2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Négy méter magas kerítést építenek a magyar–szerb határon

  • 2015-06-17 15:44:04

A magyar kormány utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy jövő szerdáig készítse elő a magyar–szerb határ lezárását, amely egy négy méter magas kerítéssel történhet meg.

A magyar kormány utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy jövő szerdáig készítse elő a magyar–szerb határ lezárását, amely egy négy méter magas kerítéssel történhet meg – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, a kormányülés szünetében tartott tájékoztatón.
 
A miniszter közlése szerint 175 kilométer hosszú határszakaszról van szó. A belügyminiszternek jövő szerdáig kell elvégeznie a határ fizikai lezárásával kapcsolatos előkészítési munkákat, amelyekről aznap kell tájékoztatást adnia a kabinetnek.
Július 1-jén a magyar és a szerb kormány csúcstalálkozót tart, amelyen részletesen tájékoztatni fogják a szerb felet a magyar intézkedésekről – közölte Szijjártó Péter.
Azt mondta, Magyarország a kerítés felállításával semmilyen nemzetközi jogi kötelezettségét, semmilyen nemzetközi szerződést nem szeg meg. Szerinte a kormány döntése nem egyedülálló. Ezzel kapcsolatban hivatkozott arra, hogy a görög–török, valamint a bolgár–török határon is volt kerítésépítés, és spanyol városok Észak-Afrikában is így védik magukat a bevándorlási nyomással szemben.
A kormány arra is utasítást adott – közölte –, hogy el kell végezni azokat a szükséges jogi előkészítő munkálatokat, amelyek nyomán Magyarország az összes EU-s és EU-tagjelölt államot biztonságos országnak minősít.
Szükséges döntés 
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szükséges lépésnek nevezte a kormány döntését, hogy Pintér Sándor belügyminisztert arra utasították, tegye meg az előkészületeket a szerb–magyar határ négy méter magas kerítéssel való lezárására. A szakértő, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva, felidézte, hogy a G7-es csúcstalálkozó előtt a németek ideiglenesen lezárták Németország déli és keleti határát. Ennek nyomán egy nap alatt lebukott 6600 ember, akinek nem volt semmilyen engedélye a schengeni határokon belüli tartózkodásra, és kábítószercsempészeket is fogtak – fejtette ki.
Hasonló intézkedéseket hoznak a spanyolok, a bolgárok is – mondta Nógrádi György, aki szerint a magyar kormány szerdai bejelentésében sincs 
„semmi különös”. A szakértő úgy fogalmazott: „a lényeg, hogy ezt meg kellett csinálni, mert a menekülés fő útvonala a tengeren Görögország, Olaszország, a szárazföldön Magyarország”. Hozzátette: az albán maffia úgy használta ki Magyarországot, „mintha otthon lenne”, átcsempészett egymillió albánt Nyugat-Európába, és a kábítószer-kereskedelem fő iránya lett a Belgrád-Pozsony-Budapest-Prága útvonal.
Nógrádi György szerint a jelenlegi technikával ez a fal a teljes szerb–magyar határszakasz 175 kilométeres hosszában „pillanatok alatt felhúzható”. Ettől kezdve a szerbek feladata lesz, hogy a macedón határt lezárva megakadályozzák a menekültek bejutását.
Szerbia számára is hasznos lehet
 Szerbia számára is könnyebbséget jelenthet, ha Magyarország fizikailag lezárja a magyar-szerb zöldhatárt, mert ha a migránsok ezen az útvonalon nem tudnak bejutni az Európai Unióba, akkor „nagy valószínűséggel meg fogják kerülni ezt a területet” – reagált Pásztor István, a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. 
A VMSZ elnöke az MTI belgrádi tudósítójának azt is elmondta, hogy a magyarországi határzárral Szerbia számára nem oldódik meg a probléma. „A mi számunkra akkor oldódik meg igazából a probléma, ha a szerb bejövő oldalon is meglesznek ezek az intézkedések” – tette hozzá. Kifejtette, hogy pártja támogatja a szerb kormány azon törekvéseit, amelyek az illegális bevándorlók megfékezésére vonatkoznak.
Emlékeztetett arra, hogy Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter kedden arról beszélt: Szerbiának nincs lehetősége arra, hogy több ezer menedékkérőt és migránst befogadjon, illetve ellásson. A belügyi tárca vezetője hozzátette, hogy Szerbia ugyan nem tagja az Európai Uniónak, de fontos szerepet kíván vállalni a migránsok megfékezésében, ezért pedig megerősíti a Magyarországgal, valamint a Macedóniával közös határ védelmét.
Pásztor István megnyugtatásul közölte, hogy a törvényesen, útlevéllel történő határátkelést nem befolyásolja a zöldhatár lezárása, mert annak elsősorban az a célja, hogy „a Közel-Keletről jövő szociális migránsokat megfogják, illetve visszafordítsák”.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató