Reggeli a szabadban
2023-06-23 10:00:00
- Sebestyén Mihály
A festő és múzsája aznap a szabadban kívántak reggelizni. A múzsa még felszaladt kora hajnalban, fürge lábú volt és természetesen rózsaujjú, a Parnasszusra megkérdezni, hogyan viselkedjen. Ott készségesen útbaigazították, mondván, csak viselkedjen természetesen, és áttetsző reggeli köntösét a bal vállán eressze le, félfordulattal nézzen szembe a látogatókkal, míg a festő éppen a vajas-tepertős pogácsával sehogy sem tud boldogulni.
Budaker Evelin a kamra kiganajozásához (amint mondani szokta) kezdett, most, hogy végre összejött annyi szabadideje, hogy a kamra kirámolását, molytalanítását és egérűző játékait napirendre tűzhette. Férje Sóváradon paprikát ültet, fittyet hány, anyósa nyugdíjasklubot vezet a dalmát tengerparton. A farizeusok farizert esznek.
Dominique, Philippe és Serge a közeli korcsmából figyeli Budaker Evenlint, a takarítófenomént és a festőt múzsájával, amint éppen kiveszi a férfi kezéből a zsemlét, és megkeni nektárzselével. Közben kortyolgatnak a vörös bordóiból.
Toulouse-Lautrec, Henri de XVI. Lajos hálótermében egy zsámolyon üldögélt, midőn az abszolút monarcha arra kéri, hogy húzza el a nehéz bársonyfüggönyöket a verszáji kastélykomplexum egyik ablakán. Első vagy második szint.
Gyönyörú időnk van, felség, mondja a festő a királynak.
Ebben valamennyien egyetértenek, Dominique, Serge és Philippe éppen úgy, mint Budaker Evelin, aki áldja az eszét, hogy épp ilyen pompás reggelen ötlött fel elméjében a kamrakisöprés.
A festő és múzsája nem látszik törődni az időnek járásával-kelésével, hiszen a készülő képen olyan atmoszférát teremt tehetsége, amilyet éppen akar, a fények és a természetes világítás, a zöld fű és mélysötét cipruslombok azért serkentően hatnak étvágyára, és a pogácsa pillanatok alatt eltűnik a piktúra klasszikusának aznapi szájában.
Budaker Evelin megtalálja az első molyfészket, úgy dönt, hogy a támaszpontot mindenestül kidobja. Akik számára nem lenne világos, egykilós csomagolású moulhouse-i nullás lisztben lelte meg a baj forrását. Nem bánja, anyósa megígérte, hogy első osztályú dalmát lisztet hoz karácsonykor, mikor visszatér a nyugdíjasklubból. Az idő ott gyorsan repül, a klub tagjai unatkozó amerikai milliomosok, akik valamilyen közép-európai izgalomra vágynak, pl. sajtos makarónira, ám a csőtészta legyen dinamittal töltve. A nitroglicerin jó a szívbetegeknek. De ezt persze a jó öreg (good old) Nóbel még nem tudhatta.
XVI. Lajos kedvtelve nézegeti a verszáji kastély udvarán gyülekező turistákat, és azt kérdi Touluose-Lautrectől, aki már visszatért királyi kegyből kapott zsámolyára, nem tudja, kedves bahátom, menyiéht ehesztik be ezeket a jámbohokat? Toulouse-nak fogalma sincs. Náluk a kastély látogatása ingyenes, annak ellenére, hogy apja szigorú katolikus és fösvény, anyja pedig idült, de már kihűlt alkoholista.
Serge, Philippe és Dominique annak esélyét latolgatja, mikor fog a két festő összeveszni a múzsán, aki egyre jobban nekivetkőzik a reggelinek. A festő még mindig az ecseteivel babrál, és arra gondol – feltehetően –, hogy mennyit kaphat azokért a képekért, amikkel a Függetlenek Szalonjában zajos sikereket ért el, a Paris Soire kétkolumnás cikket eresztett meg, amiből persze Philippe, Dominique és Serge egy szót sem értett, mert már akkoriban is roppant exkluzívan és közönséget megvető pimaszsággal stílizáltak a sznobok, sznobordtulajdonosok, művészeti írók, operatőrök és influenszerek.
Erről jut eszébe Budáker Evelinának, hogy nekije még a tegnap is influenzája volt, de mára – hála a jó időnek – kutyabaja. Kutya azért előkerül, de a palotaőrök figyelmeztetik a közönséget, hogy mobiltelefonjaikat állítsák repülőüzemmódra, kutyáikat hagyják kint a ruhatárban vagy a szelídítőnél. XVI. Lajos hosszas instálás után végre kiment fogat mosni, három fogmosóinas ugrásra készen várta az abszolút urralkodót, ui. egyik az alsó, a másik a felső fogsorát mosná meg, míg a harmadik, a legbizalmasabb műveletre kijelölt, az arany prodkót tisztogatja, szidolozza. Királyvíz jő magából az uralkodó szájából és húgyhólyagjából.
Ezekről azonban a külvilágnak, Budaker Evelinnek, a kamrák ördögének és a korcsmában töltött napok korhelyeinek, Serge-nek, Philippe-nek és Dominique-nak mit sem szabad tudniuk, a festő és múzsája egyébként is kifejezetten köztársasági érzelműek, nem szavazták meg a legutóbbi választások alkalmával sem „annak a lajosnak” (így kisbetűesen) a civillistára feltett költekezéseinek átláthatóságát. Ragaszkodnak elveikhez. A múzsa a művész hatására.
Festő végre befejezi a reggelit, de nem lépnek ki a természeti keretből. Felkéri múzsáját, hogy vetkőzzön anyaszült meztelenre, mert így kívánja a közmegegyezés, a hagyomány és a művészi szakzsargon.
A múzsa először szólal meg és utoljára az életképünk során, mindenkit arra kér, hogy forduljon el, amíg ruháit ledobja. Toulouse-Lautrec békétlenkedik, a három haver úgyis leskelődni fog. XVI. Lajosnak a Bourbonok szokása szerint szappan ment a szemébe, amúgy sem lát és tanul semmit és semmiből. Budaker Evelint pedig hívja az unokája: nagyi, nem tudod, hol van a zöld kulacsom, tudod, amivel kirándulni szoktam? Evelinnek fogalma sincs, de nem hagyhatja a gyereket válasz nélkül, találomra – nagy élettapasztalat birtokában – azt sugallja: Nézd meg, aranyom, az ágy alatt. (Ott volt, jegyzik meg lapszélen a Froissart-krónika kései, 21. századi kommentátorai.)
A reggel továbbra is csábító, de a királyt elszólítják az államügyek, Toulouse Lautrecet várják a Longchamp-i fogadóirodák, a bukmékerek és La Goulou a Printemps áruházban, képtelen egyedül vásárolni, rendszerint ostobaságokra szórja el a pénzt, amit modellkedéssel és a lokálban keres, ezért Henrit kéri meg, hogy kísérje el. Henri T-L üggyel-bajjal, de született főnemesi udvariassággal el is kíséri, bölcsen tanácsol. Rengeteg pénzt spórolnak meg.
Budaker Evelin leesik a kisszékről, karját töri, ezért gyermekei szemrehányást tesznek, beszállítják a sürgösségire, ahol három órát vár, amíg előkerül az első Gipszespali. Anyósa fel kell függessze a nyugdíjasklub vezetését, reá hárul ezentúl, isten tudja, meddig, a Budaker-ház vezetése. A többiek részvéttáviratot küldenek. Még felvesz a francia posta ilyen irányú postai küldeményeket. Budaker Evelinre való tekintettel.
Dominique Duval, Serge Battistini és Philippe Faruk-Kovalčik a négy égtáj felé szóródik szét, várja őket a munka, asztalosműhely, csatornaművek és a Saint-Etienne székesegyház sekrestyéje. Egyébként óvodáskoruk óta barátok, ugyanabból a normandiai-provanszáli kisvárosból kerültek fel Párizsba. Hová máshová?
A keretben csak a festő és múzsája maradnak, a reggeli maradékát madarak csipegetik. Az örökkévalóság ott hever egy bokor árnyékában, csupán félretaposott cipője és csatakos nadrágszára látszik a festményen. A kép, Reggeli a szabadban, hosszú ideig a Jeu de Paume-ban, majd a Pompidou-ban lógott, de két hete kölcsönadták egy dubaji kiállításhoz. Biztosítási ára Lloydékon keresztül 18 millió dolcsi naponta. Ennyit együttvéve sem keres az ügy összes szereplője. Beleérte Lajost, az elsőtől a tizennyolcadikig.
