Orvosok, paraszolvencia

Jelen írás aktualitását többek között az adja, hogy a közelmúltban két olyan, a Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszék jogegységi tanácsa (Completul pentru dezlegarea unor chestiuni de drept in materie penală) által kimondott jogegységi döntés is született, amely vízválasztó volt az orvosi paraszolvencia („hálapénz”) büntetőjogi vetületeinek tisztázásában (2014. december 3-án, illetve 2015. június 4-én hozott és később közzétett döntésekről van szó). Az aktualitást az is adja, hogy az első határozatot éppenséggel a Marosvásárhelyi Ítélőtábla (Curtea de Apel Tg. Mures) büntetőjogi kollégiuma kezdeményezte egy marosvásárhelyi – időközben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt – orvos büntetőügyében, melyben bizonyos vitatott jogi kérdések tisztázását kérte a Legfelsőbb Bíróságtól és Semmítőszéktől. A kérdés állandóan aktuális, hiszen a paraszolvencia jelensége pont annyira állandó és köztudott, mint a romániai orvosok (és tanárok) évek óta tartó és elfogadhatatlan alulfizetettsége, illetve az egészségügyi közintézmények alulfinanszírozása. Az utóbbi időben több jel is arra mutat, hogy az egészségügyi rendszer, ha nem is radikális változás elé néz, de mindenképpen a politikum és a közérdeklődés középpontjába került, annak minden jó és rossz velejárójával. Az eddigi változásokat kommentálni nincs szándékunkban, de megjegyzendő, hogy a látványos korrupciós büntetőeljárá-sok (például a nemrég az onkológiai kezelésekkel kapcsolatosan kirobbant országos szintű botrány vagy a fentebb említett hálapénzügy, vagy az orvosi egyetemeken és klinikákon tapasztalható „urambátyám” rendszerrel kapcsolatos ügyek), illetve a „törvényi sebtapaszok” (például a rezidenseknek folyósított havi ösztöndíj, amely viszont hosszú távon nem oldja meg az orvos bérproblémáit és az elvándorlást) mind csak tüneti kezelései egy olyan problémának, amelyet egy alapvető, az egészségügyre, az egészségügyi oktatásra, illetve az egészségügyi egységek menedzsmentjére vonatkozó – hatékony – törvényi reform nélkül nem lehet megoldani.

Visszatérve a konkrét témára, a fentebb vázolt ügy a következőképpen indult: a fentebb hivatkozott ügyben az ügyészség vádat emelt egy bizonyos orvos ellen vesztegetés elfogadásának bűncselekménye miatt, amelynek értelmében az orvos hivatali kötelezettségeit bizonyos jogtalan haszonért, pénzért végezte el. Ezt a bűncselekményt a 2000. évi 78. számú, a korrupciós bűncselekményekről szóló törvény értelmében a Btk. 254. paragrafusa alapján büntetik, alapesetben 3-tól 12 évig terjedő börtönbüntetéssel. Ennek a paragrafusnak az értelmében vesztegetésnek minősül annak tisztviselőnek a cselekedete, aki hivatali kötelezettségeinek teljesítése, nem teljesítése, késői teljesítése vagy ezekkel ellentétes magatartás tanúsítása érdekében, közvetlenül vagy közvetve pénzt vagy egyéb jogtalan előnyöket kér vagy kap, vagy ezek ígéretét elfogadja, vagy nem utasítja vissza. Az orvost első fokon elítélték, a kérdés tisztázására a büntetés esetleges enyhítéséhez volt szükség.

Ennek a bűncselekménynek a tényállási megfogalmazásából az orvosokra nézve két alapvető fontosságú kérdés következik, mindkettőt megválaszolta a Legfelsőbb Bíróság és Semmítőszék a fent hivatkozott jogegységi döntésekben. Az első kérdés, hogy az orvos köztisztviselő-e, és ha igen, akkor a büntető törvénykönyv értelmében úgynevezett rendes köztisztviselő vagy csak a törvény értelmében asszimilált köztisztviselő? Ennek a másodlagos különbségtételnek a jelentősége abban áll, hogy az asszimilált köztisztviselők által elkövetett korrupciós bűncselekményeket a román Btk. 308. paragrafusa értelmében enyhébben büntetik, a büntetési tételeket egyharmaddal csökkentve. Ezt a kérdést, mint említettük, a Marosvásárhelyi Ítélőtábla intézte a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszékhez. A második fő kérdés az, hogy az orvos által kapott pénz vagy egyéb juttatás jogtalan haszon-e, hiszen csak ebben az esetben büntetendő a cselekedet. Ezt a kérdést a Bukaresti Katonai Táblabíróság vetette fel. Erre az utóbbi kérdésre egyáltalán nem olyan egyértelmű és magától értetődő a válasz, ugyanis a 2003. évi 46-os törvény értelmében, amely a betegek jogairól szól (34. paragrafus 2. bekezdés) a betegnek jogában áll a törvény betartása mellett az őt kezelő orvosi egységnek vagy kezelőorvosnak pluszfizetséget vagy adományt juttatni. Amennyiben ez a juttatás törvényes, a Btk. 21-es paragrafusában megjelölt igazolási okot kell alkalmazni, a bűncselekményt pedig nem büntetik.

Az első kérdésre a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék 2014. december 3-án válaszolt, a döntést pedig 2015. január 13-án tették közzé a Hivatalos Közlönyben. A válasz és értelmezés szerint a közegészségügyi rendszerben működő egységgel munkaszerződéses viszonyban álló orvos a büntető törvénykönyv 175/1/b pontja szerinti rendes köztisztviselő a büntetőjogi felelősség tekintetében. Ennek értelmében büntetőjogi felelősségét pont úgy állapítják meg, mint bármelyik más köztisztviselőét. Ennek a döntésnek az alapján a Marosvásárhelyi Ítélőtábla nem változtatta meg és nem is enyhítette a Maros Megyei Törvényszék elsőfokú döntését, amellyel az orvost elítélték.

A második kérdésre a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék 2015. június 4-én adott választ és értelmezést, amelyet pár napja, 2015. augusztus 5-én közöltek a Hivatalos Közlönyben. Ennek értelmében az állami közegészségügyi rendszerben működő egységgel munkaszerződéses viszonyban álló orvos, aki az előbb hivatkozott döntés alapján rendes köztisztviselő (büntetőjogi felelőssége tekintetében), nem kaphat a kezelt betegtől pluszfizetséget vagy adományt. Ez az utóbbi értelmezés azért is érdekes, mert alapfokon a Bukaresti Katonai Törvényszék pont ennek az álláspontnak az ellenkezőjére hivatkozva felmentett egy vád alá helyezett orvost, viszont a döntés nem jogerős, és várható annak táblabírósági megváltoztatása az értelmezési döntés alapján.

Végkövetkeztetésként megállapíthatjuk, kissé ismételve önmagunkat, hogy a kérdés jogi vetületein túl ezt a problémát nem a törvénykezés kell megoldja, hanem törvényhozási szinten jogszabálymódosítással kell rendezni ezt az átfogó problémát, ugyanúgy, mint sok más esetet, például a törvénytelen szennyezési illeték/regisztrációs adó ügyét, a MOGYE helyzetét, a kétnyelvű helységnévtáblák ügyét (és még sorolhatnánk nemcsak a helyi vagy kisebbségügyi eseteket), hiszen a törvénykező hatalomnak elsődlegesen nem az kellene legyen a feladata, hogy a törvénykező állandó hibáit kijavítsa.

Gogolák H. Csongor ügyvéd 

office@gogolak.ro