2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Prágai megemlékezés az 1968-as szovjet bevonulásról

  • 2016-08-21 16:16:42

Nem elég csak a halott hősökre emlékezni, a szabadságért minden korban újra és újra harcolni kell – jelentette ki Karel Schwarzenberg volt cseh külügyminiszter vasárnap Prágában.

Nem elég csak a halott hősökre emlékezni, a szabadságért minden korban újra és újra harcolni kell – jelentette ki Karel Schwarzenberg volt cseh külügyminiszter vasárnap Prágában, amikor a közszolgálati rádió épülete előtt megemlékeztek a Varsói Szerződés öt országa hadseregeinek bevonulásáról Csehszlovákiába 1968. augusztus 20-ról 21-re virradóra.
A cseh rádió központi épületénél kirobbant összecsapásokban a cseh tüntetők és a megszálló szovjet erők között, akik el akarták foglalni a rádiót, több civil vesztette életét. A megszálló csapatok bevonulásakor ez volt a legsúlyosabb incidens. A cseh rádió környékén a megszállás ellen tüntetők között néhány felvidéki fiatal, akkor Prágában tanuló magyar egyetemista és főiskolás is volt.
 „Egész Csehszlovákiában az első napokban a halálos civil áldozatok száma mintegy százra tehető. Később morogva, de megadtuk magunkat, és a normalizáció 20 évig tartott. Ezért kissé bizalmatlan vagyok, ha csak koszorúzunk, fejet hajtunk a hősök előtt, de nem látjuk az előttünk álló veszélyeket. A szólásszabadságért minden korban harcolni kell” – hangsúlyozta Karel Schwarzenberg.
A politikus szerint több országban is, amelyeket azonban nem nevezett meg, veszélyben van a szólásszabadság és a szabad sajtó. „Az újságírók feladata, hogy felelősek, de határozottak legyenek. Nekünk, polgároknak pedig az a feladatunk, hogy az újságírókat és szabadságukat a közmédiában és a kereskedelmi médiában is valóban megvédjük” – fejtette ki Schwarzenberg, aki továbbra is az egyik legnépszerűbb cseh politikus, s akinek egyik nagymamája magyar volt.
Jirí Dientsbier emberi jogi miniszter szerint Csehszlovákia 1968-as megszállása volt az első eset, amikor Moszkva alkalmazta az úgynevezett Brezsnyev-doktrínát, amelynek alapján a szovjet vezetés fenntartotta magának a jogot, hogy beavatkozzon abban a kelet-európai államban, ahol szerinte veszélybe került a szocialista rendszer. A miniszter hangoztatta, hogy a csehszlovákok, akárcsak 1956-ban a magyarok, demokráciát és szabadságot akartak, de ezt csak 1989-ben sikerült kivívni. 
A Varsói Szerződés öt tagállamának – Szovjetunió, Lengyelország, Bulgária, Magyarország, NDK – hadseregei 1968. augusztus 20-ról 21-re éjjel lépték át Csehszlovákia határát azzal a céllal, hogy megállítsák Alexander Dubčeknek, a csehszlovákiai kommunista párt akkori első titkárának nevével fémjelzett. Prágai Tavaszként elhíresült liberalizációs és reformfolyamatokat. A Gustáv Husák vezette „normalizációs” csehszlovák vezetés a megszállást 1969-től egészen a szocialista rendszer 1989-es bukásáig cinikusan „internacionalista segítségnek” minősítette.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató