Petőfi él!

Az Ispán-kútnál koszorúzással, majd istentisztelettel, végül a Múzeumkertben emlékező ünnepséggel folytatódott tegnap Fehéregyházán az a rendezvénysorozat, amelyet a fehéregyházi csatában 1849. július 31-én eltűnt költőóriás, Petőfi Sándor emlékére szervezett a fehéregyházi Petőfi Egyesület és az RMDSZ.

Az ünnepségen a helyiek mellett jelen voltak Kiskunfélegyháza, Kiskőrös és Sárospatak képviselői is. Az országos RMDSZ-t Markó Béla szenátor és Szepessy László igazgató képviselte. 

Az esemény, amelyet szavalatok, énekek és a sárospataki 8kor színház fellépése színesített, a magyar himnusszal indult és a székely himnusszal zárult. Az ünnepi beszédek előtt megkoszorúzták a névtelen honvédek turulmadaras emlékművét.

Jó, hogy áll ez a hely…

Szabó József, a fehéregyházi Petőfi Egyesület elnöke egyebek között kijelentette: – Petőfi sorsát akár el is kerülhette volna, hiszen Bem utasítása ellenére és tudta nélkül csatlakozott az ütközethez. (…) Szabadságharcosi, forradalmári helytállása megálljt parancsolt, és így teljesedhetett be jóslata a csatamezőn, ahogyan oly sokszor elképzelte. Petőfi és hős társainak áldozata nem bizonyult hiábavalónak, hiszen az 1848–49--es forradalom és szabadságharc a nemzet újkori történetének meghatározó eseményét jelentette. Ez ad értelmet az ünnepségeinknek, a koszorúzásnak, a főhajtásnak.

Befejezésül „a szabadságharc egy másik Golgotájáról”, Aradról érkezett látogatót idézett, aki a következőket írta a múzeum emlékkönyvébe: „Jó, hogy áll ez a hely, jó, hogy el lehet ide zarándokolni, jó, hogy van, aki még eljön ide. Jaj lesz a magyarnak, ha ezt a helyet már nem keresheti fel”. Tegyünk róla, hogy ez sose következzen be, és maradjon ez a hely a szent világszabadság zarándokhelye – mondta végül Szabó József.

A magyar szabadság elválaszthatatlan a világszabadságtól

Markó Béla szenátor arra hívta fel a figyelmet, hogy jól kell érteni Petőfi jóslatát, hogy a magyar szabadság elválaszthatatlan a világszabadságtól. Nem lehet úgy szabad egy nemzet, hogy egy másikat rabigába hajt.

Ez az üzenet ma is aktuális, nem egymás ellen kell egy nép szabadságát kiharcolni. Akkor rójuk le Petőfi Sándorral szembeni adósságunkat, ha ezt jól értjük. Ki kell vívni a szabadság, a magyar szabadság, a világszabadság diadalát ezen a földön. Azért gyűltünk össze itt, hogy ezt az üzenetet továbbvihessük – hangsúlyozta Markó Béla.

Szarka Gábor konzul kijelentette: Petőfi Sándor a ma emberéé, 165 éve ott él minden magyar ember szívében. Hatalmas szellemi hagyatéka évszázadokra meghatározta a magyar emberek tudatát. „Petőfi a mi jobbik énünk, nélküle szegényebbek lennénk” – mondta, majd arra biztatott, hogy legyünk méltó utódai Petőfinek és a fehéregyházi hősöknek.

Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza polgármestere Petőfit példaképnek, az odaadó szeretet és az önfeláldozás mércéjének nevezte, aki kora legkövetkezetesebb forradalmára volt. Példát adott emberségből, magyarságból, helytállásból. A polgármester arra szólított fel, hogy jövőre legyünk többen, mert közös ünnepünk erősíti bennünk az összetartozás érzését.

Barkóczy Ferenc (Kiskőrös) beszédét követően Barabás Ferenc népköltő saját versét adta elő, majd a Petőfi Egyesület elnöke oklevéllel tüntette ki Máthé Atilla helytörténészt.

Nagyon sajnálom, főleg a fehéregyháziak távolmaradását

Gáll Ernő, a segesvári RMDSZ elnöke a Népújság kérdésére kijelentette: – Egyike vagyok azoknak, akik nagyon régóta járnak a Petőfi-ünnepségekre, és emlékszem, gyermekkoromban rengetegen voltak. Szekerekkel jöttek be az emberek, népünnepély volt. Változtak az idők, és a 90-es évekhez viszonyítva, amikor óriási volt a lelkesedés, és rengetegen voltunk a Petőfi-ünnepségeken, évről évre csökken a létszámunk. Sajnos, a magyarság száma is, de ez nem jelenti azt, hogy egy ilyen ünnepélyen, amely rendkívül fontos az erdélyi és a helyi magyarság számára, nem kellene többen lennünk. 

Valamennyiben hozzájárul ehhez a középkori fesztivál is, lehet, az időponton vagy a programon kellene változtatni. Bár ebben a gyönyörű kertben úgy érzi magát az ember, mint a templomban.

Nagyon sajnálom, főleg a fehéregyháziak távolmaradását. Fáj a szívem, amikor átmegyek a falun, és látom, hogy az emberek az udvaron vannak, és egyszerűen kihalt belőlük a szeretet Petőfi iránt, a magyar érzelmek iránt. De optimista voltam mindig, remélem, megváltozik ez a helyzet.