Parti Nagy Lajos és Závada Pál Marosvásárhelyen

Népszerű a két budapesti szerző Marosvásárhelyen. Telt ház van, valahányszor fellépnek a Látó Irodalmi Színpad és Játékok rendezvényein.

Az est szereplői (balról): Parti Nagy Lajos, Kovács András Ferenc és Závada Pál

Népszerű a két budapesti szerző Marosvásárhelyen. Telt ház van, valahányszor fellépnek a Látó Irodalmi Színpad és Játékok rendezvényein. Október 22-én se volt másképp, annyi érdeklődő, fiatal és idősebb irodalomkedvelő töltötte meg a termet, hogy egyesek már csak kintről tudták követni az eseményeket. De kitartottak. Érdemes volt. A házigazda Kovács András Ferenc, a Látó főszerkesztője és vendégei érdekes, szellemes beszélgetés keretében keltették fel a közönség érdeklődését a két író legújabb könyvei, színházi munkái iránt. Parti Nagy Lajos és Závada Pál a mondottakat műveikből felolvasott szemelvényekkel is meggyőzően példázták. A kötetek a Magvető Kiadó újdonságai. KAF kérdéseire válaszolva, Parti Nagy a Fülkeufória és vidéke – százegy új magyar mese, Závada a Természetes fény című regény születését részletezte. Hangfelvételen rögzített önvallomásaikból ragadtuk ki az alábbiakban olvasható szerkesztett részleteket.

PARTI NAGY LAJOS: 2011 áprilisától írom ezeket a szövegeket. Magyar meséknek neveztem el őket. Talán ha tudom, hogy ilyen sokáig tart a sorozat, más elnevezést adok nekik. Tulajdonképpen szatírák. Vagy egyperceseknek is nevezhetném ezeket a kis álmeséket, abszurdokat, ha nem félnék attól, hogy Örkény végérvényesen kisajátította magának ezt a műfajt. Glosszák a nemzeti egyetértés szellemében a széles vagy keskenyebb közélet margójára. A tavaszi választásokig, az idei év április 6-ig írtam Fülkefor-történeteimet, de mentségemre legyen mondva, már a tavaly tudtam, hogy abba fogom hagyni, mert elég volt, sok volt. Elkezdte enni az életemet, erősebben, mint gondoltam. Hetente kellett írni 2700-2800 karaktert, ami szinte semminek tűnik, de amikor hétről hétre kell csinálni, egyszer csak nagyon sok lesz. A szatíra, glossza olyan írásmű, amely aktuális jelenségbe ágyazódik, de úgy kell megírni, hogy később is olvasható és érvényes legyen. Persze a megfigyelt jelenséget én túlhúzom, igazságtalanul túlhangsúlyozom, karikírozva rámutatok a jelenség bizonyos vonásaira. Van úgyis, hogy fordítva történik a dolog: a politikai jelenséget nem szükséges túlhúzni, mert eleve túl van húzva. Akkor az ember visszavonul, és az igazságot keresve addig dolgozik, szöszmötöl rajta, amíg kitalálja a színtiszta valóságot. Egyébként a valóság túlment rajtam. A munkarendről annyit mondhatok, hogy az Élet és Irodalom, amelynek a Páratlan oldalán ezek az írások napvilágot láttak, csütörtökön jelenik meg, és én voltam az a kedvezményezett, aki utoljára adhattam le a lapnak a szövegemet. Vagyis, ha szerdán két órakor még nem volt az ÉS-nél, Kovács Zoli, a szerkesztő felhívott, hogy mi van. De ilyesmi nemigen fordult elő. Ellenben szombat este már elkezdett motoszkálni bennem, hogy az új mesémben mi a bánat legyen, és hétfő, kedd, szerda, a fél hetem erre ment rá. Ezt a végtelenségig mégse lehet csinálni.

ZÁVADA PÁL: Parti Nagy Lajos barátom munkamódszere éppen a másik véglet az enyémhez viszonyítva. Én nem tudok határidőre, nem tudok újságba írni. Valószínűleg azért költöztem ebbe a műfajba, azért döntöttem úgy, hogy regényt írok, semmi egyebet, mert nem vagyok gyors, nem vagyok szellemes, a határidő sürgetése nem a jobbik énemet hozza elő. Próbálkoztam korábban rövid műfajjal is, de nálam ez nem működik. Szerencsére megengedhettem magamnak, legalábbis eddig, hogy a regény írása addig tartson, ameddig én akarom. Volt úgy, hogy a kiadónk vezetője, Morcsányi Géza bizonyos rendezvényen rám kérdezett: nos, Palikám… és én már tudtam, arra kíváncsi, számíthat-e ebben a félévben vagy ebben az évben a könyvre. Én meg mondtam, hogy várjunk még egy kicsit, az idén nem lesz kész a mű. Hat évig tartott, amíg elkészültem a Természetes fénnyel. Nem írtam egyfolytában, de végig gyűjtöttem hozzá mindenféléket. Sok fotó kellett a könyvbe, és nem mindegy, hogy az ember milyen képeket tesz a kötetbe. Rengeteget keresgéltem interneten is, kutattam archívumokban. Ez egy dokumentumregény köntösében megjelenő tömény fikció, a hetven–kilencven éves fotók pedig igazolják, hogy ekképpen történtek a dolgok, így kellett történniük. A válogatás sok időt igényelt, de magamnak is mentségül szolgált, hogy miért töltöttem el ébren a komputerem előtt annyi éjszakát, noha nem írtam egy sort se reggelig. Képeket nézegettem, szelektáltam, illetve fotók alapján is gyűjtöttem élményeket, ihletet ahhoz, hogy írjak. Szóval hat év szülte ezt a történelmi regényt, közben volt ugyan egy kicsi színházi munka is meg egyebek, de én ilyen lassú vagyok. Bár alakult úgy is, hogy már három év alatt megírtam egy könyvet.