Nem a helyi sajátosságokhoz igazították az agrárstratégiát

Sántító mezőgazdaság

November 18-án a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros szervezete a marosvásárhelyi Studium Hub előadótermében a Priaevents céggel farmergálát tartott, ahol szó esett az ország agrárstratégiájáról, a támogatási lehetőségekről, a jelenlevők átfogó képet kaptak a mezőgazdaság jelenlegi helyzetéről. A találkozó után a konferencián felmerült témákról Nicu Vasileval, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Ligájának (LAPAR) elnökével beszélgettünk. 

– Elnök úr, felszólalásában említette, hogy nem megfelelő a kapcsolat a szakpolitikusok és a szakmai szervezetek között, az elkészült és nemrég az Európai Bizottsághoz benyújtott országos agrárstratégia nem felel meg a gazdáknak, így megkérdőjelezhető a hatékonysága. 

– Bár a minisztérium nyilvános konzultációt tartott az országos agrárstratégiáról, a politikusok nem igazán vették fel velünk a kapcsolatot. Nem a gazdasági számítások alapján készült el a stratégia. Romániában 14,8 millió hektár mezőgazdasági terület van, amiből 9,3 millió hektár szántóföld, ami, ha megfelelően művelnék, mintegy 80 millió embernek az ellátását jelentené. A hazai mezőgazdasági élelmiszeriparitermék-fogyasztást biztosíthatnánk mintegy 4,2 millió hektárból. Nálunk nem is kellene élelmiszerválságról beszélni. A kérdés az, hogy mi történik a többlettermeléssel? Az exportra szánt termékek árával, tisztességes kereskedelmi kapcsolatokon keresztül, mondjuk fedezhetnénk azon mezőgazdasági élelmiszertermékek árát, amelyeket nem tudunk itt megtermeszteni, mint például a citromfélék vagy az olajbogyó. Ezzel szemben évente mintegy 1 milliárd euró értékben hozunk be az országba disznóhúst, 600 millió euróra pedig tejet és tejterméket. Miközben, hangsúlyozom, mi is megtermelhetnénk a szükséges mennyiséget. Az említettekből világosan kitűnik, hogy a stratégiát nem igazították a fogyasztói igényekhez, elvárásokhoz. Nincsenek hazai terméket védő törvények. A valós adatokra alapozva kellett volna rövid, közép- és legalább 2060-ig terjedő hosszú távú stratégiát készíteni. De nem elég kizárólag agrárstratégiában gondolkodni, hogy valós gazdasági fejlődést érjünk el. Nincs az országnak népességszaporulati politikája, oktatási stratégiája. Mert ez a három terület szorosan összefügg. A fogyasztási szükséglet a népességhez köthető, a mezőgazdaság jövőjét jelentősen meghatározza a szakképzetlen és a szakképzett munkaerő. És beszélhetünk az oktatáspolitikáról is, illetve a koherens oktatáspolitika hiányáról. Elég csak a mezőgazdasági szakiskolák hiányára gondolni. És ha már itt tartunk, meg kell említenem azt az óriási veszteséget, amelyet a kivándorlás okozott. Ez aláásta a román nemzetgazdaságot. Tudomásom szerint az 1989-es rendszerváltás után mintegy 5,6 millió román állampolgár vándorolt ki az országból. Többségük iskoláztatását az állam fizette. Ha évente átlagban egy fiatal taníttatására 1500 eurót fordít az ország, kiszámíthatjuk, hogy mintegy 8,7 milliárd eurót dobtunk ki így az ablakon, ugyanis a képzésre fektetett költségek nem a hazai nemzetgazdaságban térültek meg. Ehhez még hozzáteszem, hogy míg az 1990-es évek elején, 2000-ig a magasabban képzett munkaerő hagyta el az országot, azóta napjainkig a szakképzetlenek, az eperszedők mennek el. Ne csodálkozzunk, hogy munkaerőhiánnyal küzdünk. Ez a veszteség igencsak befolyásolja a nemzetgazdaságot, s ezen belül a mezőgazdaságot is. Ha lett volna megfelelő stratégia a kulcsfontosságú társadalmi, gazdasági területeken, akkor megelőzhető lett volna ez a jelenség, és talán nem tartanánk itt. 

– Tudomásom szerint eddig az országnak nem volt agrárstratégiája. Az említett dokumentumot az Európai Unió 2022-2027-es költségvetésének az összeállításáért kellett elkészíteni. Ahogy a konferencián is elhangzott, ennek alapján készítik el a különböző programokat, pályázatokat, amelyekkel támogatják majd a hazai mezőgazdaságot. Az előző évek tapasztalata szerint a bürokráciára hivatkozva a gazdák nem igazán pályáztak, és Románia sem jár élen a tagországok között az uniós pénzforrások felhasználásában. 

– Igazolom, hogy ez az ország első agrárstratégiája, amelyet sajnos nem szakértők készítettek. Olyanok dolgoznak a minisztériumban és készítették el a stratégiát, akiknek nincs meg az ehhez szükséges tapasztalatuk, a megfelelő szakismeretük. Amint említettem, nem konkrét adatokra alapozva dolgozták ki a dokumentumot. Nem működik a hazai agrárpiac, és a (kül)kereskedelmet nem támogatja senki. Valamikor volt egy kereskedelmi minisztérium, ahol azon dolgoztak, hogy minél több terméket exportáljunk. Most ezt – az egykor különálló – szaktárcát a vállalkozói és gazdasági minisztériumba olvasztották be. Ez tévedés volt, mert a legnagyobb hangsúlyt a külkereskedelemre kellene helyezni. Ha nem tudjuk eladni a termékeinket, akkor nem fejlődik a gazdaság. Mindezek mellett elmondhatom, hogy az országban nem profitorientált, hanem inkább szociális mezőgazdálkodásról beszélünk, amelynek az a célja, hogy eltartson egy bizonyos társadalmi réteget. A statisztikai adatok szerint az Európai Unió farmereinek 34%-a Romániában gazdálkodik, ennek ellenére az EU mezőgazdasági termékeinek mindössze a 4%-át állítják elő. Hollandiában az EU tagállamaihoz viszonyított farmerek aránya 0,5%, de 7%-ot termelnek, Bulgáriában az 1,9% mintegy 9,5% arányban állít elő mezőgazdasági terméket. Ennek egyik oka, hogy a hazai mezőgazdaság nagy része nem adóköteles. 2019-ben Romániában 31 millió tonna gabona termett, ami hektáronként mintegy 5 tonna termést jelentett. Mindez azt igazolja, hogy mintegy 4,7 millió hektáron termett gabona nem jelent meg a könyvelésben, nem fiskalizált. Még egy releváns példa: az idén kb. 830.000-en nyújtottak be támogatási kérést a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökséghez (APIA), ezek közül viszont alig 28.000-en igényeltek üzemanyag-támogatást. Ez hivatalosan azt jelenti, hogy csak ennyien dolgozzák meg a földet, ugyanis igazolniuk kellett, hogy a gázolajat valóban mezőgazdasági munkálatokra használták. A többiek...? Ilyen körülmények között nem lehet nyereségcélú mezőgazdálkodást folytatni Romániában. 

– Tegyük hozzá, az sem „helyes”, hogy a nagyáruházakban a Lengyelországból hozott alma kilóját 3 lejért vásárolhatjuk meg, míg a hazai almáé 6 lej. Az előbbi árában benne van a nagyobb szállítási költség, hiszen egyértelmű, hogy távolabbról érkezik a romániai szupermarketek polcára, és mégis olcsóbb, mint a néhány száz kilométerről szállított gyümölcs. 

– Ezért kellene alkalmazni a hazai termékeket védő intézkedéseket. Bár ez némiképpen az uniós piacot befolyásoló beavatkozás lenne, de a labdarúgásban is a gól számít. Vannak olyan direkt és indirekt támogatások, amivel egyensúlyozni lehetne a piacot. Mondjuk kiemelten kellene támogatni azokat a hazai termelőket, akik mezőgazdasági termékeket exportálnak, vagy olyan agrártámogatási stratégiát alkalmazni, amivel a minőségi hazai terméket előállítókat segítené a minisztérium, hogy minél több – a szupermarketeknek megfelelő – mezőgazdasági élelmiszeripari terméket juttassanak az itthoni boltokba. 

– A Romániai Mezőgazdasági Termelők Ligája (LAPAR) az egyik legnagyobb hazai szaktömörülés, amely méltó partnere lehet a politikusoknak a jogszabályok kidolgozásában, abban, hogy valóban a gazdáknak megfelelő döntések szülessenek. Megfelelő-e az együttműködés a politikum és a civil szféra között? 

– Együttműködünk, és nyitottak vagyunk bármilyen szakterületen működő politikai és civil szervezetek, a gazdák iránt. A marosvásárhelyi konferencia egyik célja az volt, hogy összefogjuk a gazdákat, szakágtól és a területi szórástól függetlenül. Három éve arról próbálom meggyőzni a kollégákat, hogy ne szakszervezeti tömörülés legyünk. Néhányan ajánlották, hogy ha nem vagyunk megelégedve a kormány agrárpolitikájával, vonuljunk az utcára. Miért? Üljünk le, tárgyaljunk, javasoljunk, és ha úgy gondoljuk, hogy nem működik a párbeszéd, akkor vonuljunk ki. De nem ez kellene legyen a célunk. Amint korábban említettem, meg kell változtassuk a gazdasági szemléletet a mezőgazdálkodásban az önfenntartó rendszer helyett a profitorientáltság irányába. Az is fontos, hogy a jogszabályokat ne fentről lefelé, hanem fordítva, alulról felfelé kezdeményezzük. Azért nem használták fel a gazdák az uniós források nagy részét, mert nem a lehetőségeikhez, igényeikhez szabták ezeket. A tapasztalat szerint eddig az történt, hogy Brüsszelben összeállítottak egy kritériumrendszert, amihez pénzösszegeket rendeltek, aztán közölték a tagországokkal, amelyek meghirdették, és a különböző intézményeken keresztül kipályáztatták. Ha valaki a gazdák közül megfelelt a kiírások feltételeinek, pályázott, ha nem, akkor elesett a támogatástól. A pályáztatók nem vették figyelembe az igencsak eltérő helyi földrajzi, talajtani és más sajátosságokat, hanem egységes feltételeket szabtak. Vegyük például azt, hogy a Román-alföldön a nagy, összefüggő területeken művelt növénytermesztést kellene előtérbe helyezni, míg Erdélyben az állattenyésztést, az ökogazdálkodást és az agroturizmust kellene felkarolni, utóbbit a helyi termékek értékesítési láncának részeként. Nem lehet a valahol egy irodában kitalált rendszert alkalmazni úgy, hogy annak készítői nem ismerik a helyi sajátosságokat, és meg sem kérdezik az érintetteket. 

Nemrég jártam Budapesten, és találkoztam a magyarországi mezőgazdasági minisztériumban az egyik államtitkárral, aki elmondta, hogy náluk a törvénytervezetek előkészítésekor a gazdasági fejlődést tartják szem előtt. Az a cél, hogy segítsék a gazdákat kitermelni a hozzáadott értéket, azt a pluszjövedelmet, amelyet megadóz az állam. Az adókból származó bevételekből az ország kitermeli a társadalomvédelemhez szükséges pénzt is. Ameddig nincs egy jól átgondolt rendszer, aminek alapján a helyi, regionális gazdasági helyzetnek, sajátosságoknak megfelelően működtetjük a gazdaságot, addig nem lesz működőképes mezőgazdasági élelmiszeriparunk, elvesztegetjük, elkótyavetyéljük azt a kincset, amit az ország agrárföldrajzi adottsága jelent. Ennek a kiaknázása kell legyen az agrárpolitikusok, a gazdák és a mezőgazdasági civil szervezetek közös hosszú távú célkitűzése is. Azon dolgozunk, hogy ez a reális, működőképes összefogás végre megvalósuljon.