2020. augusztus 10., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szinte nincs olyan jelentős közéleti téma, amelyről valamilyen fórumon ne mondta volna el a véleményét.


Sokat idézett világhírű tudós, aki állandóan jelen van a magyar közéletben. Nem hivalkodóan, de mégis büszkén éli meg ahhoz a nemzethez való tartozását, amely annyi jeles tudóst adott a világnak. Azt vallja, hogy a technikát örököljük, de az erkölcsöt minden nemzedéknek újra kell tanítani. A tudomány XXI. századi szerepe, a tudás jelentette hatalom, a hit és a tudomány kérdésköre mellett szinte nincs olyan jelentős közéleti téma, amelyről valamilyen fórumon ne mondta volna el a véleményét. Vizi E. Szilveszter Széchenyi-díjas magyar orvos, farmakológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 1936. december elsején született Budapesten. A pécsi, majd a budapesti orvostudományi egyetemen tanult, amelynek elvégzését követően a Gyógyszertani Intézetben dolgozott. 1989 és 2002 között a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének főigazgatója, 1996 és 2002 között az MTA egyik alelnöke, majd 2008-ig elnöke volt. Több mint négyszáz tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője.

 

Kötelesség

– Évek óta érdeklődéssel és a segíteni akarás szándékával fordul Erdély felé. Miért teszi? – kérdeztem a marosvásárhelyi előadását követően.

– Egyrészt, mert hitem szerint egy magyarnak mindig kötelessége segíteni a magyart. Itt élünk Európa közepén egy olyan népként, nemzetként, amely mindig életben tudott maradni, harcolni tudott a szabadságáért, annak ellenére, hogy más nyelvű és bizonyos fokig más kultúrájú népekkel van körülvéve. Egymásra utaltságunk legfontosabb eleme nyelvünk különlegességében rejlik, amely összetartó erőt jelent az egész világon szórványban élő magyarok számára is. Másrészt azért, mert a magyar kultúra fennmaradásában Erdélyországnak hihetetlenül nagy szerepe volt a történelem során, s ezt az anyaországban élőknek soha nem szabad elfelejteni.

– Mikor járt először Erdélyben és hogyan alakult ki ez a szoros és eredményes kapcsolat?

– A marosvásárhelyi Brassai Zoltán professzorral, jó barátommal szakmai fórumon találkoztunk, s egy esti beszélgetés során kerültek szóba a romániai magyar orvosképzés gondjai. Elmondta, hogy a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetemen az összlétszámhoz viszonyítva nagyon alacsony a magyar anyanyelvű hallgatók száma. Annyira kevesen vannak, hogy már kétségessé vált a magyar nyelvű képzés fennmaradása. Megbeszéltük, hogy a nemzetközi színvonalhoz való közelítés szempontjából is fontos lenne, hogy a magyar fiatalok jöjjenek el tapasztalatot szerezni Budapestre. Tanuljanak, lássák az orvostudomány hihetetlen gyors fejlődését.

A kapcsolat fokozatosan terebélyesedett, s ma már 100-150 között van azoknak a száma, az alapkutatótól a klinikusig, sőt professzorok is, akik különböző szakterületeken képzésen, továbbképzésen vettek részt Magyarországon. Szállást, ösztöndíjat biztosítottunk számukra, bekapcsolódtak a munkába. Nagyon fontosnak tartom a fiatal orvosok képzését, a nemzetközi értékrend megtanítását, a legmodernebb tudományos eredményekhez való hozzáférés lehetőségének a biztosítását. Bár a hazatérés volt a feltétele annak, hogy Erdélyből hozzám jöjjenek tanulni, ez csak részben valósult meg. Az általam vezetett intézetben (MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete) PH doktori címet szerzett fiatalok közül voltak, akik nem tértek vissza. Pedig, amikor először beléptek és leültünk beszélgetni, az első mondatom az volt: tudja kedves kolléga (kolléganő), hogy vissza kell mennie, mert a magyarság fennmaradásának az alfája az, hogy a pap, a tanító és az orvos magyar anyanyelvű legyen.

Önálló magyar felsőoktatásra van szükség

Ezért vált meggyőződésemmé, hogy önálló magyar felsőoktatásra van szükség Erdélyben, ami európai gyakorlat, és ebből nem szabad engedni. Ugyanakkor teljes mértékben egyetértek azzal, hogy az anyaországnak kötelességei vannak. Ezeknek eleget kell tennünk, s ezért tartom számomra is kötelező jellegűnek az erdélyi orvos- és gyógyszerészképzés támogatását.

– Impozáns tudományos pályát járt be, miért választotta az agykutatást?

– Dr. Issekutz Béla akadémikus javaslatára, aki az első főnököm volt a klinikai farmakológián. Kolozsvárról települt át Szegedre és onnan Budapestre. Tudományos diákkörösként dolgoztam a gyógyszertani intézetben, amikor behívott és megkérdezte, hogy mivel szeretnék foglalkozni. A válaszom az volt, hogy a szív érdekel, amire azt mondta, hogy legalább tíz évembe kerül, amíg az e téren dolgozó kutatókat utolérem. Ő javasolta, hogy válasszam az agyat, mert arról akkor még nem tudtunk semmit.
Az orvosi egyetem elvégzése után a Gyógyszertani Intézetbe kerültem, ahol gyógyszerkutatással foglalkoztam. Ösztöndíjjal jutottam el Németországba, Mainzba, majd Oxfordba.

– Nem lehetett könnyű a hatvanas évek végén kijutni Angliába.

– Meghirdettek egy nemzetközi ösztöndíjat, s mivel akkor már a legjobb lapokban publikáltam angolul, megpályáztam. Jancsó Miklós akadémikus javasolt, akinek szintén erdélyi gyökerei vannak. A világszerte ismert oxfordi idegtudományi központban több mint két éven át a nagy angol tudós, sir William Paton volt a mesterem. A családomat nem engedték ki, hosszú ideig nem is láttam őket. Később évente három hónapot az Egyesült Államokban töltöttem mint az Albert Einstein Egyetem vendégprofesszora.

Idegsejtek beszélgetése

– Első meghatározó tudományos eredménye, felfedezése Oxfordhoz kötődik. Hogyan foglalná össze az agykutatás, az ingerületvezetés terén végzett kutatásainak a lényegét?

– Azzal a kérdéssel foglalkoztam, hogy az agyunkban levő ideghálózatok és idegsejtek hogyan tudnak beszélgetni egymással, hogyan tudnak üzenetet küldeni és kapni a másik ideghálózattól, idegsejttől. Oxfordi ösztöndíjasként tett felfedezésem abban az időben nehezen fogadták el. Ma általánosan elismert, hogy az agyban a telefonhálózathoz hasonló üzenetküldési rendszer mellett (amely az egymáshoz kapcsolódó idegsejtek révén valósul meg), van egy másik üzenettovábbítási lehetőség is, amely úgy működik, ahogy a rádióhullámok terjednek végtelen messzire. Az üzenetet, amelyet a neuronok által felszabadított kémiai anyag közvetít, csak az érzékelővel, jelfogóval ellátott távoli idegsejtek tudják fölfogni. Ily módon az egyik ideghálózat tartósan tudja gátolni vagy izgatni a másikat.

– Hogyan jött rá erre a különleges üzenetváltásra?

– Egy nagyon egyszerű módszerrel. Ingereltem az egyik idegpályát és egy másikon kaptam választ, miközben nem volt közöttük szoros kapcsolat. Bár a szakértők kísérleti hibának tekintették, amikor megismételtem a kísérletet, az eredmény ugyanaz volt, amit aztán közöltem, s a nem-szinaptikus ingerületátvitel, ahogy elneveztem, ma általánosan elfogadottá vált. Ezzel lehet megmagyarázni a depressziót, a skizofréniát, a demenciát, egy sor olyan idegrendszeri, pszichiátriai megbetegedést, amire régen nem tudtunk magyarázatot találni. A szinaptikus kapcsolat a másodperc törtrésze alatt történik, a nem-szinaptikus, rádióhullámszerű kapcsolattartás viszont tartósabb, s percekre, órákra képes befolyásolni az ideghálózat működését.

– A Parkinson-kór magyar gyógyszere is Vizi E. Szilveszter nevéhez kötődik?

– A vegyületet Knoll József akadémikus vezetésével fejlesztettük ki. Egyébként sok gyógyszer felfedezésében vettem részt az idegsejtek kommunikációjára vonatkozó elmélet alapján. 2010-ben jelent meg a British Farmakologie-ban egy nagy összefoglaló cikkem a gyógyszeres kezelés célpontjairól. A távolban lévő jelfogók teljesen új koncepciót jelentenek a gyógyszerkutatásban, s az e koncepció alapján kifejlesztett gyógyszerek lehetővé tudják tenni sok pszichiátriai betegség gyógyítását.

– Merre tart jelenleg a kutatásban?

– Ugyanezzel a témával foglalkozunk fiatal kutatóimmal együtt a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben, amelynek hosszú ideig a főigazgatója voltam. Most a tanítványom, a világhírű tudós és kiváló ember, Freud Tamás vezeti. Nagyon büszke vagyok az intézetre, amely még a vezetésem idején kapta meg a Kiválósági Központ címet, az Európai Unió 135 pályázó kutatóintézete között ugyanis a második helyet foglalta el. Ami azt jelenti, hogy a világ legjobb intézetei között van, és a nemzetközi együttműködés mellett az anyagi támogatás is biztosított. Nemrég Sarkozy francia elnök ajánlására készült el egy pályázatunk a Pasteur intézettel közösen. És kötelességemnek éreztem, hogy eljöjjek Marosvásárhelyre tanítani, s hogy tanítás, továbbképzés céljából fiatalokat fogadjunk a budapesti intézetben.

Az akadémia élén

– Évekig alelnökként, majd elnökként állt a Magyar Tudományos Akadémia élén. Mit sikerült megvalósítani és mit nem azon elképzelések közül, amelyekkel átvette a legmagasabb tudományos fórum vezetését?

– A 18. elnök voltam kétszáz év alatt. Nagyon nehéz időszakban töltöttem be ezt a tisztséget, egy kimondottan akadémiaellenes kormányzat idején. Magyar Bálint és Kóka János miniszterek nem támogattak. Kóka János azt mondta, hogy nincs már tudós Magyarországon, az akadémiai intézeteket le kell „buldózerezni”. Ezzel az elképzeléssel „vettem fel hivatalosan a kesztyűt”. Bevezettem, hogy a magyar tudományt nem itthon kell megméretni, hanem ki kell vinni a nemzetközi vizekre. Csak a nemzetközi szinten elért eredményeket szabad értékelni akkor, mikor arról döntünk, hogy kiből lesz akadémikus. Bevezettem az idézettség mérését, a nyilvánosságot, s azt a „bulit”, amely korábban jellemző volt Magyarországra, próbáltam kizárni. Amit akkor elértem, a mai napig is működik. A vezetésem alatt sikerült visszaszerezni az akadémia magántulajdonát, s állami költségvetésből létrehozni az akadémia területi bizottságait.

Milliós nézettség

– Az akadémia elnökeként a jelentős tudománynépszerűsítő műsornak, a Mindentudás egyeteme programsorozatnak az egyik elindítója volt, amely 2002. szeptember 16-án Vizi E. Szilveszter előadásával rajtolt.

– Bár ma már kiderült, hogy felbecsülhetetlen jelentőségű kezdeményezés volt, akkoriban mindenki azt mondta, hogy belebukom.

Ezzel szemben rendkívül népszerű lett.

– És bizonyította, hogy a magyar nép, amelyről sok újságíró lenézően írt, odaült a televízió elé, a 75 éves nagymamától az unokáig, s azt is, hogy nem a szappanoperák, a valóságshow-k iránt igazán érzékenyek. Volt olyan adásunk, amelynek milliós nézettsége volt, s minden napilap teljes oldalon közölte az elhangzott szöveget. És a közönség! Részt vett Esztergom és Budapest érseke, a püspöki kar tagjai, a politikusok, s a köztársasági elnök is beült a nézők közé. Nem lehetett helyet kapni, s az adást rengetegen követték. A lakosság pedig elkezdte tisztelni a tudóst, a tudományt, az észt, a XXI. század legfontosabb nyersanyagát.

– Ezért jó, hogy újrakezdődött.

– Maradt a cím, de más formában, más stílusban folytatódik tovább. Nagyon szurkolok, hogy sikerüljön. Mert ez egy olyan műsor, ami nevel, ahogy Kányádi Sándor írja gyönyörű négysorosában: „Aki megért, s megértet, /egy népet megéltet”. Amikor bevezettük a Mindentudás egyetemét, az jutott eszembe, hogy nekem tudósként nemcsak a teremtett világ jelenségeinek a megfejtése, az igazság keresése a feladatom, hanem az is, hogy a megszerzett tudást átadjam, megosszam másokkal is. Ez volt a Mindentudás egyetemének a filozófiája, ezért annyira sikeres. Ha azt kérdezi tőlem, hogy mindezt előre tudtam-e, nos, a válasz, hogy nem. De egykori bencés diákként éreztem, hogy így kell tenni.

– Ahogy évek óta figyelem a professzor urat, a tudósi adottságok mellett a színészi, közvetítői képességei is figyelemre méltóak. E kétféle adottság birtokában lehetett a tudomány-népszerűsítést is ilyen meggyőzően felvállalni?

– Jelenleg a több mint 170 éves múltra visszatekintő Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnöke vagyok. Elődeim között olyan jelentős személyiségek nevét említhetem, mint Eötvös József, Szili Kálmán, Szentágothai János akadémikus. Közvetlen elődöm az erdélyi származású Benkő Loránd nyelvészprofesszor volt.

– A tudósról, kutatóról egy elcsépelt kép él az emberekben, Vizi E. Szilveszter akadémikus ennek minden szempontból ellentmond.

– A tudós szakállas, kicsit hajlott, kicsit rendetlen és elefántcsonttoronyba van bezárva. Ez már nem igaz. A XX. század második felének és a XXI. század kezdetének tudósa nyitott a világra és kötelességének érzi, hogy tudását másokkal is megossza.

Csokornyakkendő a tiltakozás jele

– Ehhez az új tudósképhez hozzátartozik a csokornyakkendő is? Talán az oxfordi tartózkodás, a nagy mester hatására alakult ki? Esetleg tiltakozást, játékosságot, kiválni akarást is jelent?

– Én már csokornyakkendővel mentem ki Oxfordba. A barátaim nem véletlenül csúfoltak gróf úrnak, a csokornyakkendő viselése egyfajta tiltakozás volt a mindent kiegyenlítő, minden kiválóságot eltörlő rendszer ellen, amelynek az volt a célja, hogy az egyéniséget meg kell törni és bele kell kényszeríteni a tömegbe.

A csokornyakkendőt ma is nagy kedvvel viselem, hozzám tartozik, több színű van, s magam kötöm minden alkalommal.

Soha nem tudtam elfogadni a szürkeséget a belenyugvást, az egyéniségemből fakadó tiltakozás pedig ellenreakciót vált ki.

– Még egy utolsó kérdés. Elárulná, hogy mit jelent az E betű a nevében?

– A keresztapámtól kaptam az Elek nevet, de mivel szilveszterkor születtem, a második nevemet használom. Ez is olyan, mint a csokornyakkendő.