A reménység almaünnepe

Bár a marosszéki piros páris őshazájában nem volt jó almatermés az idén, Gegesben a harmadik alkalommal is sikeres almafesztivált tartottak a Defender produkciós iroda és a helyi Cserkebala Egyesület szervezésében.

Fotó: Bodolai Gyöngyi

Bár a marosszéki piros páris őshazájában nem volt jó almatermés az idén, Gegesben a harmadik alkalommal is sikeres almafesztivált tartottak a Defender produkciós iroda és a helyi Cserkebala Egyesület szervezésében.

Szombaton 25 almafajtát állítottak ki a gegesi iskola udvarán levő szép, őszi díszbe öltöztetett hosszú asztalon, s a látványtól nem maradt el a községbeli asszonyok 15-féle almás költeménye sem. A gyermekek ötletes, varázslatos őszi díszekkel köszöntötték a látogatókat, az iskola előtti parkolóban régi autók sorakoztak, a bográcsokban gulyás főtt, helybeli árusok kínálták termékeiket, a szentsimoni pálinkát, a gegesi befőtteket, s a csipkés havadi mézeskalácsot, csipkeékszereket, gyöngyöket, ruhaneműt, vattacukrot… Az erdőszentgyörgyi Kiss Borbély László kertészmérnök pedig olyan almákat hozott eladásra, amelyek zamata órákon át megmaradt a szájában annak, aki megkóstolta.

Az almatermesztés és nemesítés hagyományának őrzését vállalták a szervezők, akik hisznek abban, hogy a kis dolgokból is lehetnek nagyok – köszöntötte a megjelenteket Veress Gergely polgármester.

A marosszéki piros páris alma fő lelőhelye Geges volt, az a falu, amely valamikor Marosszék harmadik legnagyobb településének számított. Az almatermesztés gyökere századokra nyúlik vissza, de igazán Gegesi Kis József nevéhez kötődik, aki jogi, teológiai és a keszthelyi Georgikonban szerzett mezőgazdasági oklevéllel a „gyümölcstermő Székelyföldről” álmodott. Álmait a tettek mezején is kamatoztatta, s szülőfalujában mintagyümölcsészetet alapított. Nemes fáiról ingyen osztogatta az oltóanyagot, a székely gazdák fáit nemesítette, előadásokat tartott, majd a vármegyénél vállalt állást, hogy egész Marosszék gyümölcskultúráját előmozdítsa. A példakép nem hiányzik tehát, s a mai nemzedék feladata, az álmokat a tettek mezején gyümölcsöztesse a székely nemzet jövőjébe vetett hittel – hangzott el többek között a szervezést irányító Tőkés Attila helybeli református lelkész beszédében.

Aki gyümölcsfát telepít, nem hal meg – biztatta a jelenlevőket László János nyugalmazott magyartanár. Az 1600-as évekig ment vissza a történelemben, amikor az írott dokumentumok először tesznek említést a Geges határában levő gyümölcsfákról. Geges volt a háromszéki piros páris, s a mosolygó alma termőterülete. Kiss József példája, aki az 1800-as évek végén több országos kiállításon nyert díjat gegesi gyümölcseivel, lelkesítően kell hasson, hisz a faluban sok olyan terület van, ahol gyümölcsösöket lehetne telepíteni.

Az ünnepségen, ahol a helybeli huszárok álltak sorfalat, köszöntötték Varga András tanítót is, aki hosszú évekig oktatott Gegesen, s a mai vegyes kórusban volt tanítványai énekelnek, az iskola udvarán levő jonatán almafákat pedig, amelyek az ünnepség idején is tele voltak piros almával, a diákjaival együtt ültette. A jó hangulat megteremtéséhez a kórus is hozzájárult, akik az almáról szóló szép dalainkat szólaltatták meg.

Borbély Irma vezetésével az iskolások, sőt még az óvodások is kitettek magukért, s magokból, termésből, levélből őszi képeket, gyümölcsből, zöldségből állatokat, ötletes játékokat formáltak az odalátogató kisgyermekek és a felnőttek örömére.

Jonatán, páris(zs), bóni, csíkos pónyik, bikatökű, zöldfejedelem, bőralma, cigányalma, török moskotár, londoni pepin, batul, aranypármen, kanadai renet – csak néhányat sorolok fel a Gegesben honos almafajták közül, s azt sajnálom, hogy az idei termés nem tette lehetővé, hogy valamennyit megkóstoljanak a látogatók. Ezt néhány nagyon finom fajtával Kis Borbély László pótolta.

A helyi asszonyok ügyességét, hozzáértését bizonyította a sok almás sütemény, amelyek közül a zsűrinek nem volt könnyű dolga megállapítani, hogy melyik a legfinomabb. Végül úgy döntött, hogy a hagyományos almástésztát értékeli elsősorban, de díjazta az almával készült tortákat és dióval töltött sült almát is. A fesztiválon díjazták a legszebb régi autót, s a gulyásfőző családok teljesítményét, ahol a férfiak kezében meglepő ügyességgel állt a kés és a fakanál is. Az iskolamúzeumot egyik alapítója. László János nyugalmazott magyartanár mutatta be a látogatóknak.

A közönséget a nyárádszeredai barantások, az erdőszentgyörgyi birkózók, a szentisváni hagyományőrző Vadrózsák néptánccsoport szórakoztatta, majd a Gegest népszerűsítő és a szervezésben minden évben részt vállaló Defender együttes gyűjtötte maga köré a fiatalokat.

Élmény volt a fesztiválon részt venni, és gratulálok a szervezőknek, köztük Tőkés Attila református lelkésznek, aki várja azokat a fiatal családokat, akik hajlandók folytatni a gegesi hagyományt. Erre reményt ad, hogy az utóbbi években már nem apadt, hanem az öt-hat visszaköltözött családdal szaporodott a gegesi gyülekezet. A falu népszerűsítését vállalták az almafesztivál szervezői, s a jelek szerint, ha lassan is, de haladnak előre. Az igazi haladás viszont az lenne, ha a vadócokkal benőtt domboldalak pompás alma- és gyümölcsligetekké változnának. Kertészmérnökökben nincsen hiány, s talán a támogatásra is lehetne pályázni, hogy ne csak a Bekecs költőjének közismertté lett dalában, hanem a valóságban is teremjen a „marosszéki piros páris”.