2019. december 12., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

* A Ferencváros és a Kolozsvári CFR is ma játszik a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 1. fordulójában. A visszavágó mérkőzéseit rendezik, és elsőként a magyar bajnok lép pályára Razgradban, ahol 2-1-es Fradi-vezetésről indul a találkozó 20.30 órakor (TV: M4 Sport). Félórával később a CFR is elkezdi az Asztana elleni összecsapást, amelynek első felvonását a kazah csapat 1-0-ra nyerte (TV: DigiSport 1). 

* Labdarúgó 1. liga, 1. forduló: Medgyesi Gaz Metan – Chindia Târgovişte 2-2, Konstancai Viitorul – Bukaresti Dinamo 5-0. Utóbbi mérkőzést egy ideig félbe kellett szakítani, miután a 67. percben, a házigazdák 3-0-s vezetésénél a fővárosiak három szurkolója beszakította a kerítést, és behatolt a pályára. A szóban forgó drukkereket őrizetbe vették, a rendőrség pedig kiürítette a vendégek szektorát a lelátón, akik közül többen már Eugen Neagoe vezetőedző lemondását követelték. A találkozó jó 20 perccel később folytatódhatott. 

* Csaknem háromszáz embert állítottak elő hétfőre virradó éjjel Franciaországban az algériai labdarúgó-válogatottnak az Egyiptomban zajló Afrikai Nemzetek Kupája elődöntőjében aratott győzelme utáni ünneplést követő incidensek során. A francia nagyvárosokban utcára vonult és hatalmas ünneplésben tört ki vasárnap este több ezer algériai és kettős állampolgárságú francia-algériai szurkoló, miután az algériai labdarúgó-válogatott az elődöntőben 2-1-re legyőzte a nigériai csapatot. A reggelig tartó ünneplés azonban helyenként összecsapásokba torkollott a rendőrökkel Párizsban, Lyonban és Marseille-ben, sok helyen a szurkolók tüzet gyújtottak, amely szemetesekre és gépkocsikra is átterjedt. A francia belügyminisztérium hétfői közlése szerint országszerte 282 embert állítottak elő, közülük 249-en kerültek őrizetbe.

Ötször ünnepelhettek a Viitorul játékosai a Dinamo elleni mérkőzésen. Fotó: Look