2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fotó: Nagy Tibor


Aktuálpolitikai kérdésekről – költségvetés elfogadása, bizalmatlansági indítvány – és a Magyar Polgári Párt hét végén esedékes kongresszusáról számolt be csütörtöki sajtótájékozóján Biró Zsolt parlamenti képviselő, az MPP elnöke és Salamon Zoltán kongresszusi biztos, a szervezet Hargita megyei elnöke. 
 
Boc idején 150 alkalommal módosították sürgősségi rendelettel a Btk.-t
A pártelnök szerint Romániában a jogállam nem akkor sérült, amikor az éj leple alatt a vitatott 13-as számú sürgősségi kormányrendeletet aláírták. „Aggódunk a jogállam sorsáért, hiszen ha csak a Btk.-val kapcsolatos sürgősségi kormányrendeletet említem, az elmúlt időszakban több mint 150 alkalommal módosították sürgősségi rendelettel a büntető törvénykönyvet. Mind az első, mind a második Boc-kormány idején számos sürgősségi kormányrendeletet fogadtak el. A Cioloş-kabinet szintén sürgősségi kormányrendeletekkel vitte át elképzeléseit.” Kijelentette: világosan el kell határolni a különböző hatalmi ágaknak a tevékenységét.
 
Államfőhöz méltatlan beszédet tartott Johannis a parlamentben
A bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatban, mint mondta, világossá tették a magyar frakció álláspontját, amely szerint „tiszta szívvel nem lehet sem pró, sem kontra álláspontot foglalni ebben a kérdésben”, hiszen az ellenzék „politikai játékszerként használja ezt a lehetőséget”, mert a parlamenti matematika értelmében egyértelmű volt, hogy bukásra van ítélve. Különben megoldást ajánlottak volna az országnak: egy új programot, egy új miniszterelnök-jelöltet. Ez nem történt meg, politikai csetepaté zajlott – állapította meg az MPP elnöke.
Véleménye szerint az államelnök állásfoglalása is „teljesen kisiklott, aki ahelyett, hogy közvetítő szerepet töltött volna be, egyértelműen elkötelezte magát az egyik oldal mellett parlamenti beszédében”. Kijelentette: „államfőhöz méltatlan beszéd volt, ráadásul azáltal, hogy kiment a tüntetők közé, egyértelműen állást foglalt a kérdésben”. 
Kijelentette: a kormányzó párt ezzel a sürgősségi rendelettel akkora hibát követett el, amit nagyon nehéz akár csak értelmezni. „Tapasztalt politikusok részéről meglepő és gyermekded hiba volt” – jelentette ki. Ezért tartózkodtak a szavazásnál, kifejezve, hogy „ez nem a mi játékunk”. 
 
Nem történt még semmi, ami miatt fel kellene mondani az együttműködést
A Szociáldemokrata Párttal kötött parlamenti együttműködési megállapításról szólva hangsúlyozta, hogy a megállapodás nem a Btk. módosításáról szól, hanem arról például, hogy a magyar közösséget érintő kérdésekben, illetve azokban a beruházási lehetőségekben, amelyekkel a magyar közösséget tudják előnyösebb helyzetbe hozni, meg tudjanak egyezni. Ilyen szempontból nem történt még semmi olyan dolog, ami miatt fel kellene mondani az együttműködést.
Felhívta a figyelmet a költségvetés azon pontjaira, amelyeket a magyar képviselők javaslatára sikerült beépíteni a büdzsébe. „Mindaddig, amíg ezen kérdések kapcsán nem derül ki, hogy a kormánykoalíciónak mi az álláspontja, addig ezt a lehetőséget nem szabad felmondani, hiszen a jelenlegi parlamenti erőviszonyok egyértelműen azt mutatják, hogy ha valamilyen kérdésben eredményt akarunk elérni, csak a PSD–ALDE kormánykoalícióra tudunk számítani. Természetesen abban a pillanatban, amikor a magyar ügyekben nem tudunk előrelépni, akkor lesz terítéken a kérdés, hogy ezt a megállapodást milyen szinten tudjuk fenntartani” – jelentette ki Biró Zsolt.
 
A kongresszus egyfajta ünnep egy párt életében
Salamon Zoltán kongresszusi biztos elmondta, teljes körű tisztújításra, alapszabályzat- és programmódosításra is sor kerül szombaton Szatmárnémetiben. 
A kongresszust a párt életében egyfajta ünnepnek is nevezte, mert egy hónap múlva kilencéves lesz a Magyar Polgári Párt, 2008. március 14-én jegyezték be. Nyolc megyéből 90 küldöttet várnak a kongresszusra, illetve számos meghívottat határon innen és túlról is. Legfontosabb programpontnak a teljes körű tisztújítás mellett az alapszabályzat módosítását nevezte, amely országos választmányt kíván létrehozni, amely köztes testület lenne az elnökség és az országos tanács között, és amelyben helyet kapnak majd azok a személyek, akik legnagyobb választói felhatalmazással rendelkeznek: polgármesterek, helyi és megyei tanácsosok, parlamenti képviselők. Az alapszabályzatot annak az új helyzetnek a tükrében is módosítani kell, hogy az MPP-t immár parlamenti pártként is jegyzik – mondta egyebek mellett Salamon Zoltán.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató