Szabadnak lenni jó

Szabadnak lenni érdemes

Az én lelkem úgy van beállítva, de gondolom, ez másokkal is így történik, hogy gondolati szakaszok váltják egymást a mindennapjaimban, aszerint, hogy milyen történések részese vagy tanúja vagyok. Ennek kialakulásához valószínűleg hozzájárul az a furcsa jelenség is, hogy ha felfigyelünk valamire, akkor – legalábbis úgy tűnik –, szinte mindenhonnan elkezd ömleni ránk az azzal kapcsolatos információ.

A tudományos magyarázat szerint ez a figyelem szelektív képességének köszönhető, azaz azt vesszük észre inkább, vagy elsőre, ami foglalkoztat minket, arra fókuszál öntudatlanul a lelkünk. A kevésbé tudományos magyarázat külső, felsőbb hatalomnak tulajdonítja ezt az állapotot, mely szerint az ilyenkor elénk tárja mindazt, ami érdekel, és ami fontos (?) a témában. Tény, hogy ilyen alkalmakkor egy ideig forgatni, görgetni, netán meg is lehet oldani egy-egy problémát, jól körül lehet járni egy-egy témát. Engem az utóbbi hetekben konstans módon, és egyre erőteljesebben foglalkoztat a szabad akarat, vele szorosan karöltve a magunkért vállalt (vagy nem vállalt!) felelősség kérdése. Ami egyéb gondolatokat is felvet, megválaszolásukra szólítva fel a gondolkodót: mennyire vagyunk urai saját sorsunknak, illetve mennyiben és hogyan vagyunk felelősek érte. Nagy és nehéz kérdések, melyekre előbb a filozófia igyekezett válaszolni, és talán ma is elsősorban a filozófia ad(hatna) válaszokat, vagy igyekszik leginkább azokat megtalálni, de az antropológia és természetesen a lélektan is megpróbálja körüljárni a témát, bár ez az utóbbi időben nem igazán divatos. De már megszoktuk, az olvasóim is, hogy hajlamos vagyok nem divatos, de talán épp ezért égető és kényes témákkal foglalkozni.

Kemény leckék után újabb összefüggések

Arról, hogy saját agyamban és a gondolataimban magam vagyok az úr, már írtam valamelyik részben. Azt ellenben, hogy sokáig azzal az illúzióval éltem – talán mert ifjú voltam, és bohó, ami rendszerint mindannyiunk értelmét befolyásolja, ha épp benne leledzünk –, hogy az életemben is én vagyok az úr, most tárom először az olvasók elé. Mint azt is, hogy aztán a múló élet mindennapjai, sokszor fájdalmasan, keservesen, kegyetlenül tanítottak meg arra, hogy finomítsam ezt az állítást. Kemény leckék után – melyben volt elhagyás, árulás, feljelentés és halál, a legfontosabbak halála – ma azt mondom, hogy létezik belső szabadság, felelősséget kell vállalnom az életemért – a sorsomért, ha úgy tetszik –, amelynek ura vagyok, a körülményeim függvényében. Ezeket a gondolatokat forgatom mostanában rendszeresen a fejemben, adok hozzá újabb tapasztalatokat, illesztem bele a történésekből levont következtetéseket és fedezem fel az újabb összefüggéseket. Meggyőződésem, hogy érdemes külön-külön körbejárni a három megállapítást.

A belső szabadság 

A szabadságról sokan sokfélét mondtak, írtak, gondoltak, és ezt teszik a mai napig. A filozófia egyik központi fogalma, sok vita tárgya. A vallás sem birkózik meg egykönnyen vele. Az egyén pedig rendszerint nem foglalkozik eleget vele, vagy túlzásokba esik a fogalom nem értése következtében vagy a pontatlan értelmezése miatt.

Mert a szabadság, mint tudjuk, igen elvont, kimerítően, egyértelműen meg nem határozható fogalom. Talán ezért szeretnek olyan gyakran és kétes körülmények között még kétesebb emberek hivatkozni rá. Bár szabadnak lenni vagy annak hinni magunkat: jó.

Az egyetlen valóban létező, elvehetetlen és csorbíthatatlan szabadság a lelki, elidegeníthetetlen, épp ezért nehezen megszerezhető, felcserélhetetlen belső szabadság.

A szabadság a döntéseim eredménye, a léleknek az a képessége, hogy számot vessen lehetőségeivel, önmaga és környezete határaival, azok feszegetésének meg tetteinek következményeivel, ismerje céljait és azok elérési módját.

A szabadság vállalás: önmagam, meghatározó értékeim, a felelősség és létem értelmének a vállalása. A szabadság kiállás hitünk, meggyőződéseink mellett.

A szabadság jog: az önmeghatározás joga. A szabadság kötelesség, mely arra kötelez, hogy lehetőségeinkkel, tálentumunkkal okosan éljünk, önmagunkért és másokért (is).

Határaink ismerete 

Nagyon fontos, bár sajnos legtöbben elfelejtik, vagy sosem tanulják meg, hogy szabadon és szabadnak születünk. Még akkor is, ha nem kérdez meg róla senki. Az életünk egy hatalmas és egyszeri lehetőség, és mint ilyet, legjobb ajándéknak tekinteni.

Szabadságunkban áll úgy vélekedni róla, ahogyan nekünk a legjobb, és érdemes lenne kihasználni ezt a lehetőséget, mert az, hogy hogyan tekintünk a kéretlenül kapott életre, meghatározza hangulatunkat, egyéb hozzáállásainkat, döntéseinket és szinte minden rezdülésünket.

A szabadság döntés: a lehetőségeink fel- és megismerése, aztán választás közöttünk legjobb tudásunk, felkészültségünk, érzelmeink, érdekeink szerint. A szabadság belső mérce, mely úgy enged meg magának mindent, amire vágyik, hogy nem sérti a másik, mások határait. Igaz, néha súrolja azokat, ám épp az a valódi szabadságunk és a legjobb értelem, ha képesek vagyunk egyensúlyozni és be- meg tiszteletben tartani őket.

Szabadságunk egyik legfontosabb ismérve határaink ismerete. Ezért szabad szeretni mindent, ami nekünk jó. És utálni azt, ami nem, ha nem ártunk vele sem másnak, sem magunknak. Bármennyire divatos ma általános szeretetet hirdetni, ez bizony fából vaskarika, mert nem fogjuk szeretni azokat, akik rosszat, nagyon rosszat tesznek nekünk, különösen, ha ezt tudatosan cselekszik. Bármennyire nem keresztényi, utálni, sőt alkalmanként gyűlölni fogjuk azokat, akik bántottak, fájdalmat, végzetesen rosszat okoztak nekünk vagy szeretteinknek. A kérdés az, mit kezdünk ezekkel az érzésekkel, és nem az, hogy tagadjuk, rossznak tartjuk vagy elítéljük őket. Meg kell tanulnunk kezelni őket, vagy létezni velük együtt.

Függeni és letenni 

Szabad függeni is: a szerelemtől, a telefontól, a csokitól, a pénztől, cigarettától, alkoholtól, könyvtől. A fontos, hogy legyünk képesek letenni azt, amivel bajt okozunk magunknak és/vagy a környezetünknek. Azaz szabad, sőt le kell tenni azokat.

Szabad szeretni embert, tárgyakat, a rendet, a rendetlenséget, önmagamat és a világmindenséget, mindenkinek képessége szerint. Mert amit szeretek, az érték, és gazdagabbá tesz engem meg a körülöttem lévőket, mert valamit mindig adok is azzal, akkor, ha számomra valami, valaki fontos.

A szabadság vállalás. Ez a legbensőbb lényege. Vállalom, azaz kimutatom, megmutatom, kitárom, adom, terjesztem és megvédem mindazt, amit jónak, szépnek, értéknek, becsesnek, fontosnak, követésre méltónak tartok.

Szabadnak lenni nehéz, mert a szabadságunkat meg kell teremtenünk saját magunknak, sok munkával, lemondással, következetességgel, gondolkodással, érzések megélésével, fájdalommal, kitartással. És sokszor meg kell harcolni érte. Mert szabadnak lenni szép.

Szabadnak lenni jó.

Szabadnak lenni érdemes.