Néprajzi könyvet mutattak be a magyar kultúra napjára

Kalandozás Szikonyországban

Aki nem tudná, hogy hol van Szikonyország, és mit is jelent ez a szó, hallgatózzon egy kocsma lépcsőjén. S ha az idősek szóváltása felkeltette az érdeklődését, akkor induljon útnak, és keresse a jelenben a múltat, gyűjtse össze, rögzítse a jövőnek. Így tett több mint fél évszázaddal ezelőtt Barabás László is, aki később tudta meg, hogy Szikonyország szülötte, és akkor értette meg igazán a szó értelmét, amikor néprajzkutatóként visszatért szűkebb szülőhazájába, Rapsóné hintóján bejárta a vidéket, elmerült az ott élők népszokásaiban, életmódjában, megértette gondolkodásmódjukat és sok minden mást. Erről született a könyv, amely a napokban került ki a nyomdából, s amelyet nem véletlenül mutattak be Alsósófalván a magyar kultúra napja tiszteletére. 

Barabás László Parajdon született, végül tanulmányai, később életpályája messzebb vitte, majd néprajzkutatóként tért vissza e vidékre. Vallomása szerint akkor értette meg igazán, hogy milyen gazdag népi kinccsel rendelkezik a Sóvidék, amikor külső szemlélőként – a vidék szülöttjeként – felelevenítette azokat a szokásokat, amelyeket gyermekként megélt vagy hallott nagyapjától, a szomszédoktól és másoktól. Ebben a kutatómunkában több mint fél évszázada útitársa Bálint Zsigmond fotóművész. Megszállottan járták be többször is a Maros és Hargita megyében levő tájegységeket, és páratlan hagyatékot sikerült összegyűjteniük, ami illusztrálja, hogy ötven év alatt miként változtak, alakultak át a szokások, mit üzentek a szerepjátékok az adott kornak, amikor az esemény történt. Több kiadványban is megjelentek a népszokásokról írt tudományos kutatások eredményei, de az, amelynek a bemutatóját január 19-én, kedden délután az alsósófalvi óvodában tartották meg, érdekes keresztmetszete térben és időben a Sóvidéknek. Címe: Szikonyország eltűnőben? Életmód és mentalitás, népszokás és játék Sóvidéken. A kötetet a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont adta ki Székelyudvarhelyen. 

A könyv bevezetőjében magyarázatot kaptunk arra is, hogy mit jelent Szikonyország. Azt a „sziknyos, szikonyos”, sovány, agyagos, sós földet, amely a tájegységnek is nevet adó vidék nagy részét borítja, s amit nagy nehézséggel dolgoztak meg évszázadokon keresztül az ott lakók. Ez a kemény munka határozta meg életmódjukat, mindennapjaikat, és kényszerítette sokszor a mélyszegénységben élőket arra, hogy elvándoroljanak. A könyv egyik fejezete egyedi módon a sóvidéki lányok cselédsorsával is foglalkozik. Ezenkívül megtudhatjuk, hogy mi a különbség a domborzati és a néprajzi tájegység között, és hogyan határozta meg évszázadokon át a só a környéken élők sorsát. Olyan, ma már feledésbe merülő szakmákat és mestereiket ismerhetjük meg, mint a kerekes, a citera- és furulyakészítő, a „toplász”, a népi bútorasztalos, a székelykapu-faragó, ugyanakkor betekinthetünk a székely harisnya készítésének módjába is. Aztán olvashatunk a kalákáról, a lakodalomról, a téli szokásokhoz kötődő társas összejövetelekről, mint a fonó, a farsangtemetés, a húsvéti szokásokról, a hess pávázásról, a szüreti bálról, a betlehemjárásról. A könyv egyik fejezetében a szerzővel készített korábbi interjúk olvashatók, amiből képet kaphatunk arról, hogy milyen izgalmas munka volt a néprajzkutatás a múlt rendszerben, és miért fontos ez napjainkban is. 

A kötet nem csak a turistákat célozza, hiszen felgyorsult világunkban sok minden elmarad vagy átlényegül. Az alcímben feltett kérdésre – lesz-e még, aki őrzi, továbbadja e vidék szokásait – a válasz a kötet maga. Barabás László és Bálint Zsigmond 1983-ben jártak Alsósófalván, amikor arra kérték a helyi lelkipásztort és néhány lelkes fiatalt, hogy elevenítsék fel a farsangi népszokásokat. Borozgatás közben sikerült rávenni a sófalviakat, hogy játsszák el újra őseik rítusát. Rá egy évre, látván a fotókat, eldöntötték, újra megszervezik a farsangot. És azóta a mai napig tartják a szokást. A sófalvi könyvbemutató egyik meglepetése két rövidfilm levetítése volt, amelyet Schnedarek Ervin és Kötő Zsolt készítettek az 1980-as évek derekán a sófalvi farsangtemetésről és a húsvétköszöntésről, illetve fonójátékokról. Élmény volt látni, miként reagáltak azok a jelenlevők, akik felismerték szüleiket, nagyszüleiket, vagy az akkori legényeket – akik ma már szülők, nagyszülők. Sokan megtekintették Bálint Zsigmondnak a népszokásokat bemutató állandó kiállítását az alsósófalvi általános iskolában. A helyi Fonó együttes rövid előadása pedig igazolta, hogy az alsósófalviak nem adják fel, van aki folytassa a hagyományt, amit Barabás László és Bálint Zsigmond kötetbe gyűjtött. 

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont által kedden megszervezett könyvbemutató kiegészült a Balázs Ödön fotográfus által válogatott és feldolgozott, az alsósófalvi szokásokról, egykori emberekről a múlt század elején készült felvételekből álló kiállítással. Ezt a székelyudvarhelyi Haáz Rezső múzeumból hozták el Alsósófalvára. 

A kötetet a könyv szerkesztője, P. Buzogány Árpád méltatta, majd elbeszélgetett a szerzővel. Házigazda volt munkatársaival együtt Bíró Zsolt, a Sükösd Ferenc általános iskola igazgatója, jelen volt Balázs Ödön fotós, köszöntőbeszédet mondott Nyágrus László, Parajd polgármestere (hozzátartozik többek között Alsó- és Felsősófalva is), és felléptek a sófalvi Fonó együttes néptáncosai, népzenészei. A bemutatóra a szerzőt elkísérte a kötet jelentős része illusztrációinak és képmellékletének szerzője, Bálint Zsigmond fotóművész is. (A kötetet illusztrálták még: Elekes János, Ozsvát Pál, Nagy Sarolt és Barabás László.) A marosvásárhelyi könyvbemutató – a járvány alakulásának függvényében – egy későbbi időpontban lesz.