Nincs nagyobb öröm és elégtétel annál, mint ami a pedagógusé, akinek minden egyes évjáratnál lehetősége nyílik a változásra, a folytonos megfiatalodásra. És nincs értékesebb hála, mint ami diáklelkekben ébred a tanító, a tanár iránt, aki úgy adja át a tudást, hogy igényessége, szigorúsága mögül kiérződik a tanítványok iránti elfogadás és szeretet. Nagyon nehéz manapság a diákok figyelmét felkelteni, elismerésüket megnyerni, de az idei Ezüstgyopár életműdíjas tanítókról, tanárokról szóló méltatások azt bizonyították, hogy nem lehetetlen. Erdély-szerte tudós tanárok, és egy kis vagy nagyobb közösség gondját is felvállaló hűséges tanítók példája igazolja, hogy nekik sikerült. Ők kapták a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elismerését, köztük két pedagógus megyénkből.
Mosolygósan
Szász Irén, a dicsőszentmártoni Traian Általános Iskola tanítónője, újabb megnevezés szerint alsó tagozatos pedagógusa, hosszú utat tett meg szülőhelyétől, Betlenszentmiklóstól az Abrudbányai Pedagógiai Líceum tanítóképző szakán át jelenlegi munkahelyéig. Gyermekkori álma volt, hogy tanítónő legyen, annak tudatában, hogy „a választott hivatás óriási felelősséggel jár, miközben sok kihívást, szépséget, meglepetést, örömet rejt magában” – olvashatjuk Gagyi Zoltán-Loránd méltatásában.
Magyarszentbenedek, Bonchida, Kolozsvár, Héderfája voltak Szász Irén pályafutásának állomásai, majd 1990-ben Dicsőszentmártonban állapodott meg. 1997-ben megszerezte az első fokozatot, majd a Spiru Haret Egyetem pszichológia és neveléstudományok szakán a felsőfokú alapképzési fokozatot tanúsító oklevelet is.
„Munkájában mindig a tökéletességre törekedett, tanóráit igényesség, gondosság, tervszerűség, kreativitás, a gyermekekkel való sokoldalú törődés, értékközvetítés, élménynyújtás jellemezte. Mindent megtett annak érdekében, hogy diákjai felkészülten lépjenek a felsőbb osztályokba.” Annak tudatában, hogy „a jó tanító munkája nem ér végez azzal, ha kilép az iskola kapuján, a nap 24 órájában folyton tervez, programokat, felkészítőket szervez tanítványai előrehaladása érdekében… Diákjait nagy odaadással készítette fel a különböző versenyekre, országos és megyei anyanyelvi vetélkedőn, versmondó versenyen, matematikavetélkedőn, népdalversenyen első, második díjat nyertek. Sok tanulmányi kirándulást szervezett, tanítványai épülésére részt vettek a Napsugár gyermeklap illyefalvi táborában. Vezette a módszertani kört, részt vett megyei és körzeti versenyek szervezésében, írásai jelentek meg a Közoktatás című lapban.
Szakmailag jól felkészült, lelkes, odaadó pedagógus, aki mind munkája, mind pedig példamutató személyisége által nemzedékek jövőjére van hatással. Hivatása mellett magánélete is példamutató, férje megértő társként biztatja, segíti munkájában” – írta laudációjában Gagyi Zoltán-Loránd.
Érdeklődésünkre Szász Irén elmondta, hogy az idén ősszel pályafutása 44. tanévét kezdte. A kérdésre, hogy közel fél évszázad alatt nem lehet-e megunni, azt válaszolta, hogy ellenkezőleg, azt érzi, hogy fiatalodik, miközben a gyermekekkel foglalkozik, a közelükben van, és nehéz elképzelni, hogy egyszer vége lesz. Azt is megjegyezte, hogy mind az oktatást, mind a nevelést fontosnak tartja.
Ami a gyermeklétszámot illeti, sajnálattal jegyezte meg, hogy évről évre érezhetően fogynak tanítványai. Míg pályakezdésekor 27 gyermekből állt egy osztály, majd a létszám a 35-öt is elérte, és két párhuzamos osztállyal nyolc tanító foglalkozott, jelenleg 13 tanítványa van, de előfordult olyan év is, hogy nem indult önálló előkészítő osztály az alacsony létszám miatt.
– Mit jelent Szász Irén számára az Ezüstgyopár díj? – kérdeztem az átadást követően.
– Annak elismerését, hogy pályafutásom alatt valamit én is tettem azért, hogy tanítványaim magyar szellemben tudjanak fejlődni, és megőrizni azt tanulmányaik elvégzését követően is.
– Hogyan szeretne megmaradni diákjai emlékében?
– Mint aki mindent megtett értük, amit lehetett: kirándulások, szórakozás, versenyek, táborozások…
– Mindig ilyen mosolygós?
– Igen, mert úgy gondolom, hogy a tisztes távolságot mosolygósan is meg lehet tartani. Bevallom, hogy jólesik, amikor kisdiákjaim segítséget kérnek, és magukról megfeledkezve édesanyának és mostanában már nagymamának szólítanak.
Mint régi jó barátok
Pataki László biológiatanár, a vámosgálfalvi Fogarasi Sámuel Általános Iskola igazgatója az a típusú pedagógus, akire szívesen emlékeznek a tanítványai – hangzott el a Tóth Gyula által írt méltatásban. Megállapítását azzal indokolta, hogy Pataki László „…nemcsak tanította, hanem művelte diákjait, ráadásul mindennapos gondjaikkal is bizalommal fordulhattak hozzá, még akkor is, ha nem volt az osztályfőnökük. Aki elnyeri a tanulók bizalmát, arra érdeklődve figyelnek, és nyitottabbá válnak a tudomány iránt is. Egy pedagógus akkor lesz igazán sikeres, ha megszeretteti diákjaival a tantárgyát, ha felébreszti bennük a tudomány és az ismeretek iránti szeretetet és kíváncsiságot. Akinek ez sikerül, már hozzájárult közös jövőnkhöz. Pataki László munkájának eredményét pedig sikeres diákjai bizonyítják, hisz az idők során több diákjából lett biológiatanár, és még több diákjából orvos. Mindezt úgy érte el, hogy az élettant nemcsak munkájának, hanem szenvedélyének tartotta és tartja. Hivatásának érzi, hogy elmagyarázza diákjainak a világ gyönyörűen bonyolult, mégis leírható és megismerhető összefüggéseit. Hivatását mindmáig rendületlenül űzi, hisz ez élteti.”
Dicsőszentmártonban született, ott végezte iskolai tanulmányait, majd a 1995-ben a Babeş–Bolyai Tudományegyetem biológia szakán szerezte a második tanári diplomát, 1999-ben elnyerte az első fokozatot. Tanított Temes megyében, Vámosgálfalván és Dicsőszentmártonban, majd 1994-től két év kivételével a vámosgálfalvi Fogarasi Sámuel Általános Iskola igazgatói tisztségét tölti be. Pályája során hozzáértésének tökéletesítése érdekében számos továbbképző tanfolyamon vett részt. Fontos feladatának tekintette, hogy „tanítványaiban felkeltse a természet iránti érdeklődést és szeretetet”. Igyekezetének és kitartásának eredményeképpen diákjai sikeresen szerepeltek, dobogós helyezést értek el a különböző tanulmányi versenyeken.
„Pataki László pedagógiai hitvallása szerint a diákot meg kell tanítani tanulni iskolán belül és kívül, valamint arra is, hogy képes legyen a reális önértékelésre. Tanárként az anyanyelven való tanulást tartja a legbiztosabb alapnak, amire építeni lehet bármilyen tudományt, a pallérozott emberi gondolatot.”
Fontos szerepet vállalt a közösségépítésben mind a diákok, mind a pedagógusok körében. Több testvériskolai kapcsolatot épített és ápolt Vámosgálfalván és Dicsőszentmártonban. Negyedszázada vezeti a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Dicsőszentmárton körzeti szervezetét, és mint a Kis-Küküllő Alapítvány kuratóriumának tagja, tanácskozásokat, vetélkedőket, szórakoztató rendezvényeket szervez. Egy ciklusban az RMDSZ helyi tanácsosi tisztségét töltötte be.
Tevékenysége során számos elismerésben részesült, érdemoklevelet, emlékérmet, elismerő oklevelet kapott.
„Pataki László közösségi munkájával hozzájárult az Alsó-Kis-Küküllő mente magyarságának összetartásához, művelődésének és hagyományainak ápolásához, jeles ünnepeinek méltó megünnepléséhez. Munkáját lelkiismeretesen és bizakodással folytatja, egyik kedvelt Fogarasi Sámuel-idézetének jegyében: »Nem a lejtőn lefelé, hanem a virtus grádicsán felfelé kell törekedni«.”
Érdeklődésemre, hogy mit jelent számára az Ezüstgyopár díj, Pataki László elmondta, hogy nagyon örvend, hiszen szakmai és közösségi tevékenységének az elismerése.
– Számomra a pedagógusi pálya összefonódott a közösség szolgálatával Dicsőszentmártonban és környékén. Folyamatosan építettünk, és építkezünk továbbra is. A pedagógust is próbára tevő nehéz időkben Selye János egyik legtalálóbb mondására gondolok: Nem az a fontos, ami történik veled, hanem az, ahogyan reagálsz rá. Ha ezt gyakorolnánk a mindennapi életben és a pedagógusi pályán, akkor előbbre tudnánk lépni.
– Mint a helyzet jó ismerője, hogyan alakult a gyermeklétszám a Dicsőszentmárton környéki településeken? Ott is nagy a fogyatkozás?
– Jelenlegi adataink szerint nem annyira nagy, Vámosgálfalván például, ahol dolgozom, nőtt a gyermekek száma. Előkészítőtől nyolcadikig önálló osztályaink vannak. Ebben nagyon fontos szerepet játszik a korszerűsített napközi otthonos óvodánk. Véleményem szerint, ha jó feltételeket tudunk nyújtani a gyermekeknek, akkor lesz gyermek is. Amikor megszületett a terv, és Balogh Elemér polgármester nagyon utánajárt, ahogy most az iskola felújításánál is teszi, sokan aggodalmaskodtak, de nem lett igazuk. Már oda jutottunk, hogy nincs elég hely. Vámosgálfalván a fiatalok itthon maradtak, és ha el is mentek, visszajöttek. Ráadásul a környező falvakból is hoznák hozzánk a gyermekeket, de már nem tudjuk befogadni őket. Ezért mondtam is a polgármesternek, hogy bővíteni kell. A dicsőszentmártoni óvoda megújulása is nagy előrelépést jelentett, és gondolom, hogy az eredmény előbb-utóbb ott is megmutatkozik. Jelenleg a vámosgálfalvi iskola főépületét korszerűsítjük. Indulás után csak a falak maradtak, az épület egésze, termek, laboratóriumok, minden megújult, hasonlóképpen a bútorzat és a didaktikai eszközök is. Ma már az utolsó száz méteren vagyunk.
– Hosszú, tartalmas pedagógusi pályáján mi volt a legnagyobb elégtétel?
– Volt diákjaim visszajelzése, és az, amikor találkozunk és elbeszélgetünk, úgy viszonyulunk egymáshoz, mintha régi jó barátok lennénk.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
