Othello Gyulaházán

Június 15-én 20 órától a Csíki Játékszín társulata vendégszerepel a mikházi Csűrszínházban. Az idén Gádor Béla–Tasnádi István: Othello Gyulaházán című zenés vígjátékát hozzák el.

Június 15-én 20 órától a Csíki Játékszín társulata vendégszerepel a mikházi Csűrszínházban. Az idén Gádor Béla–Tasnádi István: Othello Gyulaházán című zenés vígjátékát hozzák el. A vígjáték egy kisvárosi Shakespeare-előadás körül bonyolódik, amelyet némi csárdással spékelnek meg. Új főrendező érkezik a gyulaházi színtársulathoz, aki nem hajlandó tudomást venni a jól bejáratott, a közönség szórakoztatására összpontosító repertoárról, és merész gesztussal operett helyett Shakespeare-t rendez, az Othellót. Nem köt kompromisszumot a szereposztást illetően sem: fiatal, kezdő színésznőre bízza a női főszerepet, az érett primadonnának csak öt mondat jut. Egyszóval olyannyira megbolygatja az állóvizet, hogy a társulat belső gondjairól hamarosan a kisváros közönsége is értesül, ami azt eredményezi, hogy mindenki feszülten várja a mindent eldöntő premiert.

Bár vígjátékról van szó, nem nevezhető könnyű darabnak abból a szempontból, hogy igazából a főszerepek meg vannak írva – nyilatkozta az origo.programmagazin riporterének, Ferenczy Krisztinának Lendvai Zoltán rendező. – A kis szerepekről kevés az információ, ezek megformálása tulajdonképpen ránk van bízva. Ezek a figurák tehát csak attól válnak élővé, ha az emberek saját magukénak érzik, és saját magukat tehetik bele. Ezért nagyon együtt kell gondolkodnunk a társulattal.

Korábban minden rendezés előtt utánaolvastam az adott darabnak. Az Országos Színháztörténeti Múzeumban és Intézetben, amely a teljességre törekedve gyűjti a magyar és idegen nyelvű színházi szakirodalmat, a színművek szövegkönyveit, színházi szaklapokat, folyóiratokat, rendszeresen végigolvastam a kritikákat, elemzéseket. Sok érdekességre bukkantam, de meg is nehezítette a dolgomat, mert az ember gondol valamit, és kiderül, hogy azt már valaki megformálta. Most már nem ilyen módon készülök fel egy darabra. Először elolvasom és végiggondolom. Utána nyugodtan megnézhetem, mit írt más, mert akkor az egy újabb viszonyítási pont lesz ahhoz, amit én gondolok.

– Vígjátékról lévén szó, akár előre is vetíthetnénk a közönség reakcióit: tréfák, nevetés, operettbetétek, happy end, minden adott, hogy a néző elégedetten távozzon. Arról viszont nem szabad megfeledkeznünk, hogy a darab a színházak műsorpolitikájára valóságosan is jellemző, mindig aktuális kérdést feszeget: Shakespeare vagy operett? Milyen választ kap a közönség erre a kérdésre akár a Csíki Játékszín vonatkozásában is?

– Úgy gondolom, hogy ez alapvetően nem egy létező kérdés. Azt ugyanis, hogy a színház mit játszik, meghatározza, hogy a közönség mit vár el tőle. Nem igazán lehet nagyon elébe menni a dolgoknak, mert akkor az ember rögtön belebukik, akármiről legyen is szó. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy finoman nem lehet alakítani az igényeket, de nagyot hirtelen nem lehet ugrani. Operettet is lehet nagyon rosszul játszani, Shakespeare-t is lehet nagyon jól játszani. A lényeg viszont abban rejlik, hogy létrejöjjön a kapcsolat a színpad és a nézőtér között. Ha nem valósul meg ez a kommunikáció, nem indulnak be a hatásmechanizmusok. Ilyenkor rossz előadásról beszélhetünk, még ha a világ legjobb rendezője rendezte és a legjobb színészek játszottak is.

A színháznak muszáj tudnia hatni, hisz erről szól. A mondanivalót úgy kell kódolni, hogy azt mindenki magáénak érezze. Ez az alapvető feladatunk mindannyiunknak, akik színházban dolgozunk. Persze, egyre inkább nehezedik a dolgunk. Martin Esslin színháztudós, író mondta, hogy a 20. század drámai formája a reklám, mert sok információt kell elmondani nagyon rövid idő alatt. Az emberek hozzászoknak egyfajta ritmushoz, sokkal több információt képesek befogadni. Ezt pedig tudomásul kell venni, és hasonlóképpen kell tudni fogalmazni. A műfajok, a kifejezési módok nagyon sokfélék, ezért amellett, hogy mi, rendezők elolvassuk a darabot, és valamit gondolunk róla, figyelembe kell venni azt a közeget is, ahol az előadás megvalósul, ahhoz, hogy létrejöhessen a kapcsolat – mondta Lendvai Zoltán.

*

Gádor Béla: Othello Gyulaházán – vígjáték két részben. Mai színpadra átdolgozta: Tasnádi István. Szereposztás: Barnaki László, Drámai hős: Giacomello Roberto, Pálmai Viola, Drámai Szende: Kiss Bora, Vermes, színházigazgató: Kozma Attila, Debrődy, főrendező: Veress Albert, Tornyos Franci, táncos komikus: Lőrincz András Ernő, Szusits Márta, intrika: Márdirosz Ágnes, Katona doktor, ideggyógyász, a férje: Fülöp Zoltán, Pötyike, súgó: Márton Noémi Eszter/Zsigmond Éva Beáta, Mókuci, bennfentes: Kosztándi Zsolt, Sass Olga, szubrett: Ráduly Beáta, Tokodi Csongor, ifjú titán: Bilibók Attila, Gass Pufi, szintén titán: Bende Sándor, Róth Diána, csoportos szereplő: Fekete Bernadetta, Margó, a gazdasági osztály vezetője: Domokos Erika, Szarka Béla, a minisztériumból: Puskás László, Bablyák, tűzoltó: Kiss Ernő, ösztöndíjas csehszlovák íróbarátunk: Vass Csaba, pincérnő: Kiskamoni-Szalay Lilla, valamint: Ádám Julika, Bálint Henrietta, Becze Gábor, Fehér Levente, Tatár Attila, Szentes Zsombor. Súgó: Dósa Erzsébet, ügyelő: Tatár Attila, korrepetitor: Bene Zoltán, díszlet-jelmeztervező: Sántha Borcsa, koreográfus: Bóbis László, rendező: Lendvai Zoltán.

Jegyváltás a helyszínen.