Obrigadós

A szó nem a szerencsésen elhunyt brigádmozgalomra kívánja emlékeztetni a hetven feletti olvasókat, akik még értik a kifejezés (csoportos munkára hajszolás) értelmét, nem is Ocskay brigadéros elfajult írásmódját idézi, sem valamiféle ima lenne a brigádosokhoz, hanem egész egyszerűen portugálul azt teszi, hogy „köszönöm”.

Mindent, mindenütt köszönnek udvariasan, mosolyogva, jókedvűen, ahogy a profi vendéglátókhoz illik. Egykor gazdag ország volt, ömlött hozzájuk az arany a középkor végeztével, az új világ felfedezése idején, aztán elszegényedtek, és a múlt két század éveiben ők voltak azok, akik a mai románokhoz hasonlóan Európa vendégmunkásai valának. Meggazdagodtak (?) vagy legalábbis jómódba kerültek, bár – ahogy mi láttuk – kerülik a hivalkodást és a kirívó eleganciát. Egyszerűen öltözködnek és természetesen viselkednek. Jó volt ott lenni néhány napig.

Persze így érthetővé vált számunkra, hogyan születnek, lesznek, acélozódnak a Ronáldók. Ez egy hegy-völgy ország (hatványozott hepehupás Szilágyság), ahol a sima vízszintes felület a városok utcáin és terein annyira ritka, mint a Râmnicul Vâlcea-i városházán a székely zászló. Térdet-bokát próbáló minden látványosság, út, metró, ámbátor vannak felvonók, mozgólépcsők és -járdák. A járdák kövezete fehér mészkő, márványdarab, macskakő, a tűsarkúak nyugodtan otthon hagyhatják elegáns magasított topánkáikat. Fúj a szél az Atlanti-óceán felől.

Rengeteg az elhagyott, omladozó ingatlan, akár többemeletes is, van bőven eladó telek, ház. Nem tudjuk, miért van ez így – bizonyára van racionális gazdasági, társadalmi magyarázata is –, mi arra tippelünk, hogy egyszer valamikor felmérték a házak földrengés-veszélyességi fokát, és azt javallták a tulajdonosoknak és lakóknak, hogy sürgősen hagyják el az épületet. Sokan megfogadhatták. Egyébiránt a szabad felhasználású mindentudás szótára szerint „az 1755-ös lisszaboni földrengés első rezdülését november 1-jén 9:30-kor észlelték. A pár perccel később érkező második már annyira erős volt, hogy a keletkezett szökőárral együtt a város legnagyobb részét romba döntötte. A rengés epicentruma Algarve partjai előtt volt, mégis a főváros, a legnépesebb település szenvedte el a legtöbb kárt. Több mint húsz templom omlott össze, és maga alá temette a mindenszentek napjára összegyűlt tömeget. A harmadik rengést már gyorsan terjedő futótűz követte. Pár órával később a Tajo (ejtsd: Tázsú) óriási hullámokat vetett, és elöntötte a város alsó részét. Csak Lisszabonban mint. 15.000 ember veszítette életét. A királyi család épp belémi kastélyában tartózkodott, emiatt sérülések nélkül úszták meg az eseményt. Lisszabon legszebb épületeiből is számtalan elpusztult a bennük lévő arannyal, értékes bútorokkal és festményekkel együtt”. Az egyik összeomlott templom éppen az 1902-ben épült G. Eiffel által tervezett kilátó mellett áll. Puszta boltívei üresen merednek az ég felé.

Az udvarias vendégcsalogató pincérek, mint mindenütt a civilizált nyugati világban, kint állnak a sétálóutcai teraszok, vendéglők és éttermek előtt, udvariasan megszólítanak, s ha lerázod őket, akkor sem sértődnek meg, tudják: már ettél, nincs pénzed, fáj a lábad a mászkálástól, másra vágysz. A nyelv első hallásra tele van zs-vel és ny-nyel, semmire vagy egy kevéssé a szláv nyelvekre hasonlít, de ha megszokod egy hét alatt, lassan kivehető a latin eredet. Nem mediterrán ország, hanem atlanti. A brit időzónában helyezkedik el. Óráinkat két órával kellett visszatekernünk. A feliratok elég jól eligazítanak… angolul. Ők bezzeg tudnak. Holott nyelvüket Mozambik és Brazília is beszéli.

A téglalap alakú ország Európa peremén helyezkedik el. Azért nem szabályos téglalap, ugyanis Lisszabon metropoliszi körzetében (azonos villamosjeggyel elérhető) fekszik a kontinens legnyugatibb pontja, a Cabo da Roca. Érdekes és izgalmas szirtfok, ahonnan a 15-16. században el lehetett látni tiszta időben és bátorsággal Amerikáig, sőt Indiáig is. Ezért eredt útnak Vasco da Gama délnek és Magellán nyugatnak.

Emléküket nagyszerű emlékmű őrzi többek között a Belém-torony mellett. („A Belém-torony – Torre de Belém – kecses arányú 16. századi erőd, dúsan faragott erkélyekkel, tornyocskákkal, a templomosok keresztjeit hordozó címerpajzsokkal, a portugál főváros, Lisszabon elővárosában. 1515 és 1521 között építtette I. Mánuel portugál király a portugál késő gótika stílusában”. Kihagyhatatlan turistalátványosság.)