2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Sínai-félsziget békéje

  • 2014-12-10 16:29:14

  • MTI

A Sínai-félszigeten élő beduinok számára komoly veszélyt jelentenek a Gázai övezet melletti határvidéken tevékenykedő terrorcsoportok, elsősorban az erőszakcselekményekről készülő tudósítások miatt – nyilatkozta Dzsomaa Haszan sejk, a régió déli részén honos muzejna törzs egyik vezetője.

A Sínai-félszigeten élő beduinok számára komoly veszélyt jelentenek a Gázai övezet melletti határvidéken tevékenykedő terrorcsoportok, elsősorban az erőszakcselekményekről készülő tudósítások miatt – nyilatkozta Dzsomaa Haszan sejk, a régió déli részén honos muzejna törzs egyik vezetője.

„A világsajtóban kialakult kép szerint az egész félszigetet terrorbandák uralják, holott csak az alig több mint 10 kilométernyi északkeleti határszakasz mentén folynak a harcok” – emlékeztetett Haszan.

A sivatagos régió lakosságának többségét alkotó beduinok kétségbeesetten keresik a kiutat az egzisztenciális hanyatlásból. Megélhetésük az utóbbi évtizedek nemzeti fejlesztési programjainak következtében egyre inkább a térségbe irányuló idegenforgalomtól függ. A 2011-ben kirobbant forradalom óta azonban a külföldi látogatók nagy ívben elkerülik a médiában gyakran „dzsihadista szervezetek bázisaként” feltüntetett félszigetet.

„Az emberek elfelejtik, hogy a Sínai-félsziget akkora, mint Izrael és Palesztina együttvéve. A gázai határ innen több mint 400 kilométer – mutatott rá a sejk, s hozzátette – annál még Kairó is közelebb van”. „Szívesen látnánk, ha az újságírók idelátogatnának, hogy a tűz mellett teázva beszéljünk a helyzetről, de ide nem jön senki. Csak azt írják meg, ha valahol északkeleten a levegőbe repül egy katonai konvoj” – mondta.

A 61 ezer négyzetkilométernyi terület körülbelül 360 ezer lakosából mintegy 200 ezer a beduin; közülük legtöbben az Arab-félszigetről valaha odavándorolt törzsek leszármazottai. A városlakók nagy részét kitevő „egyiptomiak”, tehát a Nílus völgyéből áttelepítettek az elmúlt harminc év városfejlesztési programjai során kerültek az Afrika és Ázsia közé ékelődő félszigetre.

A Vörös-tenger partján létrejött idegenforgalmi központokat azután építették, hogy a sivatagos hegyvidék tizenöt év izraeli fennhatóság után 1982-ben újra egyiptomi közigazgatás alá került. A félsziget déli csücskén fekvő, ma már nemzetközi repülőtérrel ellátott Sarm-es-Sejk akkor még egy másfél ezres halászfalu volt.

A turistaparadicsomok területeiről kiszorult beduinok az 1980-as évekig vándorló nomádok voltak. Nyáron a magaslatokon lévő gyümölcsöskertek körül maradtak, ahol mandulát, fügét és datolyát termeltek, télen pedig leereszkedtek az alsó régiókba, ahol még találtak legelőket nyájaik számára.

Az aszfaltozott utak és szállodák megépülésével a régió bekapcsolódott a Kairóból irányított áruforgalomba, s ezzel az őslakosok megélhetése is összefonódott a félsziget déli részének gazdasági alapját alkotó turizmussal. Erre példa az el-dzsebeléja törzs, amelynek története szorosan összefügg az iszlám, a keresztény és a zsidó tradíció egyik legfontosabb helyszínén, a Mózes-hegyen épült Szent Katalin-kolostorral.

Történeti források szerint a 6. században Jusztiniánusz parancsára erődösített bazilika védelmére a bizánci császár száz katonát telepített oda családostul a mai Románia területéről, százat pedig Alexandriából. A 7. századi arab hódítások során a szent hely őrzői áttértek az iszlám hitre. Ez utóbbiak leszármazottai az el-dzsebeléja törzs tagjai, akik a mai napig a kolostor környékén élnek.

A forradalom előtt több százan várták az odaözönlő turistákat, hogy teveháton felvigyék őket a bazilika mögött emelkedő Sínai-hegy csúcsára. „Most jó, ha egy héten húszan feljutnak” – mondta Mohamed Auda sejk, az el-dzsebeléja törzs feje, aki arra emlékeztetett, hogy minden teve egy-egy egész családot eltart. „Tehetetlenek vagyunk a médiával szemben. A szenzációhajhász tudósítások nem szólnak a félsziget legnagyobb részét jellemző békéről” – tette hozzá.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató