2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csütörtökön újabb megemlékezést tartottak a Kultúrpalota tükörtermében az auschwitzi náci haláltábor felszabadításának 70. évében.

Fotó: Bodolai Gyöngyi


Csütörtökön újabb megemlékezést tartottak a Kultúrpalota tükörtermében az auschwitzi náci haláltábor felszabadításának 70. évében. Ez alkalommal Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala hívta meg és adományozott oklevelet a holokauszt túlélőinek, akik megjárták a koncentrációs táborokat, munkaszolgálaton voltak, illetve akiknek rejtőzködniük kellett.

A meghívottakat a Marosvásárhelyi Zsidó Hitközség elnöke, dr. Dub László egyetemi tanár köszöntötte. Elismeréssel szólt a Tărgu-Mureş Trust skót szervezetről, amely évek óta anyagi és erkölcsi segítséget nyújt a túlélőknek, a hitközség tagjainak, s akiknek küldöttsége Woldman Ethne, David Bishop és Colin Black vezetésével részt vett a megemlékezésen.

Marosvásárhelyről és környékéről 7.500 zsidó lakost deportáltak 1944-ben, közülük 5.993-an nem tértek vissza. A kevés számú túlélő pedig szinte mindenét elveszítette, s nyolcan vannak még életben, akik megjárták a koncentrációs táborokat. Azért kell erről a tragikus eseményről többször is megemlékezni, hangsúlyozta Dub László, mivel a zsinagógát meglátogató kisdiákok kérdéseiből az derül ki, hogy már keveset tudnak a 70 évvel ezelőtt történtekről. De ez nemcsak a romániai társadalom betegsége, így van máshol is. Ezért kell felidézni a történteket addig, amíg élnek még azok, akik tanúsíthatják, hogy milyen szenvedéseken mentek át a szervezett megsemmisítésre ítélt társaikkal együtt. A skót szervezet segítségével szeretnék megvalósítani azt a régi elképzelésüket, hogy a hajdani zsidó, később 4-es számú általános iskola 341 kisdiák áldozatának állított emléktáblát vagy annak kicsinyített másolatát az épület frontján helyezzék el.

Peti András alpolgármester a város vezetői nevében román és angol nyelven köszöntötte a túlélőket és a skót vendégeket. Beszédében párhuzamot vont az egykori megsemmisítő táborok és Marosvásárhely területe között, ugyanis mindkettő 40 négyzetkilométeres nagyságú. A haláltáborokban kivégzett 1,1 millió áldozat kétszerese megyénk lakosságának, s a 7.000 hóhér száma szinte megegyezik a Vásárhelyről és környékéről deportáltak számával – mondta.

Woldman Ethne, a skót segélyszervezet vezetője értékelte azt a fejlődést, amit Marosvásárhelyre érkezésük óta tapasztalt, az 1990-es években még beszélni sem mertek a holokausztról, ma pedig a helyhatóság emlékünnepet rendez. A túlélők nevében Diamantstein Zsuzsa köszönte meg a skót segélyszervezet segítségét, különösen az erkölcsi támogatást, ugyanis sokat jelentett számukra az a tudat, hogy a messzi Skóciából szeretettel gondolnak rájuk. Köszönetet mondott továbbá a hivatalosságoknak és a hitközségnek is az emlékünnepség megszervezéséért. A rendezvény a holokauszt érintettjeinek szóló oklevél átadásával zárult. Szombaton ünnepi műsorral emlékeznek a volt zsidó kultúrházból átalakított Ariel színházban.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató