Raku, Bábel tornya és a papírboszorkány

Tűzzel varázsoltak a novemberi napfényben Bolyai téri műhelyeik udvarán a marosvásárhelyi képzőművészek. A közös alkotásban megvalósult szombati együttlét a – harminc éve, a kommunista hatalom nyomására feloszlatott – Marosvásárhelyi Műhely, azaz MAMŰ emlékére került megszervezésre, melynek nevét 1991-től egy Budaörsön alakult egyesület, a Maszülető Művek, azaz MAMŰ vette át. Az alkotói el nem kötelezettség elvére épülő társaság alapító tagjai között jó pár Magyarországra áttelepült marosvásárhelyi művész is szerepelt, így megmaradt a kapcsolat az itthon maradt művészvilággal.

– Szerencsére az egykori MAMŰ tetszhalottnak bizonyult – jegyezte meg érdeklődésünkre Szabó Zoltán Judóka képzőművész, aki szerint érthető, hogy a szombati akcióra a magyarországi pályatársak nem tudtak eljönni.

Mana Bucur keramikus már délelőtt nekilátott a rakuégetés előkészületeinek.

– Miről is szól ez a technika? – kérdeztük a művészt.

– Ez egy ázsiai kerámiadíszítési módszer. A japán papok teaszertartásaikhoz használták a kiégetett, fül nélküli csészéket. A száraz levelek közé, illetve homokba helyezett tárgyaknál sosem lehet előre tudni az eredményt, és az eredmény sohasem tökéletes. Éppen ez adja a szépségüket – mondta a keramikusművész. 

Nagy Dalma textilművész műhelyében az alkotó gyermekkori élményekből és a rejtélyekhez való vonzódásból született művei mellett Nagy Zsuzsa egyéni technikával készült falidíszeit is megcsodáltuk, a mindig mosolygó Maria Gliga által uralt térben pedig selyemre festett női alakok, számos, újrahasznosított anyagból készült mű, illetve a tavalyi frankfurti kiállításon is helyet kapott kalap látványa gyönyörködtetett.

– A művészetek összeforrnak, csupán a technika különbözik – fogalmazta meg a hétköznapokban is megélt együttlét lényegét Mana Bucur. 

Kolumbán Kántor Zita textilművész közben kukoricacsuszából Bábel-tornyot épített. 

– Egy régebbi témámhoz térek most vissza. Egy zsáknyi csuszát hoztam ehhez a performanszhoz. Amikor elkészül a torony, meggyújtjuk – árulta el a textilművész. Pár óra múlva a csuszatorony mellett – annak emlékére, hogy Marosvásárhelyen a Maros-parton került sor az utolsó európai boszorkányégetésre – egy újságpapírtestű boszorkány is „megszületett”, melynek papírruhájára – akárcsak a csuszaemeletek közé – nemkívánatos, lánghalálba küldött érzéseket és jelenségeket jelölő szavak kerültek. Így  mire a rakuégetéshez használt különleges kályhából felszínre kerültek a csodaszép csészék és díszek, az „idegengyűlölet”, a „félelem”, a 

„féltékenység”, a „menekülés”, az „irigység” – és a legkisebb boszorkányégetők közbenjárásával – a „fogfájás” is hamuvá égett a múzsahajlék udvarán.