2024. july 6., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szabadság kör alakban

Ami pedig a legfontosabb: nincs versenyhelyzet, mindenki együtt halad mezőnyről mezőnyre, azzal a szabadságszomjjal, amely játék közben szokott úrrá lenni az emberen.

Zsolt számára egy ideje hatalmas, színes társasjáték körforgásába rendeződtek a napok. Csakhogy az ő „játékában” nem arasznyi, hanem óriási távolságokat tesznek meg a szereplők viszonylag rövid idő alatt, és útjuk sosem véletlenszerű, mint az asztali, lépkedő, dobókockás „társasoknál”. Ami pedig a legfontosabb: nincs versenyhelyzet, mindenki együtt halad mezőnyről mezőnyre, azzal a szabadságszomjjal, amely játék közben szokott úrrá lenni az emberen.

– Hogyan lettél európai körutakra induló autóbuszok sofőre? – kérdeztem, miután váratlan telefonhívásomra gondolkozás nélkül rábólintott a beszélgetésre. (Ez egyébként nem lepett meg túlságosan, hiszen a közös haveri körben laza segítőkészségéről ismert, mindig lehetett rá számítani, és sosem riadt vissza az élet kínálta lehetőségektől.)

– Egy szomszédom hívta fel a figyelmem tavalyelőtt erre a munkaajánlatra. Az első próbálkozásomkor már le volt járva a jelentkezési határidő, aztán az volt a gond, hogy 34 évesen túlságosan idősnek találtak. Végül harmadjára felvettek egy ausztrál céghez, amely főleg ottani és új-zélandi turistákat szállít Európa nagyvárosaiba, de rendszerint máshonnan származó, például japán és dél-koreai utasai is vannak. Tavaly ősszel kaptam meg az állást, és idén nyáron indultam először útra. Három hónapja járom Európát. A vezetés mellett a busztakarítás is a munkámhoz tartozik, és ha kempingben szállunk meg, a vendégek kiszolgálása, a pincérkedés is az én feladatom. De együtt is bulizunk, mégpedig hatalmasakat.

– Melyik volt a legemlékezetesebb utad?

– A legelső. Nagyon stresszesen vágtam neki, ugyanis semmiféle tapasztalatom nem volt az autóbuszvezetés terén, miután megszereztem a buszvezetői engedélyt, nem volt lehetőségem gyakorolni. Egyből a mélyvízbe kerültem, de minden nagyon jól ment. Egy ilyen út sikere nagymértékben az idegenvezetőtől függ, és a miénk nemcsak profin végezte a munkáját, de nagyon rendes is volt. És az utasok is szuperül viselkedtek.

– Merre vitted őket?

– Megjártuk Berlint, Párizst, Prágát, voltunk Oroszországban és Svájcban is. A legrövidebb út 9 napos, a leghosszabb 45. Én eddig három körutat tettem meg, a leghosszabb 15 napig tartott. De jövőtől, mivel már megvan a kellő tapasztalatom, hosszabb utazásokra is küldenek majd.

– Mesélj egy kicsit a turistákról.

– A 18–36 év közötti korosztályok utaznak velünk. Rendszerint hajóval jönnek Londonba, onnan pedig a franciaországi Caenbe veszik az irányt, legtöbbször ugyanis onnan van az indulás.

– Feltűnt valami furcsaság a viselkedésükben, egy olyan szokás, ami ránk nem jellemző?

– Nekem az volt a legfurcsább, hogy az ausztrálok mindenhova mezítláb járnak, még a benzinkutak mosdóiba és üzlethelyiségeibe is. Azt mondják, nekik ez így természetes, így szokták meg, náluk ugyanis meleg van. Egyáltalán nem vágynak luxusra, ez az öltözködésükben, illetve abban is meglátszik, hogy ha pihenni akarnak, bárhova képesek lefeküdni. Ugyanakkor nagyon barátságosak, szeretnek ismerkedni, és mindent tízszer is megköszönnek.

– Milyen helyszínek tetszettek a turistáknak leginkább?

– Bécs, Krakkó és Budapest. A magyar fővárosban leginkább az épületek szépsége nyűgözte le őket.

– Voltak-e negatív tapasztalataid az utakon?

– Sok volt a forgalmi dugó, főleg Németországban, Olaszországban és a franciáknál. Egyébként egyes országokban, például Orosz- és Franciaországban semmivel sem jobbak az utak, mint nálunk, csak azért tűnik zavartalanabbnak a közlekedés azokban az országokban, mert több az autópálya.

– Úgy tudom, autóbuszt nehezebb vezetni, mint kiskocsit.

– Sokkal nehezebb, és erre csak akkor jössz rá igazán, amikor kipróbáltad. Először is a busz 12 méter hosszú, a végét legfeljebb csak a visszapillantó tükörben látod, a szélessége pedig 2 és fél méter. Mivel sokkal magasabb is, mint a személygépkocsi, nagyon kell vigyázni a hidaknál, ha nem akarsz cabriót csinálni belőle. Monacóban nagyon szűk utcák vannak, és a parkolókat alagutakban alakították ki. Egyszer, amikor meg akartunk állni, le volt zárva az alagút, és addig keringtünk, amíg egy kicsi faluba kerültünk. A helybéliek csak nézték, hogy hogy kerültünk oda.

– Mennyi időt vezethetsz le egyszerre?

– Nyolc órát. A vezetési idő kétszer két órával hosszabbítható meg. Nagyon szigorú uniós szabályok vannak erre.

– Éjszaka is vezetsz?

– Nem, kizárólag nappal. Éjszakánként pihenek vagy bulizok a turistákkal. Szállodákban, négy-öt ágyas házakban, úgynevezett hostelekben, Svájcban és Olaszországban pedig kempingben szállunk meg.

– Mi volt a legjobb élményed?

– Prágában egy hétszintes klubban buliztunk, ahol minden emeleten más stílusú zene szólt. Az volt a legvagányabb, és a jégbár. Ott a székektől elkezdve minden, még a pohár is jégből volt.

– Ez egyébként idénymunka, vagy egész évben végezhető?

– Nyáron van a legtöbb út, de télen is útnak indulunk a turistákkal, csak nem olyan sűrűn.

– A három hónap alatt hány napot töltöttél itthon?

– Kettőt. A tegnapit és a mait. Holnap indulok a turistákért Amszterdamba, onnan Berlinbe, majd Prágába, Rómába és Firenzébe visz az utunk.

– Korábban magánvállalkozóként faablakok felújításával foglalkoztál.

– A cégmunka most egyelőre szünetel, de októberre számítok egy újabb megrendelésre. Fával dolgozni számomra hobbi, nem mondtam le róla, csak most nincs időm foglalkozni vele. Ami pedig az európai körutakat illeti, idővel szeretném ezt a munkát „ha-zahozni”, azaz egy olyan céget alapítanék, amely innen, Marosvásárhelyről vinné az ausztrál turistákat nagyvilági kalandozásokra.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató