Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Újabb két helyszínen mutatták be a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Magyarok az Istenszéke lábánál című riportkötetét. Csütörtökön délután a marosvásárhelyi Bernády Házban, míg pénteken kora délután Disznajón az óvodában ismerkedhettek meg az érdeklődők a kötettel.
A Bernády Házban a könyvet Nagy Miklós Kund ajánlotta a jelenlevők figyelmébe, majd a társszerzők (Gáspár Sándor, Sarány István, Bajna György, Szucher Ervin, Bögözi Attila, Bodolai Gyöngyi és Vajda György) riportjaikról, a könyvben megjelentetett vidékről – Felső-Maros mente – osztották meg gondolataikat. Mint ismeretes, a könyvbe a 2013-ban Ratosnyán szervezett MÚRE-táborban és azután született anyagok kerültek be. A Népújság és a Juventus Média támogatásával megjelent kötetet Szucher Ervin szerkesztette. Az újságírók Marosvécs és Maroshévíz közötti településeket kerestek fel, azokat a helységeket, ahova a marosvásárhelyiek leginkább nyaralni járnak. A kötet szerzői elmondták, a szórványmagyarságra jellemzően az itteni közösségeknek a legnagyobb gondja az apadás, a beolvadás. Ezért áldásos az itt szolgáló lelkészek munkája. Ezzel szemben viszont ott vannak ugyancsak a Görgényi-, illetve a Kelemen-havasokhoz közel álló Magyaró, Marosvécs községek is, ahol életképes, egy tömbben élő közösség van. Őrzik a hagyományokat, vállalkoznak, példát mutatnak arra, hogy kisebbségben is lehet – a körülményekhez viszonyítva – jól élni és megmaradni.
Ezt az utóbbi gondolatot feszegették a szerzők (Bajna György, Bögözi Attila, Vajda György és Szucher Ervin) a disznajói könyvbemutatón is, ahova az RMDSZ nőszövetségének és a kötet egyik szereplőjének, Csősz Irmának a meghívására érkeztek. A könyv néhány riportjának az ismertetése után beszélgetés kezdődött, amelyből kiderült, hogy számtalan érdekes történet maradt ki, mint azoké a fatutajosoké, akik évszázadokon át szállították a fákat a hegyekből Aradig, sőt még azon túl, Szegedig. Érdekesnek tűnt a disznajói udvarház, kastély és lakóinak a sorsa, amelyekre szintén a vendéglátó Csősz Irma hívta fel a figyelmet. Az újságírók megígérték, hogy nem ez lesz az utolsó ilyen jellegű kötet, hiszen tulajdonképpen az ilyen – nem a napi munka taposómalmának kényszerére, sok esetben felületes dokumentálódással történő – írásnak van igazán értelme, hiszen ezek a riportok úgy készültek a jelenben, hogy a múltról szólnak a jövőnek.
A leghálásabb újságírói műfaj nemcsak arra ad lehetőséget, hogy a történelmi adatok mellett a jelen történéseit is rögzítsék az újságírók, hanem saját megközelítéssel olvasmányossá, érdekessé tegyék, és úgy tálalják azokat, hogy könnyen olvasható, emészthető legyen. A Magyarok az Istenszéke lábánál című kötet a Wass Albert által olyan szépen leírt helyekre hívja az olvasót. Nemcsak azoknak érdemes átlapozniuk, olvasniuk a kötetet, akik itt élnek, vagy ide visszatérnek, hanem azoknak is, akik netán csak átutaznak, hiszen a riportokban „elmesélt” történetek még színesebbé teszik az amúgy is csodálatos tájat – ajánlották mindkét helyszínen a kötetet a szerzők, szerkesztők.