2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Helyükre kerültek az új híd betongerendái

Rendkívüli akció levezénylésének lehettek tanúi a jelenlévők november 3-án, szerdán Vámosgálfalva központjában, amikor az utolsó betonmonstrum is a helyére került a községben épülő új híd tartópillérein. A polgármester szerint a művelet a legapróbb részletekbe menő jó szervezésnek, a szakmai precizitásnak és a lakosság hozzáállásának, megértő viszonyulásának is köszönhető.


Fotók: Nagy Tibor 



Kilencven évig szolgált Vámosgálfalván a régi közúti híd, a megnövekedett forgalom és az idő vasfoga azonban kimondta az ítéletet, és a megyei tanács pályázata révén biztonságos híd építésére nyílt lehetőség. Veszélyes, emberpróbáló bevetés volt a daruval magasban végzett művelet, amint lakóházak fölött lengették és forgatták, majd óvatosan, milliméternyi pontossággal a helyére kerültek az egyenként két kamion súlyát is meghaladó, a híd alapját képező betongerendák. November 2-án, kedden este indult el a nagyenyedi ipari egység udvaráról az a hét túlméretes nehézvontató, amelyek mindegyike egy-egy 29 tonnás és 30 méter hosszúságú vasbeton gerendát szállított a vámosgálfalvi Kis-Küküllőn átívelő híd építéséhez. A külön útvonalengedéllyel rendelkező éjszakai szállítmány rendőri kísérettel érkezett meg szerdán kora reggel a községközpontba. A 250 tonnás emelődarut egy nagyváradi cég biztosította, és már kedden este felállítva, bevetésre készen állt a betongerendákkal való navigálási művelethez. 

Remélhetőleg karácsonyig elkészül

Balog Elemér polgármester a nagy volumenű akció felelősségének terhe alatt mesélt az előkészítő munkálatokról, azokról az engedélyekről és intézkedésekről, amelyek nélkül a művelet nem ment volna ennyire gördülékenyen és gyorsan. Mint mondta, a híd melletti családi házak fölötti villanyvezetékeket, távközlési kábeleket ideiglenesen fel kellett számolni és áramtalanítani, mivel az óriási betongerendákat a házak fölött egyensúlyozva lehetett a tartópillérekre helyezni. A hét darab betongerendából álló új hidat tíz méter szélesre tervezték, így többé nem lesz egyik irányból sem elsőbbségadási kötelezettség, mint a régi hídnál. A járművek számára a két forgalmi sáv négy+négy méter széles, a gyalogosoknak a közúti híd két oldalán egy-egy méter szélességű járdát alakítanak ki.


Balog Elemér  polgármester


Idén, augusztus 16-án kezdték meg a Kis-Küküllőn átívelő régi fémszerkezetű híd elbontását Vámosgálfalván. A Maros Megyei Tanács által finanszírozott megyei út felújításának része egy új közúti híd megépítése is a községközpontban. Az építés idejére a közúti forgalmat egyirányúsított, aszfaltozott mellékutcákba terelték, villanyrendőr irányítja az ideiglenes hídon átkelő járműveket. 

A 151B és 142 jelzésű megyei utak korszerűsítése keretében végzett rehabilitációs munkák során Vámosgálfalván, a 142-es országúton, a Kis-Küküllőn zajlik az új betonhíd építése, az uniós projektbe foglalt híd hozzávetőleg 1,348 millió lejbe kerül héa (TVA) nélkül. Szeptember 21-én fogtak a vasbeton híd tartópilléreinek a megöntéséhez, november 3-án délelőtt azokra helyezték a betongerendákat. A napokban érkezik nyolc tonna vasalás, ami a gerendákra kerül, és azt betonba öntik. Majd következik többek között a szigetelés és a két réteg aszfaltburkolat leterítése.

2021-ben a községközpont harmadik hídját építik a Kis-Küküllőn. Az egykori földesurak által építtetett fahidat váltotta fel az 1931-ben épített fémhíd, amelyet idén augusztus második hetében bontottak el. Míg az új híd elkészül, a gépkocsiforgalmat egy ideiglenesen felállított egysávos hídra terelték, amelyen azonban a 7,5 tonnánál nagyobb tehergépkocsik nem haladhatnak át. A korlátozásra Dicső- szentmártonban és Nyárádtőn is jelzőtábla figyelmezteti a járművezetőket. 

Abban reménykednek, hogy a munkálatokat nem gátolja majd az időjárás, és a téli ünnepek idejére átadhatják a közúti forgalomnak – tájékoztatott Balog Elemér polgármester.

Szakértelem és felelősségteljes hozzáállás

A község elöljárója figyelemmel követi a munkafolyamatot, és többek között a Dimex építőcég munkálatvezetőinek és alkalmazottainak a szakértelmét, megbízhatóságát hangsúlyozta, illetve azokét az alvállalkozókét, akikkel közösen vállalták fel a hídépítéssel járó munkafolyamatokat. A híd építését egy Szatmár megyei alvállalkozás végzi, az építésvezető, Hotca Ioan mérnök több mint negyven éve irányít hídépítéseket az országban. Véleménye szerint üres ígéretek helyett tettekkel lehet bizonyítani a szakmai hozzáértést, a megbízhatóságot, az a legjobb ajánlólevél a fennmaradáshoz.


A darukezelő



A nagyméretű betongerendák összehangolt akció keretében kerültek a helyükre, amelyet a nagyváradi DEME Macarale építőipari nehézgépkölcsönző cég szakemberei szerveztek meg. Amint Bândilă Ioan mérnök, a nagyváradi cég övezeti képviselője kérdésünkre kifejtette, a betongerendák elhelyezésének szakszerűsége és a magabiztos, ugyanakkor hihetetlen munkatempó az előre megtervezett, percre pontos programozásnak, a helyiek szakmai hozzáállásának is köszönhető. A túlméretes betongerendák szállításának megszervezésétől a járművek biztosításán át a végső helyszínre való szakszerű és biztonságos elhelyezésig mindvégig magas szintű professzionalizmusról tanúskodott. Az igazsághoz tartozik a község polgármesterének és csapatának a részvétele a terep előkészítésében, az áramszolgáltatókkal és a távközlési szolgáltatókkal való kapcsolattartás oly módon, hogy az érintett ingatlanok minél rövidebb ideig maradjanak áramszolgáltatás nélkül. A déli órákban már a hetedik betongerenda is a helyére került anélkül, hogy akár a legkisebb veszély jele is mutatkozott volna. A DEME Macarale családi vállalkozásként indult, mára Európa egyik legnagyobb nehézgépkölcsönző cégeként emlegetik, országszerte hozzávetőleg háromszáz alkalmazottat foglalkoztatnak. Több mint száz emelődaruval rendelkeznek, a legnagyobb 600 tonnás. A nagyváradi székhely mellett az országban kirendeltségeik vannak Brassóban, Bukarestben, Jászvásáron, és reményeik szerint az elkövetkezőkben Marosvásárhelyen is megnyithatják a munkapontjukat. Jelenleg Marosvásár- helyen az Azomures vegyi kombinátban is jelen vannak munkagépeikkel a magasban végzett munká- latoknál. 

A szerdai akcióban rendkívül fontos szerepet betöltő darukezelő, Florin Ioan Hahău huszonöt éve a cég alkalmazottja, és ‘89 óta darukezelő. Kérdésünkre elmondta, hogy a hasonló műveletek egyik fontos eleme a terep előkészítése annak érdekében, hogy biztonságosan vízszintes alapokra rögzítsék az emelődaru tartószerkezetét. A gépkezelő és műveletirányító felelőssége a daru elemeinek a rendszeres ellenőrzése, de meghatározó azoknak a betongerendákba öntött füleknek is az ellenállása, amelyekbe az emelőhorgot illesztik. Az 51 éves darukezelő eddigi pályáját balesetmentesnek mondta. Volt rá eset, hogy a gerendákba öntött acélfülek körül a megemelt súly alatt repedések jelentek meg, de azt időben észlelték, és sikerült elhárítani a veszélyt – ismertette velünk is a szakember a nehézgépkezelés fontosabb elemeit. 
















Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató