Ötvenéves a marosvásárhelyi állatkert

1964. augusztus 23-án, az akkori nemzeti ünnep alkalmából nyitotta meg kapuit a szerény, nem igazán állatkertnek nevezhető létesítmény a Somostetőn. Első

Fotó: Vajda György

1964. augusztus 23-án, az akkori nemzeti ünnep alkalmából nyitotta meg kapuit a szerény, nem igazán állatkertnek nevezhető létesítmény a Somostetőn. Első igazgatója Rend László volt, aki lelkesedéssel, szakmaszeretettel gondozta azt a néhány kárpáti őshonos állatot (medve, farkas, vaddisznó, őz, fácán), amelyeket a korabeli sajtó szerint ócskavasak között tartottak. 1977. február 7-étől vette át az irányítást dr. Bereczki Boldizsár állatorvos, aki több évtized alatt elérte, hogy Európa egyik ismert és elismert állatkertje legyen a marosvásárhelyi, s akit az ebbéli tevékenységéről kérdeztünk.

– Nem volt könnyű beindítani, fenntartani egy olyan egységet, amely tulajdonképpen gazdaságilag nem volt és soha nem is lesz önnfentartó. Mégis, minek köszönhette létét, fennmaradását a marosvásárhelyi állatkert?

– A lelkes embereknek, lokálpatriótáknak, akik az első perctől fogva mint szívügyükre tekintettek erre a kezdetekben valóban csak jóindulattal állatkertnek nevezett létesítményre. Rend Laci bácsi infrastruktúra nélkül, óriási nehézségekkel indult, hiszen az akkori néptanácsnak mindig is mostohagyereke volt az állatkert. Igaz, indulását annak is köszönhette, hogy a megye akkori párttitkára, Vereş Nicolae vadászott. Valójában lehetőséget látott abban, hogy itt egy olyan vadaskert legyen, ahol a hazai állatokat a városi emberhez közelebb hozzuk. Ezért először a Kárpátokban őshonos fajokat telepítettünk be. Úgy került a választás a helyszínre, hogy a Báró, illetve Nagyerdőben volt egy természetes tó, amelyet mesterségesen fel lehetett duzzasztani, és a megközelíthetőség miatt is a környezetet alkalmasnak találták arra, hogy ott állatkertet létesítsenek. Ne feledjük, hogy a Somostetőn céllövölde működött, tehát már a múlt században is a Tisztviselőtelep fölötti erdő közkedvelt hétvégi szórakozóhely volt.

– Milyen állapotok voltak, amikor ön átvette a vezetését?

– Arra igen jól emlékszem, hogy összesen 2000 lej állt a rendelkezésemre, ebből kellett gazdálkodnunk. Fejlődésre, előrelépésre nem is gondolhattunk, hiszen mindig csak annyi pénzt lehetett kicsikarni a néptanácstól, amelyből biztosítottuk a fenntartási költségeket. Az volt a szerencsénk, hogy az akkori elöljárók, a megye és a város politikai vezetői lokálpatriotizmusból támogatták az állatkertet. Ami kellett, kiszorították, s volt, amikor néha több is jutott, így lassan bővíthettük a kifutókat. Az évtizedek folyamán arra törekedtünk, hogy reális és gazdaságilag megalapozott költségvetést készítsünk, és ez mindig meggyőzte a város vezetőségét arról, hogy jól gazdálkodunk; megbíztak az állatkert vezetőségében, és előteremtették a fenntartáshoz szükséges összeget. Persze, voltak gondok is, de ezeket sikerült kapun belül orvosolni. Talán könyvet lehetne írni valamikor arról, miként sikerült újabb állatokat beszerezni, gondozni. Milyen érdekes látványosság volt évtizedekig a kutya nevelte oroszlán és sok más ilyen ritka, kellemes, vagy kevésbé jó élmény, ami meghatározó volt az állatkert életében.

– Említette, hogy gazdaságilag évtizedekig megtűrt intézmény volt; hogyan sikerült bővíteni az állatállományt?

– Amikor egy kicsit „megtollasodtunk”, felfigyeltek ránk a hazai és a külföldi szakemberek. Nem kellett állatokat vásárolnunk, a legtöbbet cseréltük. Nagyrészt hiúzt és medvebocsokat ajánlottunk más állatkerteknek, ezekért cserébe kaptunk új állatokat. Aztán jó kapcsolatokat építettünk ki magyarországi állatkertekkel, s onnan helyeztek ki hozzánk úgymond gondozásba állatokat, amelyek aztán nálunk ragadtak. Kiemelném a Budapesti Állatkerttel évtizedek óta tartó szoros kapcsolatot, amelynek szinte a kistestvérei lettünk. Nemcsak állatokkal segítettek, hanem szakmai tanácsokkal is. A mai napig minden évben két-háromszor ellátogatnak hozzánk az ottani kollégák. Aztán tagjai lettünk az Európai Állatkertek Szövetségének, s ez főleg az 1989-es változások után jelentett igazán nagy nyitást szakmailag Európa, a világ felé. Nemcsak papíron, hanem igen aktívan részt vettünk a szakmai szövetség munkájában. A lehetőséget kihasználva, szakmai konferenciákon és más képzéseken is jelen voltak a munkatársak. Hozzájárultunk a romániai állatkertek működését szabályozó törvény kidolgozásához, egyszóval nemcsak országos, hanem európai szinten is referencia lett a marosvásárhelyi állatkert.

– Elmondhatjuk, hogy a fejlesztés befejezésével egy új történelmi korszakba lépett a marosvásárhelyi állatkert, s közben Bereczki Boldizsár távozott állásából.

– A négymillió eurós beruházás is annak köszönhető, hogy a város vezetősége megértette, hogy szükség van rá. Nemcsak azért, mert évtizedekig csak csurrant-cseppent valami, hanem azért is, mert szakmailag sikerült országos, sőt nemzetközi hírnévre szert tennünk. Ez nemcsak az én érdemem, hanem annak a csapatnak, azoknak a munkatársaknak, hajdani beosztottaknak is az érdeme, akik szakmai szeretettel gondozták, gondozzák az állatokat, vagy különböző adminisztratív, karbantartó feladatot láttak el. Úgy távoztam, hogy valamit hagytam magam mögött, nemcsak az építkezésekben, hanem szakmailag is. Kopacz András kiváló szakember, megbízhatóan viszi tovább mindazt, amit Rend Laci bácsi elkezdett, én pedig folytattam több évtizeden át. Büszke vagyok arra, hogy ma az állatkert az ország és talán Kelet-Európa egyik legszebb ilyen jellegű létesítménye. Köszönhető ez a helyszínnek, mindazoknak, akiknek a kezdetektől a mai napig szívügyük volt az állatkert, a mindenkori alkalmazottaknak, akik kevés pénzért, de annál nagyobb odaadással, lelkesedéssel dolgoztak ezért, és nem szabad megfeledkezni a fenntartókról sem, akik megértették, hogy a város életében milyen fontos a létesítmény.