Porcelánfestészet

A szépet továbbadni

Igen furcsa és bonyolult szerkezet az ember – szokták mondani. Sok minden bennünk van születésünktől fogva. Nem csak bizonyos hajlam betegségekre, vagy netán a genetikai kódoltság, aminek köszönhetően hasonlítunk eleinkre, hanem a készségek, adottságok, a tehetség is. Mindezeket a körülmények hozzák elő gondolatainkból, élettarsolyunkból.

Valahogy így van ezzel Német Edit is, aki több éve szociális munkásként dolgozik. S a mindennapi nehéz teendők után egyszer csak rájött, hogy a legjobb kikapcsolódás az, ha ecsetet ragad és festeni kezd. Nem korszakalkotó képzőművészeti alkotásokat, hanem hobbiszinten őseink népi motívumait, mintáit porcelántányérokra, -csészékre.

– Három évvel ezelőtt fogtam neki festeni. Kacérkodtam az üvegfestészettel, aztán arra gondoltam, hogy a porcelántányérok, -csészék, használati tárgyak mégiscsak látványosabbak, szebbek. A székelyruha- kiegészítők, kötények, varrottasok, falvédők, asztalterítők motívumvilága inspirált. Aztán természetesen könyvekben is utánanéztem, és gyakoroltam a minták megrajzolását, színezését – magyarázza, miközben a munkaasztalon rögtönzött kiállítás fogad. Nem véletlenül az augusztusban sorra kerülő kézművesvásárra kiállított termékeket válogatta ki. A csészéken rózsa, tulipán, az életfainda, az üzenetet vivő madár alakjai rajzolódnak ki feketén. S máris előkerül a kemencéből egy kockás tányér, amelyen már színek is megvannak.

– A festéket a marosvásárhelyi Hobbi shopban vásárolom, a porcelántányérokat, -csészéket a gyulafehérvári Apulum gyárból. Ebből nem lehet megélni, meggazdagodni, de nem is ez a cél. Szociális munkásként dolgozom nehéz helyzetben levő emberekkel, akiknek a hangulata sokszor „rám ragad”. Nemigen kapok elismerést, így szükségem van a sikerélményre. Az a tény, hogy hazajövök, kikapcsolom a külvilágot és elmerülhetek pár órát a motívumok világába, szépet alkotva, megnyugtat. Az külön elégtétel, ha munkámat értékelik, megveszik, elismerik – mondja Edit.

Aztán megtudom, hogy a motívumok formáját az edény alakjához igazítja, sokszor automatikusan jön, hogy mire mit kell festeni. Most kísérletezik a búzavirág- és a napraforgómintával is. Mással nem, mivel nem akar elfordulni a nyárádmenti székely népi motívumoktól, színvilágtól.

– Jó érzés, ha fiatalok keresnek meg, és házasságra vagy más ünnepi alkalomra vásárolnak egy-egy egész készletet. Ez az, ami nem mérhető időben és pénzben – mondja, mert az a tudat, hogy a kézjegye valahol kiemelt helyre kerül, megfizethetetlen. Egyelőre nem is akar nagyobb tételben festeni, hiszen amikor fáradt, akkor nem megy, és nem is akarja erőltetni. Eddig Nyárádgálfalván, Ákosfalván, Nyárádszeredában jelentkezett különböző vásárokon, ahol véleményt cserél az emberekkel, lemérheti az igényt, van közvetlen visszajelzés, no meg az sem baj, ha egy kis pluszpénz jön a házhoz – mondja Edit, miközben újabb csésze mintájának rajzát fejezi be. S aztán büszkén újságolja, hogy Nyárádszereda testvérvárosa, Örkény révén eljutottak mintái a németországi Wörth városába is, amely Örkénnyel tart fenn kapcsolatot.

Olyan ez, mint egy kezdő sportoló esetén, akinek először sikerül kijutnia valamilyen nemzetközi megmérettetésre.

– Nem akarok reklámot, mert a kézművestörvény még a törvényhozók asztalán van, így nem tudom, hogy valójában méltó vagyok-e erre a megnevezésre – mondja szerényen, majd hozzáteszi: az is jó, ha valaki szépet, jót, maradandót alkot mások örömére. Mert adni is öröm…