Ez azért lehetséges, mert az empirikus súlyozó együtthatókat úgy lehet megválasztani, hogy a végeredmény a megrendelő tetszésének megfeleljen. A civileknek joguk van erről is információt kapni.

Most vessük mindezt össze az igazgató úrnak azzal a megjegyzésével, hogy 2019 folyamán szerezték meg az engedélyeket. Nyilván jogosan tevődik fel a kérdés, hogy milyen hatóságok és milyen törvények alapján bocsátottak ki engedélyeket egy több mint 10 éve kidolgozott tervre?

Érdemes még visszatérni néhány szó erejéig a tervezés közérdekűségét érintő kérdésekre. A vízügyi törvény szerint a vízügy által kezdeményezett tervek esetében a hatóságnak kötelező módon konzultálnia kell az érdekelt felekkel. Ez nem tévesztendő össze a vízjogi engedélyezési eljárás, a környezetvédelmi engedély és az építési engedély kibocsátása előtti kötelező közmeghallgatással. Erre a kitételre senki sem figyelt fel, a vízügy pedig nagyvonalúan elhallgatja. Így történhet meg, hogy a legtöbb esetben még a helyhatóságok sem tudják, mit tervezett be nekik a vízügy. Létezik ugyan egy Vízmedence-bizottság, amely folyamatosan kellene tartsa a kapcsolatot a helyhatóságokkal is, de a szomorú gyakorlat azt bizonyítja, hogy ez is csak sóhivatal. Pedig ez lenne a kitűnő alkalom, hogy már a legelső szakaszban véleményt mondhassanak az érdekelt felek. Ahogy például a helyhatóság tudomást szerez egy hasonló terv szándékáról, semmilyen törvény nem tiltja számára, hogy a maga során közmeghallgatást szervezzen, és annak jegyzőkönyvét továbbítsa a vízügynek, amely köteles azt figyelembe venni.

De létezik két másik lehetőség is. Az építési és a környezetvédelmi engedély kibocsátását is meg kell előzze a nyilvános meghallgatás. Ezek is mind jó alkalmak (lennének) arra, hogy a civil szféra, beleértve a lakosságot is, véleményt mondhasson a tervről. Még ha a polgármesteri hivatal maga is elégedetlen lenne a tervvel, de egyedül nem merne ellentmondást megfogalmazni, a közvélemény meghallgatása után, amely megerősíthetné őt döntésében, igenis joga lenne nemet mondani az építési engedély kiadására. Ugyanis egy jogállamban a vízügy nem kényszeríthet egy közösséget a számára nyilvánvalóan káros megoldás elfogadására. Nyilván, senki nem tételezi fel a vízügyről, hogy szándékosan ártani akarna a városnak. Viszont az igazgató úrnak azon megjegyzése, miszerint „Csak azokon a helyeken módosítanak a terven, ahol szükséges, és amiért nem kell majd az egészet átgondolni”, világos üzenet mindenki számára, hogy a vízügy, ha törik, ha szakad, kibetonozza a medreket. Mert csak az a kifizetődő, a kivitelezőnek is. Tegyük hozzá, mint ahogy minden más esetben. És ez az a bizonyos csőlátás, alagútlátás vagy lószemüveg, egyre megy, amit a bevezetőben jeleztem. Sajnos, a jelenlegi közbeszerzési törvény, a költségvetési törvény és a közpénzügyi törvény is ezt a szemléletet látszik támogatni. Valójában a legnagyobb kerékkötői az észszerű gazdálkodásnak. Tulajdonképpen ezekre célzott az igazgató úr, amikor a pénzről beszélt. Ugyanis ezek be nem tartása esetén – és ide tartozik a jelenlegi munka felmondása és a pénz visszautalása – a vízügy és a felettes minisztérium egy nagy-nagy fekete pontot kap a pénzügyminisztertől. A többi törvényes előírás közül, amelyek minderre csak rátesznek egy lapáttal, néhányat már említettem.

Másrészt az árvizek miatt bekövetkező károkkal és esetleges emberáldozatokkal kapcsolatos felelősségvállalással való riogatás nem a legjobb módszer egy hatóság részéről, bár ez bevált eszköze a vízügynek. Anélkül, hogy itt a kellően részletes indoklással szolgálnék, csak annyit említek meg, hogy az árvíz mint természeti kockázat elkerülhetetlen velejárója az emberi létnek, erről manapság külön törvényes rendelkezések is szólnak. A kockázat és az árvízvédelmi biztonság mérlegelése mindig és mindenhol gazdasági meggondoláson alapul(t). Azok a bizonyos rendelkezések is utalnak arra, hogy teljes mértékű (már önmagában ez is egy jó kérdés) védelem nem lehetséges. Épp az említett két meggondolás eredménye a létesítmények árvízvédelmi fontossági osztályba való besorolása. És minálunk ebben a tekintetben – hadd találjuk ki – hát épp a vízügynél van a legnagyobb káosz.

Figyeljük csak meg, hogy az igazgató úr hogyan próbálja a polgármesteri hivatal számlájára íratni a közmeghallgatás elmulasztását. Ha ez valóban nem történt meg, akkor nemcsak hogy igaza van, hanem a polgármesteri hivatal is óriási, jóvátehetetlen mulasztást követett el. Ugyanakkor kijelentéséből az is sejthető, hogy a maga során a vízügy sem tartotta meg a közmeghallgatást. Már egyedül ez a tény is elegendő volna a munkálatok teljes leállítására, eltekintve az előbbiekben felsorolt törvényes mulasztásoktól. A civileknek igenis joguk van mindezekre rákérdezni, és kikérni a bizonyító dokumentumokat.

A vitából, amint az újságcikkből kiderül, „természetesen” nem maradhatott ki a politika. Az igazgató úr tévedésben van, ugyanis a főépítészi állás nem politikai kinevezés eredménye, ellentétben például a vízügy igazgatójáéval. A vízügynél is épp az a legnagyobb baj, hogy a politika miatt az igazgatókat gyakrabban cserélik, mint az egyszerű ember a… zokniját.

De van egy másik, igen furcsa megjegyzése is: „a terv, amely gyakorlatilag már 2010-ben elkészült”. És tulajdonképpen itt van az a bizonyos kutya elásva. Annyira, hogy egymagában tartalmazza mindazt, amit az előzőekben bemutatni igyekeztem.

Befejezésképpen, csak remélhetjük, hogy a vízügy, de a helyhatóság is, belátja a javasolt terv alkalmatlanságát, és bölcs döntéssel leállítják annak kivitelezését. Nemkülönben a polgármesteri hivatal mielőbb elindítja az említett általános rendezési tanulmány kidolgozását. Erre például jól megalapozott ürügyül szolgálhatna a folyamatban levő ÁVT.