2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Segesvár mintegy 120 éves, 251 ágyas városi kórházának akkreditációs folyamata „egye-nesben van”, amint lapunknak nyilatkozta dr. Aurelia Maşca, az intézmény menedzsere. 

Fotó: Nagy Tibor


Segesvár mintegy 120 éves, 251 ágyas városi kórházának akkreditációs folyamata „egye-nesben van”, amint lapunknak nyilatkozta dr. Aurelia Maşca, az intézmény menedzsere. E folyamat részeként költöztetnék a volt járóbeteg-rendelő épületébe a szülészeti-nőgyógyászati klinikát, a pénzt azonban a helyi önkormányzatnak kell előteremtenie.
Eugen Nicolăescu volt egészségügyi miniszter első tárcavezetői mandátuma idején nagy lendülettel indult el az új kórházépítési program, amelynek keretében Segesvárra is terveztek egy ilyen beruházást. A helyet kijelölték, a licitet az előtanulmányokra megtartották, volt óvás, botrány, kórház azonban nem épült. Nicolăescu második minisztersége alatt mintha elfelejtette volna a nagyvonalú terveket, előrelépés akkor sem történt az ügyben. Pedig egy új épületre igencsak szükség lenne a jelenlegi, közel másfél évszázados, pavilon típusú műemlék épületek helyébe – mondta el lapunknak a menedzser. 
 „Tíz különálló, igen régi épületben működik a kórház, amelynek azonban meg kell felelnie a 21. század szakmai és kényelmi követelményeinek. Az épületeket használatba kapta a kórház, a tulajdonos a helyi önkormányzat. Mi folyamatosan igyekszünk biztosítani az intézet felszereltségét, ellátottságát gyógyszerekkel, egészségügyi fogyóanyagokkal, pótolni a szakemberhiányt és javítani a betegek kényelmi szintjét” – nyilatkozta dr. Aurelia Maşca. A kórházban dolgozó 40 orvos majd' minden szakterületet lefed, azonban hiányzik egy pszichiáter és egy fizikoterápiás szakorvos. Az állásokat legalább 3-4-szer meghirdették, de nem sikerült betölteni. A menedzser szerint a privát egészségügyi intézetek vonzereje szívja el a szakorvosokat, amelyek elsősorban magasabb béreket, jobb munkafeltételeket biztosítanak. Így is fontosnak tartja, hogy a kórház két altatóorvost alkalmazott, hogy tavaly óta négy sürgősségi szakorvos látja el az eseteket a 24 órás ügyeleti szolgálatban, és sikerült három, életfunkciók megfigyelését végző monitort beszerezni, egyet a kardiológiai osztályra, másikat az intenzív terápiás osztályra,valamint oxigénkészüléket, nővérhívó csengőt, világítóberendezést szereltetni a beutalt betegek ágya mellé. Tavaly felújították, kifestették a belgyógyászati klinika épületét, a kardiológi-
át és radiológiát, a szaktárca finanszírozásával pedig sikerült beszerezni egy tomográfkészüléket, informatizálni a kórházi tevékenységet. „A rendszer számítógépesítése szintén 2013-ban történt, ami igencsak lerövidíti a munkafolyamatokat, átláthatóbbá, hatékonyabbá teszi a tevékenységet, hiszen a páciens felvételekor a kórlapot már elektronikusan nyitják meg, és online könnyen követhető a gyógyszerfelírás, a patikai orvosságkészlet, illetve a raktárban a fogyóanyagkészlet, a laboratóriumi analízisek, radiológiai értékelések” – tette hozzá a menedzser. A legnagyobb kihívás közelebbről az igen rossz állapotban levő szülészeti-nőgyógyászati klinika átköltöztetése a volt poliklinika már korábban kiürített épületébe. 
– A poliklinikai szakorvosi rendelők most a kórházban működnek, a Malom utcai épület üres, renoválásra szorul. A szülészeti klinika átköltöztetése – amely fontos lépés az akkreditáció megszerzése érdekében – már csupán pénz kérdése, az időpont pedig attól függ, mikor lesz erre anyagi lehetőség. Természetesen az önkormányzatnak kell finanszíroznia az 1935–36-ban épült poliklinika felújítását, átalakítását, de maga az épület megfelelne a célnak. Az új kórház megépítése – bár szinte minden városi tanácsülésen felmerül a téma – reménytelennek tűnik a közeljövőben” – jelentette ki dr. Aurelia Maşca. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató