2019. augusztus 20., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A legmagasabb román állami kitüntetésben részesül Simona Halep, aki szombaton megnyerte a wimbledoni teniszbajnokság női egyes versenyét.

A WTA honlapja szerint a köztársasági elnöki hivatal bejelentette, hogy Klaus Iohannis államfő a Románia Csillaga (Steaua României) érdemrendet adományozza a 27 éves játékosnak. „A pályán és azon kívül tanúsított elhivatottságával, alázatával és professzionalizmusával világszerte hírét vitte országunknak. A fiatal nemzedék példaképe lett, és nagy előrelépést jelent a román sportnak, hogy tevékenyen népszerűsíti a teniszt a gyermekek körében is” – olvasható az elnöki közleményben.

Hazaérkezése után az immár kétszeres Grand Slam-bajnok ígéretet kapott arra Mihai Covaliutól, az olimpiai bizottság vezetőjétől, hogy jövőre ő viheti a román zászlót a tokiói olimpia nyitóünnepségén. Halep a 2020-as játékok kapcsán úgy fogalmazott, hogy következő nagy célja az éremszerzés lesz Tokióban.

Mint ismert, az első wimbledoni döntőjét játszó Halep szombaton 57 perc alatt 6:2, 6:2-re verte az amerikaiak 23-szoros GS-győztes sztárját, Serena Williamset.

Fotó: Simona Halep közösségi oldala