Otthontalanul Székesen

Az összedőlt ház lakói

Egy közel százesztendős ház „hajtott fejet” a nyáron az idő és az időjárás előtt a Nagyernyéhez tartozó Székesen. A kidőlt falú, beszakadt tetőzetű ingatlan lakói, Timár Gyula és unokaöccse, a Down-kórban szenvedő Bogdan a helyi református lelkész jóvoltából az egyházközség imaházában kapott szállást. Azóta ott élnek, minden bizonnyal a szenteste is ott köszönt rájuk.

Csendesen fénylenek a település utcái a november végi napfényben. A paplak udvarán már jön is elénk Csizmadia Ferenc lelkipásztor, aki két bánsági szórványgyülekezet – a szapáryfalvi és a nagybodófalvi – éléről hét év szolgálat után került idén márciusban Székesre. Feleségével, Cecíliával örömmel tértek vissza a korábbi életterükhöz, Marosvásárhelyhez közel eső faluba, bár a bánsági is igen áldásos, baráti kapcsolatokban, siker-élményekben bővelkedő időszak volt. 

– Hálásan gondolok vissza azokra az évekre, de az itteni és a szintén hozzám tartozó székelykáli gyülekezetben is sok lehetőséget látok. Az én munkaadóm a Jóisten, és úgy gondolom, a Gyusziék helyzete is egy megoldásra váró feladat, amit Ő bízott rám – jegyzi meg a lelkész, miután pártfogoltjával együtt hellyel kínál a parókia egyik tágas szobájában. 

Nem volt kérdés

A barna hajú, középkorú férfi nehezen szólal meg, röviden válaszol kérdéseinkre. Egyértelmű, hogy még az augusztus végi történések hatása alatt van.

– Egy reggel hallottam a nagy zajt, akkor dőlt le a ház hátsó, konyha felőli fala. Utána a tető is beszakadt. Az unokaöcsém eléggé megijedt, gyógyszert kellett neki adni – idézi fel az otthontalanná válás pillanatait. 

– Esős nyarunk volt, és a vályogház falai bizonyára megteltek vízzel, majd megrepedeztek. Szó szerint összerogyott az épület – egészíti ki a lelkipásztor a hallottakat. 

Csizmadia Ferenc éppen a városban tartózkodott, Timár Gyula egyik szomszédja értesítette a szerencsétlenségről.

– Nem volt kérdés, hogy segíteni kell ezeken az embereken, nem maradhatnak a szabad ég alatt. Az imaház egyik termében istentiszteletet szoktunk tartani, van egy vendégfogadásra fenntartott tetőtere, egy másik helyiségben az orvosi rendelő működik. Gyusziéknak pár napig itt adtunk szállást, aztán átköltöztek a pincerészbe. Ott csempekályha is van, így az idő lehűlésével is megfelelők a lakhatási körülmények. Első perctől tudtam, hogy nem pár napra vagy hétre lesz szükségük segítségre – teszi hozzá a tiszteletes.

A tetőre nem futotta

Persze ez ideiglenes megoldás, a fő cél egy saját élettér kialakítása lenne a bajba jutottak számára. Ez azonban csak komoly anyagi forrásokkal valósítható meg. Az első lépé-seket megtette a falu, gyűjtést szerveztek, és az összegyűlt pénzből sikerült egy szobát felhúzni a romos ház udvarán.

– Szeptember végén, október elején öntötték meg az alapot, kicsit később a falak is meglettek, de a tetőzetre már nem jutott anyagi keret. Így egyelőre befedetlenül áll az épület – mondja Csizmadia Ferenc, majd hozzáteszi, nem szeretne hiábavaló ígéreteket tenni, és, mivel a költségek mértékével sincs még tisztában – a tetőépítés, vakolás mellett egyebek mellett a villanyt is be kell majd vezetni a pár lépésnyi ingatlanba, amelynek egyelőre nyílászárói sincsenek –, határidőkről sem beszélhet. Tudatában van annak, hogy még újnak számít a településen, így, ha elkezdene pénzbeli segítségért kilincselni, nagy valószínűséggel sokan bizalmatlanul fogadnák. Ettől függetlenül igyekszik megtalálni a jó szándékú segítőket, akár helyi vállalkozókat, akikkel ki lehet dolgozni egy tervet Timárék új otthonának felépítésére. Egy volt helyi tanácsos felesége, Orbán Réka a kezdetektől az ügy mellé állt, a közeljövőben további lépéseket szeretne vele megbeszélni a tiszteletes. 

Romok őrzője

Miután a lelkipásztortól elköszönünk, a lakhatatlanná vált épület felé vesszük az irányt, Timár Gyula is elkísér. Az úton mintha beszédesebbé válna. Elmondja, mivel a lánytestvére 32 éves fiának ő a személyi gondozója, és a fiatalember állandó felügyeletet igényel, nem vállalhatott házon kívül is munkát. Kiskorától Gyula édesanyja rendezte a rokon gyereket, de az asszony hat éve elhunyt, azóta Bogdannak csak ő, a nagybátyja maradt, a „beszédét” is egyedül ő érti. 

– Hogy viselte az unokaöccse a ház összedőlése utáni helyzetet, a lakhely- és életmódváltozást? – tudakoljuk.

– A költözés utáni első napokban volt csak idegesebb. Neki így is jó – mondja a férfi. 

Nemsokára a ház elé érünk. Az épület mellől Gyula kutyája szalad elénk, róla most a szomszédok gondoskodnak. Gazda és négylábú találkozásakor lehetetlen közömbös szemlélő maradni. Az önmagát megadó, öreg otthon látványa is megindító. 

– A hivatalos iratok szerint 1925-ben épült – tudjuk meg a tulajdonostól, aki egymás után sorolja a tönkrement élettereket: 

– Hátul a konyha állt, ott kezdődött a baj, középen az előszoba, aztán a háló. Miután a tető beszakadt, minden beázott, a bútorok is tönkrementek.

Gyula kérdésünkre azt is elmondja, hogy volt egy televíziójuk, nem tudja, az most milyen állapotban van, mert az épületben már nincs áram. Ideiglenes lakhelyükön a tévét rádió helyettesíti, illetve egy rezsót is kaptak, amin ételt lehet melegíteni. Orbán Réka rendszeresen visz nekik meleg ebédet, a reggelire, vacsorára valót pedig ő vásárolja a boltból.

A házhoz kert is tartozik, idén is ültetett oda krumplit, hagymát. Amikor világossá vált, hogy az őszi hónapokat már nem töltheti az otthonában, a termést egy szomszédnak adta.

Lassan csukódik a házkapu, visszatérünk a parókiára. 

– Mire lenne inkább szükségük az elkövetkezőkben, van-e karácsonyi kívánságuk? – faggatom a romos ház tulajdonosát.

– Az, hogy menjek haza – mondja a férfi halkan, aztán az imaházhoz érve elköszön.

Hét-nyolcezer lej kellene

 A falubeliek kezdeményezte adománygyűjtést kérésükre Halmi Krisztina, a nagyernyei önkormányzat szociális ügyekkel foglalkozó alkalmazottja irányította, az építőanyag megvásárlásával is őt bízták meg. Krisztinát a lakosságtól begyűlt összegről, illetve arról kérdeztük, hogy beszállt-e a helyi önkormányzat a mentőakcióba.

A község három településéről, Székesről, Kálból és Iklandról összesen 4500 lej érkezett, a polgármesteri hivatal további 1000 lejjel támogatta az ügyet. A későbbiekben külföldi adományozóktól még 2000 lej gyűlt be – tudtuk meg a hivatal alkalmazottjától, aki a helyi szakemberek által végzett tulajdonképpeni építkezés megszervezését is magára vállalta. 

– Ahhoz, hogy az új ingatlan lakható legyen, minden munkálatot, a padlót, csempét, nyílászárókat, illetve az előre nem látható költségeket is figyelembe véve körülbelül hét-nyolcezer lejre lenne még szükség – összegzett Halmi Krisztina. Mivel bankszámlát nem nyitottak az adományok fogadására, a felajánlásokkal Csizmadia Ferenc lelkipásztorhoz lehet fordulni, illetve a település szociális ügyeinek felelőse is készséggel útbaigazítja a nemes lelkű érdeklődőket.