2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Natura 2000 konzultáció

Kedden Erdőszentgyörgyön, szerdán pedig Nyárádszeredában szerveztek találkozót azokkal az intézményvezetőkkel, közbirtokosságok, vadásztársaságok, nemkormányzati szervezetek, nagyobb gazdasági egységek képviselőivel, akik valamilyen formában érintettek a Küküllő-, illetve a Nyárádmentén a Natura 2000 program alapján létrehozott természetvédelmi terület kezelésében, használatában.
Mint ismeretes, a Natura 2000 program keretében a szakemberek olyan területeket térképeznek fel és jelölnek ki, amelyeknek bizonyos szempontok szerint természeti értékük van. Ezeken a fenntartható fejlődés elvei alapján kell gazdálkodni. A Natura 2000-es területen a gondnokság külön szabályzatot állít össze, amelynek a tiszteletben tartásával lehet bármilyen emberi tevékenységet végezni. A gazdálkodás alapja a kezelési vagy idegen szóval menedzsmentterv, amelyet az említett településeken ismertettek az érintettekkel.
Kovrig Zoltán, a Natura 2000 gondnokság igazgatója elmondta, a két találkozó a konzultációsorozat első lépései. Ezeken ugyanis ismertették a természetvédelmi szabályokat, a Natura 2000 program céljait, bemutatták a menedzsmentterv fontosabb fejezeteit és a fenntartható fejlődés elveit. A továbbiakban elmondták, mivel foglalkozik a gondnokság, ismertették a felépítési szerkezetét, és arról is szó esett, hogy ki milyen szakterületen dolgozik. 
A bemutatkozót követően a jelenlevők is elmondták észrevételeiket. Többen aggodalmukat fejezték ki a nagyméretű fakivágással kapcsolatosan, és felhívták a gondnokság figyelmét, hogy még mindig nagyon sokan törvénytelenül vágnak ki fákat az erdőben. Felmerültek a vadkárokkal kapcsolatos gondok. Az utóbbi időben igen elszaporodtak a vaddisznók, a csordák pedig egyre gyakrabban tesznek kárt a szántóföldekben. Többen jelezték, hogy mind a Küküllő-, mind a Nyárádmentén a medvék is a házak közelébe merészkednek. Külön kitértek a Natura 2000 támogatási rendszerre. Ugyanis miután életbe léptetik a menedzsmenttervet, lesznek olyan területek, ahol csak bizonyos megszorításokkal lehet majd gazdálkodni. Ezért a tulajdonosok kártérítést kaphatnak. S bár ez benne van a Natura 2000 szabályzatában, a kormány még nem különített el erre pénzkeretet. Az odaítélési kritériumokat is ki kell dolgozni. A menedzsmenttervben viszont szerepelnie kell a kiegészítő juttatásoknak is, úgyhogy ezt is figyelembe veszik majd. 
Az elkövetkezendő időszakban a Natura 2000 gondnokság munkatársai összegzik az első konzultáción elhangzott véleményeket, javaslatokat, ezeket beépítik a menedzsmenttervbe, amelyet elektronikus formában elküldenek a találkozón részt vett szervezeteknek, önkormányzatoknak. Ezenkívül szakterületenként (természetvédelem, turizmus, mezőgazdaság stb.) célcsoportokra osztva is felkérik majd az érdekelt feleket, hogy egészítsék ki a tervet, majd egy következő lépésben a konkrét teendőkről tárgyalnak. 
– A széles körű konzultáció célja az, hogy minél hatékonyabban, környezetkímélő módszerekkel használják ki a terület adta lehetőségeket, úgy, hogy az ott élők gyakorlatban is alkalmazni tudják a fenntartható fejlődés elveit. Közös érdek kell legyen, hogy minél jobban megőrizzük, megóvjuk a természeti örökséget – ez a Natura 2000 program lényege, s ebbe szeretnénk minél több szervezetet és magánszemélyt bevonni – mondta lapunknak Kovrig Zoltán igazgató. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató