Talán meg sem kellene jegyeznem, hogy az élet ilyenkor nyáron határtalan. A lehetőségekről nem is beszélve. Itt van mindjárt kézügyben a HVG újságírói alapötlete: nézzük meg, mi van Sch. P. bátyámuram diplomadolgozatával, illetve doktori címecskéjével.
Talán meg sem kellene jegyeznem, hogy az élet ilyenkor nyáron határtalan. A lehetőségekről nem is beszélve. Itt van mindjárt kézügyben a HVG újságírói alapötlete: nézzük meg, mi van Sch. P. bátyámuram diplomadolgozatával, illetve doktori címecskéjével. És ezzel máris begyújtottak az összes doktori címnek, akadémiai doktorkalapnak. Nincs megállás: aki politikai stallumhoz akar jutni, annak előbb koppintani kell, már az egyetemi évek alatt fel kell készülni, el kell sajátítania az indigótechnikát, és a doktori iskolában oda ülni, ahonnan az újságírók kamerái nem látják a másolást, a szellemi javak eltolvajlását. Az újságírók ugyanis ebben a stádiumban valamilyen átmeneti vakságban szenvednek, csak azt a pillanatot mulasztják el, amikor In Flagrantiban (e neves olasz fürdőhelyen) kaphatják el a plagizátort.
Szóval Pali bácsi óta mindenkire határtalanul ki lehet vetni a gyanú árnyékát. Sokszor sikerrel. Miniszterek, kormányfők, parlamenti górék esnek áldozatul. (Csak lenne egy falásnyi időnk sajnálni őket...)
Na azért a klasszikus diktatúrákban ez másként volt. Merte volna valaki firtatni az elvtársnő doktori címét és dolgozatainak eredetét? Pedig ott csak az idegenkezűség esete állott fönn: a dolgozatot teljes egészében azok írták, akiket az elvtársnő a kémiai intézet kísérleti egérparadicsomában táplált. De az állam- és kormányfő, a Nagy Kormányos diplomadolgozata a kortársak elsuttogott tanúsága szerint – egy pár rámás csizma – nyomtalanul tűnt el a történelem asztaláról. Ezért nem is lehetett nálunk a rendszerváltásig az amúgy bő választékú élemiszerboltokban a hasonnevű növényiolaj-készítményt kapni.
Amire csakis a diktatúrában volt példa, az a testületoszlatás egyéni kudarc megbosszulásából kifolyólag. Emlékezzünk, amikor az elvtársnő (egy és egyetlen szélsőbal párt tagja, anyaistene) elutasíttatott a Román Akadémia aggjainak gyűlésében, s nem nyert felvételt, annyira nyilvánvaló volt ui. dolgozatában az idegenkezűség és a tekintélyuralmi nyomásgyakorlás, fenyegetés, nos, akkor jött ama zseniális ötlet, hogy a Nagy Akadémia bosszantására alkossunk számos kisebb zsebakadémiát. Amikor a minap a honi diplomavizsgáló és akadémiai címhitelesítő intézet kimondotta, hogy Ponty Győzike plágiumot követett el a nemzetközi jogról írott dolgozatában, akkor váratlanul, éppen a nyilatkozat napfényre kerülése előtti pillanatokban törvényességi óvással élt az állam, erőhatalommal oszlatta fel a minősítő céget. (Milyen szerencse, hogy a nemzetközi hitelminősítő intézeteket már a Ponty és uszománya nem tudja bekapni, szétcincálni, elhallgattatni.)
Más. Mesélnek esetet, amikor a kolozsvári BB-n az erre habilitált egyetemi rangú budiból mobiltelefonnal a kezében egy mindenre elszánt anya 3 éven át minden írásbelit lesuttogott – sikerrel – leányának. Az érettségik évről évre egyre zűrösebbek, szőrösebbek. A vizsga óriási idegrendszeri rombolást visz végbe az ifjúságban. Olyan stresszforrás, amit kiheverni egy egész miniszterelnökség sem elég. Ezért is van az, hogy manapság olyan miniszterekkel kísérleteznek, akiknek nincs érettségijük. Ettől olyan kiegyensúlyozottak, magabiztosak.
Kamera ide vagy camera obscura oda, a tanuló az érettségin minden tudását beveti, úgy ahogyan a közélettől elleste, hogy csalással szerezzen érdemtelen jegyeket. Bac-ot lőni élvezet. Hiszen, úgy tapasztalta, csak azoknak sikerülhet valami is az életben, akik nem az ostoba, avítt becsület útját járják be. Bár mostanában már történnek kísérletek a fenti állítás hitelének szétzúzására, ezek még elég gyönge lábon állnak. Addig is bízzunk az igazságosság vélelmében, és kapaszkodjunk ennen hózentrágerünkbe. Ha el nem lopták.
