2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kelementelke a Kis-Küküllő mente egyik legismertebb bortermő települése.

Fotó: Vajda György


A jó bor révén barátságok köttetnek

Kelementelke a Kis-Küküllő mente egyik legismertebb bortermő települése. A környékbeli dombok, a talaj minősége és a hagyomány is arra ösztönzi a kelementelkiek egy részét, hogy szőlőtermesztéssel, borkészítéssel foglalkozzanak. Kétségkívül, a több mint egy évtizede rendszeresen szervezett balavásári borverseny is ösztönzőleg hatott a nagyrészt háztáji termelésre, jobb esetben középvállalkozói szintű borászatok létrejöttére és fejlesztésére.

Az Orbán pincészetnek már híre van a környéken. Pedig a termesztő, Orbán Mihály – bevallása szerint – csak hobbiszinten foglalkozik bortermeléssel. Elődeiktől maradt rájuk a szőlős, ahol még a kollektív gazdaságok idején is termesztettek saját használatra is szőlőt, állítottak elő bort. A rendszerváltás után visszakapták az ősi jussot, amelyet, miután a családban elosztották, a nekik járó 30 ár területen újratelepítették a tőkéket. Majd lassan újabb parcellákat vásároltak. Ma már 70 áran gazdálkodnak, de a cél az, hogy elérjék a 2 hektárt. A legnagyobb nehézséget a földtulajdonjog tisztázatlansága okozza. Csak „zsebszer-ződésekkel” lehet területet venni, mert a tulajdonviszonyok nincsenek rendezve. Aki pedig fejlődni akar, annak beruházni is kell. Földterületbe, felszerelésekbe, gépekbe. Igaz, eddig még csak szűrőberendezést, korszerűbb tárolókat, palackozót vásároltak. Nem nagy befektetés egy családi vállalkozásnak, de lépni kell tovább. Tény, hogy az Orbán pincészet az előállított nedű minősége miatt már valóságos brandnek számít.

A Neuburger a zászlós boruk – mondja a gazda, és büszkén meséli, hogy ennek köszönhetően nagyon sok barátságot kötöttek. S a barátságok ügyfeleket is hoznak, így nem tudnak annyi bort termelni, hogy kielégítsék az igényeket. Orbán Mihály szerint havonta ömlesztve 100 liter bort is eladnak. A palackozottat nem forgalmazzák, az gyűjtőkhöz, igényesebb fogyasztókhoz kerül. Persze, nem ragadtak le egy fajtánál. Készül rizling, sauvignon blanc, tramini, chardonnay és szürkebarát is. Mind jó minőségben. Orbán Mihály két fia, Balázs és Ottó is szeret ezzel foglalkozni. „Van jövő, nem hal ki a hagyomány, ez a hajtóerőm” – mondja az édesapa, aki a borlovagrend tagja. Hogy felnőttek a hobbiszintről, az ennek is köszönhető és a balavásári borversenynek, ahol évente jelen vannak termékeikkel. Tavaly a 2013-as tramini boruk ezüstérmes lett. Ez eddig a legnagyobb elismerés, ami ösztönzi és arra kötelezi a családot, hogy megtartsák a minőséget.

Oda kell állni, hogy jó legyen a bor – mondja Orbán Mihály, és elárulja, kiszámították, hogy legalább 2 hektár szőlős kell, hogy el tudjon tartani egy négytagú családot. Ezenfelül viszont már gépek kellenek, korszerű technológia. Hogy mikor érik el ezt a szintet, nem tudják. Egyelőre arra törekednek, hogy önerőből fejlődjenek. Azt mondják, ha a szőlő egy évben kétszer teremne, akkor sem fizetné ki a munkálatok árát. De nem azért dolgoznak, hanem mert szeretik, és az ősi hagyomány kötelez. S ez elegendő ahhoz, hogy jó bor forrjon a hordókban: a barátságért, az együvé tartozásért s az Orbán pincészet hírnevének öregbítéséért. Egyelőre.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató