Pál atya kitart pártfogoltjai mellett

Az állam mostohagyermekei

Ilyenkor, ünnep táján a nehéz sorsú kiskorúak és felnőttek élettereit valósággal elárasztják a szeretetcsomagok. Bakó Béla Pál ferences rendi szerzetes marossárpataki gyermekotthonába is sok adomány érkezett, és érkezik a napokban is. Akinek azonban a leginkább gondolnia kellene a szülői jelenlétet nélkülöző gyermekekre, törvények nyelvén fogalmazza meg egész évre kiterjedő közönyét. 

Főként marosvásárhelyi magánszemélyek, kisvállalkozók és iskolai osztályok vittek tartós élelmiszert, édességet, játékot a családi típusú ház 25 lakójának – tudtuk meg csütörtöki látogatásunkkor Pál atyától, aki azt is elújságolta, hogy a marosvásárhelyi Rocksuli diákjai jótékonysági koncertet tartanak az otthon támogatására. (A koncert december 15-én zajlott.) A család nélkül felnövő gyermekek pártfogója azonban az ünnep hangulatában sem tud megfeledkezni az elmúlt időszak nehézségeiről.

Tavaly áprilisban tájékoztattuk először arról olvasóinkat, hogy a bürokrácia ellehetetleníti a sárpataki gyermekotthont éltető Szent Erzsébet Társulás munkáját. Idén újabb nehézségek vártak az otthon működtetőire. Mivel a tavalyi ideiglenes licencet idén nem fogadták el, újraindult és augusztus végéig húzódott a működési engedély megszerzéséhez szükséges SEAP-os procedúra. A licenckérelmet különböző feltételek be nem tartására hivatkozva többször visszautasították, végül szeptemberben kapták meg a 2020-ig érvényes engedélyt. Áprilistól augusztus végéig, amíg a bürokratikus folyamat tartott, a törvény által előírt 28 alkalmazott bérére egy banit sem kapott a társulás, annak ellenére, hogy a ki nem utalt fizetések utáni adót törleszteniük kellett.

– 178 ezer lejjel tartozik nekünk az állam. Áprilistól szeptemberig ingyen dolgoztak az alkalmazottaink, és a licenc megszerzése után is hiába kértem, hogy visszamenőleg fizessék ki a bérüket – panaszolta Pál atya, aki az igazságtalan helyzetről a megyei gyermekvédelmi igazgatóságon is beszámolt.

– Azt a választ kaptam az intézményvezetőtől, hogy miért nem vittem vissza a gyermekeket. Mintha egy visszacserélhető szerszámról vagy ruhadarabról lenne szó. Ennyit jelent az államnak egy gyermek. Értésemre adták, hogy az alkalmazottak öt hónapi bérét csak peres úton igényelhetjük vissza, de nem hiszem, hogy egy ilyen eljárásból nyertesként kerülnénk ki. Ha viszont nem rendeződik a helyzet, elkerülhetetlen lesz a gyermeklétszám csökkentése. Persze, az illetékes hatóság jól tudja, hogy önszántamból úgysem mondok le egyetlen pártfogoltamról sem. Ami az alkalmazottakat illeti, bár nem zúgolódnak, feltett szándékom, hogy mindenképpen biztosítani fogom a jussukat, ha másként nem megy, napszámos munkát vállalok, de  az elmaradt bérüket úgyis megkapják – szögezte le a szerzetes.

Tizenkilenc unokás „nagytata”  

Amikor a délelőttöt iskolában töltő otthonlakók hazaérkeztek, a beszélgetés is derűsebbé vált. Pál atyától megtudtuk, hogy a megyeszékhelyi erdészeti hivataltól évente kapnak fenyőfákat karácsonyra, és állandó támogatóik között tartják számon azt a nyugdíjas hölgyet is, aki minden hónapban saját és barátnői részéről is bead egy százlejes adományt a vásárhelyi, Szabadság utcai otthonba. 

– Ha egyszer lehetőségünk lesz háladíjat osztani, biztosan kitüntetésben részesülnek a sárpataki házunk tőszomszédai is, akik türelmesen, megértően viszonyulnak a nem mindig könnyen kezelhető gyermekeinkhez – tette hozzá a ferences rendi szerzetes. Pál atya  tudatában van annak, hogy hiába minden igyekezet, az anya, apa hiánya miatt valamennyi otthonbeli gyermek sérül.

–  Egyesek közülük egyetemet végeznek, dolgoznak, de a bélyeg, hogy szülők nélkül nőttek fel, örökre rajtuk marad. Én a járásáról, kézmozdulatáról is felismerem, ha valaki intézményben nevelkedett, és ezek a jelek a lányoknál még erősebben érzékelhetők. Mi még a nagymamát sem tudjuk pótolni – mondta Pál atya, bár később elárulta, hogy két évtizeddel ezelőtti, tökéletességre törekvő, „vénlegényes” hozzáállását az utóbbi időben elnéző„nagytatásra” cserélte. 

A védelmében felnőtt gyermekek közül – az anya-, apakép hiányában is – többen vállalták a szülői szerepet, így Bakó Béla Pál ma már 19 unokás „nagytatának” számít. Két egykori otthonlakó kislányai, egy tündéri testvérpár valóban úgy ragaszkodik hozzá, mintha vér szerinti rokonuk lenne. Erről meséltek a szerzetes mobiltelefonjában őrzött fotók is, amelyeken a jelmezesdit játszó gyermekek tetőtől talpig királyfivá varázsolták a szeretett „nagypapát”.