2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A társadalmi párbeszéd éles viták középpontjában áll Európa-szerte, Kelet-Közép-Európában különösen, és így a magyar közbeszédben is a nemzet, a nemzetközösség kérdése. 


Jelen kötetünkben sikerült számos munkatársunkat, a világ különböző részein élő magyarokat, s mellettük néhány román szakembert is megszólítanunk arról, hogyan látják, hogyan élik meg a nemzeti identitást a maguk környezetében, a politikai életben, a történelemben, a kultúrában, a gazdaságban – otthon és a nagyvilágban – olvasható a Párbeszéd a nemzetről, nemzetköziségről című, a kolozsvári Kom-press kiadásában megjelent kötet előszavában, amelyet múlt szerdán mutattak be a Deus Providebit Házban.
 
A társadalmi párbeszéd éles viták középpontjában áll Európa-szerte, Kelet-Közép-Európában különösen, és így a magyar közbeszédben is a nemzet, a nemzetközösség kérdése. A Korunk immár 87 éves történetében változó hangsúlyokkal, meg-megújuló intenzitással folyik ez a diskurzus: az első szakasz (1926-1940) Dienes László, majd Főként Gaál Gábor szerkesztői idejében az internacionalizmus érveit állította előtérbe, az 1957-től számítható második folyam, a szigorú pártellenőrzés és cenzori tiltások valamelyes könnyebbülésekor, a hetvenes években már felmutatja a nemzeti önismeret (legalábbis közvetett) kérdéseit: 1990 óta már nincs külső akadálya, hogy időről időre súlypontos lapszámainkban vagy rovatainkban rákérdezzünk: mit jelent ma a nemzeti hagyomány, mit az európaiság, hogyan harcolnak egymással (hangzanak össze) a nacionalizmusok, miképpen működnek a nemzetek fölötti intézmények – áll az előszóban.  
A beszélgetésen az erdélyi értelmiség olyan jeles képviselői vettek részt, mint Buchwald Péter vegyész, politikus, Egyed Péter író, kritikus, Kántor Lajos, a Korunk volt főszerkesztője, Kötő József professzor, politikus, Láng Zsolt, a Látó szerkesztője. Az est házigazdája és moderátora Markó Béla költő, politikus volt, aki felvezetőjében elmondta, a kötet szerzői sokan vannak, mind fontos írók, közírók, szociológusok, filozófusok, esztéták, és feltette a kérdést: kinek lenne fontosabb ez a közös, kollektív meghatározása a nemzetnek, amely ebből a sokszálú kötetből kibontakozik, mint számunkra, hiszen a szerzők a nemzet, közösség fogalmát úgy közelítik meg, hogy külön határozzák meg a nemzetet és az államot egy közös Európában. 
A térség jelenkori drámájának nevezte azt, hogy megpróbálják konglomerálni a nemzetet és az államot, ami tragikus következményekkel jár, ha valaki nemzetállamot akar létrehozni. Fontosnak tartja a könyvet, „amely fontos olvasmánya lehet minden, a sorsunkról gondolkodó, olvasó embernek”. 
Kántor Lajos a kötet születéséről beszélt, arról, hogy mi indokolta a létrejöttét. Elmondta, hogy 49 szerző kapcsolódott be a Korunk nagy ankétjába, de tanulmányok is születtek a kérdés kapcsán. A beküldött anyagokon nem változtattak, a válaszok nagyon sokfélék, a kötetnek van egy tanulmányi része is.
Egyed Péter  az elmélet szemszögéből közelítette meg a kérdést: fontosnak tartja, hogy minél többen szólaljanak meg. Mint mondta, a nemzet az a közösség, amiben mindenkinek lehet szava. Fontos érzelmi kapocs, miért szeretjük ezt a nemzetet, melyek a hibái, milyen összetartó és széthúzó erők vannak ebben a közösségben. A nemzettudat részünkké vált, ahogy mi magunkat látjuk, az a reformkornak köszönhető, amikor a Kárpát-medencében a magyar nemzet politikai vezetői amellett döntöttek, hogy egy modern, európai nemzetet hoznak létre. Ebben döntő szerepe volt az 1948-as forradalomnak, a 12 pontnak: Mit kíván a magyar nemzet?
Ezért fontos, hogy mindenki elmondja, mit gondol erről, kinyilváníthassa az opcióját. Ezt hatalmi módszerekkel nem lehet megvalósítani.
Láng Zsolt arról beszélt, hogy nem fontos minden pillanatban opciót nyilvánítanunk. Az emlékezetről is szólt, hogy kevés az, amire emlékszünk. „Az emlékezet kérdéses dolog, baj van vele. A modern nemzetek mindig valamilyen katartikus élmény nyomán alakultak ki: Amerikában az észak–dél háború,  Franciaországban a nagy francia forradalom,  Németországban a második világháború. Véleménye szerint a haza tekintetében nagy zavar van a magyar szépirodalomban. Meglátása szerint 1989 egy olyan katarzis volt, ami mind az erdélyi, mind a romániai magyarok és románok, mind a magyarországi magyarok közös élménye volt, aminek az irodalomban azonban kevés nyoma van: Trianonról regények jelennek meg, 89-ről nem vesznek tudomást.
Kötő József számára a nemzet egy konstrukció, a kötet igazi kulcsszavának a közösségi identitást nevezte. Figyelmeztetett: változó korban élünk, ahol újraértékelődnek a fogalmak. Más, integráló térségben élünk, aminek politikai és gazdasági okai vannak, ami átrendezi szokásainkat, másfajta identitást diktál. Nem szakadhatunk le az európai folyamatról, de nem adhatjuk fel az identitásunkat sem. Megoldásnak nevezte kisebbségi sorban a gazdasági és kulturális konszolidációt. Mint mondta,  figyelni kell a nyugati civilizált világ értékeire, de ugyanakkor figyelmet kell szentelni a saját népi kultúránknak is. Stratégiát kell kidolgozni arról, hogy a hagyományőrzést és modernizációt hogyan lehet beépíteni a nemzetépítésbe. Akkor konszolidálódik a magyar identitástudat, amikor kialakítja a kisebbségi intézményrendszert. Véleménye szerint ez a fajta struktúra alkalmas arra, hogy versenyképes közösséget tudjunk teremteni. A versenyképes közösséget csak akkor tudjuk megteremteni, ha egyfajta nemzeti konszenzus van abban, hogy milyen stratégia szerint építsük a közösségünket. Szerinte Cs. Szabó példáját kell követni: nyitottság a világra, de figyelni saját kultúránk mélységeire. Változó világban keresni identitásunkat.
Buchwald Péter vegyészként kakukktojásnak nevezte magát ebben a társaságban, aki „földhözragadt” megközelítésben azt mondta: az a magyar, aki akkor is vállalja magyarságát, ha nincs haszna belőle. Véleménye szerint a magyar–magyar kérdést itthon kell megoldani, a politikai pluralizmust 
„luxusnak” nevezte, mert ha nem leszünk parlamentben, tragédia lesz. Tisztázni kell az anyaországgal való viszonyunkat is: erdélyi entitás vagyunk, ne tekintsenek minket szavazás-utánpótlásnak. Meg kell szüntetni a gyűlöletláncot, ha normális viszony alakulna ki Magyarország és a szomszédai között, annak legnagyobb nyertesei a határon túli magyarok lennének. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató