2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Erdély tizenhárom megyéjéből 108 diák érkezett Marosvásárhelyre, hogy a vallás tantárgyversenyen megmérettessenek. 


Erdély tizenhárom megyéjéből 108 diák érkezett Marosvásárhelyre, hogy a vallás tantárgyversenyen megmérettessenek. A magyar történelmi egyházakat képviselő református, római katolikus és unitárius felekezetű fiatalok vetélkedőjét az Oktatási Minisztérium, a Maros Megyei Tanfelügyelőség és a Református Kollégium szervezi. A rendezvény megnyitója kedden délután volt a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébánián, tegnap volt a tulajdonképpeni verseny, a dolgozatokat a Református Kollégiumban szerdán írták meg, az eredményhirdetésre ma fél 10 órakor kerül sor, a díjkiosztó ünnepséget szintén ma tartják 16 órától a Vártemplomban.
Nem csak vetélkedő, hanem tartalmas együttlét a diákok számára
Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét az ökumenikus vallás tantárgyverseny a Keresztelő Szent János-plébánián, ahol lelkészek, meghívottak, szervezők, diákok hallgatták az ünnepi buzdító beszédeket.
Oláh Dénes főesperes hirdette az igét, melyben a szolgálat fontosságát emelte ki. Az Emberfia sem azért jött közénk, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. Ő az, aki a szolgálatnak egészen más dimenziót adott. Aki nyitott szemmel jár a világban, láthatja a valóságot, hogy az emberek mennyi értelmetlen dolognak szolgálnak, amit különféleképpen magyaráznak. Az Úrnak szolgálni nem értelmetlen dolog, hanem egyetlen, emberhez méltó cselekedet. A vetélkedőn részt vevő fiatalok, akik az elmélyített bibliaismereteik megmérettetésére is jelentkeztek, szolgálatot vállalnak. Hiszen a tudással olyan kincsre tettek szert, amit később meg tudnak osztani másokkal. S amit önzetlenül osztunk meg másokkal, azzal szolgálatot teljesítünk, ami előbb-utóbb az életükben megtérül – mondta a főesperes, aki kívánta, hogy a fiataloknak a vetélkedőn túlmenően tartalmas legyen az együttlétük és köttessenek barátságok.
Éljetek a lehetőséggel!
A tanügyminisztériumi államtitkári kabinet tanácsosaként Borsos László szólt az egybegyűltekhez, köszöntötte a diákokat. Kicsit irigyli a mai generációt – mondta – , a szó jó értelmében, mert abban a korban vannak, amikor a lélek, a ráció és az érzelmek szorosan összefonódva bontakoztatják ki az egyéniséget. Az idősebb generációnak nem adatott meg annak idején, hogy megismerjék az örök érvényű igéket, amelyek az emberi létet formálják. Ne félj, csak higgy! – ez az ige vezéreljen benneteket és éljetek a lehetőséggel – mondta Borsos László. 
– Szegényebbeknek valljuk magunkat, akik nem részesültünk az iskolában vallásoktatásban. Ez sajátos életformát kölcsönöz az új generációnak. Olyan életformát, amely által az alázat és a szolgálat teljesedhet be. A fiatal generáció életvitelével kell példát mutasson – mondta Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere. 
Te képes vagy iskoládat képviselni!
A diákokat Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, valamint dr. Jitianu Liviu, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Teológiai Karának tanára, a katolikus tantárgyverseny bizottságának elnöke is köszöntötte. Köszöntőjében őszinte vallomás is elhangzott, amelyben gyermekkori emlékek elevenedtek fel. A történet arról szól, hogy egy versenyen kisgyerekként meghúzódva ült egy sarokban, tanára odament, megveregette a vállát, s azt mondta neki: – Liviu, te képes vagy erre! És akkor kihúztam magam, és azt mondtam, hát persze, hogy képes vagyok! Somlyói gyerek vagyok! S úgy mentem az olimpiára, mint az a kisgyerek, aki székely góbéként büszke a falujára, iskolájára. Kedves gyermekek, akik versenyezni jöttetek, legyetek ilyenek! Úgy húzzátok ki magatokat, mint akik iskolátokat képviselitek. A tanárod pedig, amikor hazamész, megveregeti majd a vállad, mondván, tudtam, te képes vagy erre! – mondta dr. Jitianu Liviu.
A megnyitóünnepség Lénárd Laura énekével és a Kővirág együttes fellépésével zárult. 
Miközben e sorok íródnak, a diákok már túl vannak a megmérettetésen. Este táncházban vehettek részt. A Vártemplomban ma 16 órakor kezdődő díjkiosztó ünnepségen kiderül, kik bizonyultak a legjobbaknak.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató