Méltán van tele a média a hírrel, amely tudatja, hogy a hét végén beiktatták tisztségébe dr. Kolumbán Vilmos Józsefet, az Erdélyi Református Egyházkerület új, immár 47. püspökét. A hagyományos és az online médiafelületek nem véletlenül cikkeztek, tudósítottak hosszasan és részletesen az eseményről: az egyházkerület, amelynek földrajzi határai a kezdettől fogva egybeesnek a történelmi Erdély határvonalával – északon a Lápos-hegységgel, keleten és délen a Kárpátok hegyvonulatával, nyugaton az Erdélyi-szigethegységgel, a Királyhágóval és a Meszessel –, a kisebbségi sorsban élő magyarság egyik legfontosabb és legnagyobb egyházi entitása, amelynek nemzetnevelő, nemzetmegtartó jelentősége, befolyása és hatása összmagyar szempontból is megkerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen. Az élén álló egyházi személy – a püspök – felelőssége így hatványozott: nemcsak egyházvezetői mivoltában, hanem közösségépítőként és példaképként is helyt kell állnia egy olyan korban, amelyben e felelősség sokszor értetlenséggel, bagatellizálással találkozik. Holott a súlya képes megroppantani azt, aki lelkiekben nem készült fel a feladatra.
Sokan próbálták megroppantani nemcsak azt, aki e kerület élén állt, de magát a kerületet, illetve az erdélyi református egyházat is, amelynek XX. század végi – XXI. század első negyedi történelmében két szakasz bizonyult kiemelkedőnek: a d.dr. Csiha Kálmán és a Kató Béla püspöki szolgálatának ideje. Előbbi – bemutatni Marosvásárhelyen különösképpen szükségtelen – az őt magát is politikai fogolyként ártatlanul évekig börtönbe záró, négy évtizednyi ateista diktatúra elnyomása és szétzüllesztő kísérletei után vette át az egyházkerület vezetését, és nagyszabású, egyházújító építkezési projektjei mellett püspöki szolgálatának legmeghatározóbb része az igehirdetés volt. Ahogyan Ötvös József írja, a kelet-európai változások után választják meg az Erdélyi Református Egyházkerület 44. püspökének, majd újraválasztásával ő lesz a 20. század utolsó erdélyi református püspöke. Argentínától Ausztráliáig megkereste, megszólította a 43 országba szétszéledt magyar reformátusságot. A Magyar Református Tanácskozó Zsinat elnökeként a világban szétszórt, szétszóródott magyar reformátusok igehirdetője lett. Dr. Ősz Sándor Előd szerint tízéves püspöki szolgálatának megvalósításait nehéz lenne összefoglalni. Az újrainduló református iskolahálózatot, a kolozsvári és a marosvásárhelyi diakóniai központokat, a püspöki székhely új szárnyát, a felépült templomokat, újjáalakult szeretetintézményeket, az Üzenet és az Igehirdető megalapítását, a Református Család újraindítását, három felemelő világtalálkozót.
A Csiha Kálmán nevéhez köthető a diktatúra által kisemmizett erdélyi református egyház szellemi és anyagi jellegű újraindításának és megújulásának első, nagy korszaka. A Kató Béla püspöki szolgálata által fémjelzett tizenkét esztendő ezen hagyaték folytatása volt. Megváltozott körülmények és jobb anyagi, bel- és külpolitikai viszonyok között, ám minden bizonnyal ezúttal is sok-sok harccal és megkérdőjelezhetetlen eredményekkel: az egyházkerület vezetősége tovább vitte, fejlesztette, jó gazdaként addig nem látott szintre emelte a Csiha Kálmán által megalapozott épített örökséget, amelynek eredményeként az Erdélyi Református Egyházkerület soha nem rendelkezett annyi oktatási és kulturális intézménnyel, egyházi ingatlannal, mint ma.
E két előd és munkásságuk nyomdokába lépni nem könnyű feladat. Innen, a legnagyobb erdélyi református városból, Marosvásárhelyről erőt és hitet kívánunk hozzá!
