A szabadság kötelein
2013-06-25 15:08:02
- Nagy Székely Ildikó
Vonyi ég és föld között, többemeletnyi magasságban tölti ideje nagy részét. Van úgy, hogy napi tizenhárom órát is ledolgozik valamelyik tömbház falán vagy egy fa ágai között, persze nem egyhuzamban, három-négy óránként leszáll bekapni egy szendvicset vagy elszívni egy cigarettát.
Vonyi ég és föld között, többemeletnyi magasságban tölti ideje nagy részét. Van úgy, hogy napi tizenhárom órát is ledolgozik valamelyik tömbház falán vagy egy fa ágai között, persze nem egyhuzamban, három-négy óránként leszáll bekapni egy szendvicset vagy elszívni egy cigarettát. A rövid hajú, megjelenésében, beszédstílusában laza srác azok közé a huszonévesek közé tartozik, akik megtalálták az egyéniségükhöz leginkább illő munkát. Már első mondataiból érzékelhető, hogy az, amiből él, a szó legigazibb értelmében szabaddá teszi őt.
– Hogy és mikor lett belőled ipari alpinista? – faggatom egy korsó sör mellett.
– Amikor 2007-ben megalakult Marosvásárhelyen az első ilyen cég, még nem gondoltam, hogy én is ezzel foglalkozom majd. Az egyetemen földrajz-turisztika szakot végeztem, közben volt pár munkahelyem, de egyik sem jött be. Többek között bogárirtó céghez is felvettek, gyárakhoz, vállalatokhoz hívtak fertőtleníteni, aztán házról házra jártunk a rovarirtó szerekkel. Budapesten kerteket gondoztam. Az évek folyamán egyre jobban tudatosult bennem, hogy nem akarok másoknak dolgozni, saját vállalkozást szeretnék. Tizenévesen segédmunkásként kellő tapasztalatot szereztem az építőiparban. A sógorom alpinista, ő a kötéltechnika elsajátításában segített. Arra gondoltam, ötvözni kellene a kettőt. Elvégeztem egy tanfolyamot, Piatra Neamţon vizsgáztam. Négy éve hoztam létre egyéni vállalkozásomat, azóta dolgozom a szakmában. Reklámújságokban, tömbházak falán hirdetem a szolgáltatásokat, úgy néz ki, van rájuk igény.
– Milyen felkéréseid voltak?
– Tömbházak szigeteléséhez, külső és belső javításokhoz hívnak leginkább, illetve az emberi életet vagy bizonyos javakat veszélyeztető fák kivágásához. Egyszer hatvan varjúfészket kellett eltávolítanom egy negyedben, a lakók már nem tudtak aludni a madarak károgásától. Azt nem szívesen végeztem el, mert sok fióka elpusztult, de ha én nem megyek, más úgyis megtette volna. Egyébként a festést szeretem a leginkább, az a legkönnyebb, a legvagányabb, meg a cserepek kicserélése, ragasztása. Műemlék épületek restaurálását is szívesen vállalnám, de arra inkább a nagyobb cégeket hívják, meg aztán precízebb tudást is igényel az a fajta munka. Ebben az irányban szeretnék fejlődni a jövőben. Az ipari alpinizmus egyébként még nincs igazán elterjedve nálunk, körülbelül tízen foglalkoznak ezzel Marosvásárhelyen. Külföldön viszont nagyon megy, és Kolozsváron is egyre többen vannak. Csak az a gond, hogy sokan, akik ezt végzik, összevissza mászkálnak, és közben nem tudnak alapdolgokat.
– Mi a legfontosabb tudnivaló?
– A biztonság. Kötélen dolgozni nemcsak zajmentes és tiszta, hanem biztonságosabb is az állásnál, de nagyon fontos, hogy két kötélen legyünk. Kolozsváron nemrég ablakmosás közben lezuhant egy ipari alpinista, egy kötélen dolgozott. A kötéltechnikát egyébként nem nehéz megtanulni, de az elővigyázatosság, az odafigyelés sokéves tapasztalattal sem mellőzhető. Sokan nem használnak sisakot, pedig kötelező lenne, munka közben ugyanis megsérülhet a fej. Ugyanakkor a mászások után meg kell nézni, hogy nem sérült-e meg a kötél valahol. Egy kötél 6-7 zuhanást bír ki.
– Zuhantál már te is?
– Egyszer 1-2 méternyit elengedtem magam, de szándékosan, szórakozásból.
– Meg lehet élni az ipari alpinizmusból?
– Meg. Igaz, hogy inkább szezonmunkának számít, hiszen ősszel és tavaszal van a legtöbb felkérés, nyáron kevesebb, télen meg alig kerül valami, olyankor legfeljebb hóeltakarításhoz hívnak néha. A téli hónapokban Ausztriában dolgozom. Ott kötelező a jégcsapok eltávolítása, így kerül munka bőven, de javításhoz, restauráláshoz is hívnak. Itthon tíz nap alatt megkeresem a 700-800 lejt, de az azzal jár, hogy reggel 8-tól este 9-ig dolgozom. Külföldön egy ipari alpinista saját vállalkozásával 1500-2000 eurót is kereshet egy hónapban, ha viszont másnak dolgozik, akkor nem kap többet az eperszedőknél.
– Nem fáraszt ki túlságosan a magasban töltött tíz-tizenkét vagy annál is több óra?
– Meg lehet szokni. Igaz, volt olyan, hogy annyira fáradt voltam a nap végén, hogy le sem vettem magamról a hámot, úgy ültem be az autóba, hogy hazamenjek.
– Mondtad, hogy Marosvásárhelyen kevés az ipari alpinista. Ismered-e a többieket, és ha igen, milyen a kapcsolatod velük?
– Hat személyt ismerek. Nagyon összetartó csapat vagyunk, nem mocskoljuk egymást mások előtt, nem vesszük el egymás elől a munkát. A sportlíceumban végeztem a középiskolát, ott megtanultam, mit jelent a csapatszellem. Az ipari alpinizmusban ez nagyon működik. Egyébként annak, aki ezzel foglalkozik, az életmentési technikákat is ismernie kell, hogy segíthessen, ha egy társa életveszélyben van.
– Hogy történik a mentés?
– Fel kell mászni a sérülthöz, aztán magunkhoz kötjük és leereszkedünk vele. Piatra Neamţon az oktatómtól tanultam ezt meg, aki egy időben Dubajban élt, és egy ottani társának, illetve egy afrikainak is megmentette az életét. Ipari alpinistaként egyébként bármit meg lehet csinálni, bármilyen irányban lehet „fészkelődni” a magasban, oda is eljutunk, ahova a tűzoltók nem. Nincs határ.
